Luigi Pirandello: A kitaszított

Luigi Pirandello hatása a modern drámairodalomra meghatározó erejű, nincs annál nagyobb dicséret, ha valakit Molnár Ferenctől Brechtig kis és nagy színi mesterek egyaránt elődnek tekintenek – a Metropolis Média Irodalmi Nobel-díjasok könyvtára sorozat e kötete a világhírű szerző korai regénye. Végül is nem haszontalan, ha korszakalkotó irodalmi személyiségek korai műveit olvashatjuk, így mintegy kirajzolódik az út, ahogyan az író számára fontos látásmód, alkotói valőr formálódik. Ez akkor is igaz, ha e műben szilánkjaiban van csak jelen a nagy drámák, a Hat szerep keres egy szerzőt, vagy a IV. Henrik, vagy az érett regények, például a Mattia Pascal két élete belvilágát meghatározó szemlélet.

Az egyéniség és személyiség – az én önmeghatározása és a világnak játszott szerep közti különbség a pálya érett szakaszában annyiszor körbejárt témája teljes szépségében még nem bomlik ki itt. De az alaphelyzet ismerősen pirandellói:  Mariát, az értelmes, többre hivatott fiatalasszonyt egy ostoba gyanú okán elzavarja a férje. A családja belerokkan a szégyenbe, az apját szélütés éri, a családi vállalkozás tönkremegy – s a szicíliai kisvárosi „kisvilág” mély, a kárörvendő após által gerjesztett megvetése lehetetlenné teszi a nőnek, hogy kiemelkedjen a helyzetből, amelybe bűntelenül került. Anyjával és húgával el kell hagyja szülővárosát, hisz ott a neki ígért tanítónői állást sem kaphatja meg – a helybéliek nem tűrhetik, hogy gyermeküket egy „bukott nő” nevelje. Hiába tesz új és újabb erőfeszítéseket, végül annak a karjaiban köt ki, akivel hírbe hozták. S lám, az elkövetett bűn „állapotában” megérkezhet a megbocsátás, a bűnbánó férj által a társadalmi „rehabilitáció”.

Nagyon olasz könyv ez, oly gyakran sírnak benne szegény világ által meggyötört asszony-hősei, annyi kétségbeesett „nagy gesztus” halmozódik a lapokon, hogy nehéz megőriznünk mindeközben a beleélés olvasói komolyságát. Nincs igazán egyensúlyban: a bibliai csapás-szintű családi összeomlás stációi túl irodalmiak, kimódoltak, nincs meg bennük a későbbi, jól vezetett szövegi cselekmények biztos kézzel adagolt valóság-hitele. Fokozatosan találja meg hangját az író, hogy aztán Maria felemelkedés-kísérleteinek ábrázolása közben már fénylő leírások, pontos jellemzések feledtessék a kezdetek bizonytalankodó hangját. Hogy aztán felderengjen teljes szépségében a későbbi pirandellói íróemberség legnagyobb erénye is, a tragédiákban benne lakó humor: amikor végre Don Fifo és tisztelt felesége, Maria Rosa is színre lép.

Egy csodálatosan józan, s ezzel együtt empatikus szemlélet zsengéje tehát e könyv – nem árt tudni róla, hogy szerzője először szicíliai dialektusban írta meg, hogy aztán ő maga fordítsa irodalmi olaszra, a világhír fényébe vonva az egykori pálya-kezdés sokat döccenő, de gyönyörű mondatokkal teliszórt történetét. Egy szemléleté, amit maga az író-élet hitelesít. Mert Pirandello élete is olyan volt, mintha maga Pirandello írta volna – ifjúkori lázadással, és felemelkedéssel, a vagyon biztonságából bukással és elszegényedéssel, őrületbe boruló szeretett feleséggel, szerelmi kalandokkal a színháza színésznőivel, csapásokkal és diadalokkal – a Nobel-díjjal például.

Más időket élünk, meztelenebb korunkban másféle köntöst ölt az álszentség. A társadalom elvárásainak hálója máshogyan feszül – mégis, nem árt tudni azt, amit a nagy olasz annyi művében felismer: a leggyakrabban nem sok köze van annak, milyenek vagyunk, ahhoz hogy mit gondol rólunk a világ.

Kiadó: Metropolis Media

Fordította: Déry Tibor