Peter S. Beagle: Tükörbirodalmak

Az első Peter S. Beagle könyv, amit olvastam, Az utolsó egyszarvú, nem tetszett. Nagyon nem. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni Beagle mesevilágával, nem tetszett a történet, nem értettem, miért rohangálnak a szereplők egy egyszarvúval össze-vissza. Pedig szeretem a fantasy-t, de ezzel valahogy nem tudtam mit kezdeni. Le is írtam magamban szépen Beagle-t, mint olyan írót, aki nekem nem jön be, és valószínűleg önszántamból soha nem olvastam volna több könyvét. Aztán egy nagyon kedves barátnőm, aki nagy Beagle-rajongó, addig unszolt, hogy rávettem magam egy novelláskötetre.

Lássatok csodát, ez tetszett! Furcsa dolog egy novellaválogatásról írni, mert kikerülhetetlenül vannak benne erősebb és gyengébb darabok, de az összhatás ez esetben nagyon jó. Beagle kétségkívül nagyon tud írni. Számomra meglepő volt, hogy nem csak fantasy-t ír, a novelláknak nagyjából a fele tekinthető igazán fantasy-nak, a többi teljesen hétköznapi történet, igaz, mindegyikben van egy kis természetfölötti, egy kis mágia, vagy egy kis mitológia. Igazából nekem ezek tetszettek jobban. Beagle furcsa mesevilágával még mindig nem tudok mit kezdeni, a fantasy- és mesenovellákban ugyanaz zavart, ami Az utolsó egyszarvúban is, hogy valahogy nem éreztem azt, hogy egy kitalált, működő fantáziavilág részese vagyok, végig az volt az érzésem, hogy a szerző mesét akar írni. Nem mondom, hogy rossz író, vagy hogy valamit rosszul csinál, de nálam nem tudta elérni azt a hatást, amit Tolkien, Rowling, Neil Gaiman, Susanna Clarke vagy akár Hamilton, hogy néhány oldal után beszippant, és azt érzem, egy valóban létező, működő világban vagyok. Beagle-nél végig kívül maradtam, és azt éreztem, én most egy mesét olvasok.

Novellaválogatás lévén, a történetekről külön-külön nem fogok írni, csak a kedvencemet emelném ki. Ebből a válogatásból legjobban a Jer, Halál úrnő! című novella tetszett. A György-korabeli Angliában játszódik, hősnője egy idős arisztokrata hölgy, Lady Neville, aki fényesebbnél fényesebb bálokat ad napra nap, hogy elüsse az időt, elűzze az unalmat, hogy kapaszkodjon az életébe, ami szép lassan folyik ki a kezei közül. Mivel már semmi nem érdekli, semmi és senki nem tud neki újat mutatni, a következő báljára olyan vendéget hív, aki mindenkinél különlegesebb: a Halált. Az unatkozó, dekadens arisztokraták számára a Halál csak egy újabb furcsa vendég, aki emeli az est fénypontját. Meg is érkezik, ám nem köpenyes-csuklyás csontváz képében, hanem, mindenki meglepetésére gyönyörű, fiatal nőként. A Halál félénk, bájos, elbűvöl mindenkit, táncol, magába bolondítja a fiatalembereket. Az est végére a vendégsereg egyetért abban, hogy a Halált nem engedhetik el, ott kell tartaniuk a saját világukban, hogy élhessen, táncolhasson, szerethessen. Ennek azonban ára van, valakinek Halállá kell válnia helyette. A lány választása Lady Neville-re esik. Az idős hölgy cseppet sem tiltakozik, ő már leszámolt az élettel, megélt mindent, tán többet is látott, mint kellene, az élet már nem jelent neki semmit, nem érték. Ezért alkalmas arra, hogy ő legyen a Halál. Gyönyörű ez a történet, mindenkinek el kéne olvasni, aki valaha gondolkodott már az élet értékén, az elmúláson, a halálon.

Jó néhány novella volt még, ami tetszett, a Sóbor, A nága, az El regalo, a Farrell-novellák mind-mind nagyon izgalmasak. A válogatással viszont voltak problémáim. Nem tudom, a sorrendet az író vagy a szerkesztője határozzák meg ilyenkor, de novellaválogatást összeállítani kényes feladat: figyelni kell arra, mik kerülnek egymás után, és nem szabad, hogy unalmassá váljon a válogatás. Ennek a közepe kicsit leült, akkor tartottam is egy hosszabb szünetet az olvasással, mert úgy éreztem, tök egyforma novellákat olvasok egymás után. A másik dolog, ami kissé irritált, az a szerző bevezetője a novellákhoz. Biztos van, aki szereti az ilyesmit, én nem. Ha a novella előtt ott olvasom az író megjegyzéseit arról, miről szól az írás, és miért fontos, mindig az az érzésem, mintha egy tankönyvi segédanyagot kapnék. Szerintem szükségtelen. Minden mű önmagában kell, hogy hasson, ha az író előzetes megjegyzései befolyásolnak az olvasásban, az csak rossz.

Mindezen kritikák ellenére tetszett a könyv, és meg kell mondjam, jócskán árnyalódott a bennem élő Beagle-kép, úgyhogy azt hiszem, próbálkozom tovább, hátha tartogat még meglepetést.

Korábbi kommentek: