Monika Fagerholm: Az amerikai lány

Egy furcsa irodalmi és pszichológiai utazással ér fel Monika Fagerholm regénye – olyan utazással, amelynek a végén fogalmunk sincs, hova érkeztünk, hogyan értünk el idáig, kikkel utaztunk együtt, mit meséltek út közben, és egyáltalán, miért is indultunk el. Műfajilag besorolhatatlan könyv: a fülszöveg művészi kriminek aposztrofálja, én irodalmiaskodó thrillernek mondanám inkább, az viszont tény, hogy sem nem krimi a szó szoros értelmében, sem nem szépirodalom. Valahol a két műfaj határmezsgyéjén áll, stílusában balladai, és folyamatosan valamiféle posztmodern kísérletező próza felé kacsintgat.

Hogy miről szól, azt elmesélni, kibogozni lehetetlennek tűnik, annak ellenére, hogy maga a cselekmény néhány mondatban összefoglalható. Egy amerikai lány érkezik a finnországi Bule-mocsár menti település zárt világába: a lány a magával hordozott titkaival, otthonról való menekülésével, vonzó és taszító lényével felforgatja a kis közösség életét, majd a mocsárban végzi. Egy fiú öngyilkos lesz, egy másik megbolondul, egy nő pedig, akinek semmi köze az amerikai lányhoz, eltűnik. Aztán néhány évvel később két tizenéves lány elkezdi megszállottan kutatni az amerikai lány rejtélyét, újra meg újra eljátsszák a történetet, ahogy újra meg újra felidézik a másik nő – az egyik lány anyja – eltűnését is. Játékuk odáig fajul, hogy egyikük öngyilkos lesz – főbe lövi magát épp azon a sziklán, ahonnan az amerikai lány a mocsárba esett (ugrott? lökték?).

Hogy az események hogy függenek össze, összefüggenek-e egyáltalán, mi, mikor és miért történt, azt az olvasónak kell kinyomoznia. Az írónő ehhez semmi segítséget nem ad, sőt, mintha lépten-nyomon csak nehezíteni akarná a dolgunkat - szaggatott elbeszélésmóddal, folyamatos nézőpontváltással, időbeli ugrálással. Olykor azt érzi az olvasó, hogy ez egy kísérlet, arra, hogy hányszor és hányféleképpen lehet ugyanazt a történést elmesélni – úgy, hogy a végére csak egy zavaros massza legyen az egész. Fagerholm gonosz játékot játszik: az eseményeket újra meg újra más nézőpontból látjuk, és ami nem meglepő, mindenki másként emlékszik rájuk, mindenki mást látott vagy vélt látni, és vannak, akik gyermeki fantáziájukkal jócskán ki is színezik a látottakat.

Leginkább Doris és Sandra, a két fiatal, magányos, halmozottan sérült lány. Mindketten igazi szülők nélkül nőnek fel, mindketten titkokat rejtegetnek, és szeretetre vágynak – amit csak egymástól kaphatnak meg. Ami gyermeki játéknak indul kettejük között – a fantázia segítségével, kiszínezett történeteikkel felkelteni a másik érdeklődését és magukhoz láncolni – az egyre veszélyesebbé válik, és végül természetszerűen vezet tragédiához. Újrajátsszák az amerikai lány eltűnését, újrajátsszák Sandra anyjának eltűnését – ám nem tudnak szembenézni azzal, hogy a képzeletben elkövetett bűnök összekeveredhetnek a valóságosakkal és előbb-utóbb már ők maguk sem tudják megkülönböztetni a játékot az élettől.

Noha az amerikai lány a címszereplő, az igazi főszereplő Doris és Sandra – sorsukat mégis a titokzatos, messziről ideszakadt lány sorsa határozza meg. Ahogy a közösség többi tagjáét is – mellékszereplők tömkelege vonul fel, akik mind megkapják a maguk kis történet-szeletét, hozzájárulva a fodrozódó homályhoz. Ahogy haladunk előre a történetben, kiderül, hogy mindenkinek volt valami köze az amerikai lányhoz, s így természetesen mindenkinek volt valami köze Dorishoz és Sandrához is. S ahogy a depresszív skandináv krimikben lenni szokott, itt sem maradhat senki ártatlan, mindenki hurcol magával titkokat, sérelmeket, elkövetett vagy csak elgondolt bűnöket.

Szürke, lehangoló, felzaklató könyv ez – cseppet sem kellemes olvasmány. Van, hogy az ember legszívesebben hagyná a fenébe, annyira rá tud ülni a hangulatunkra, és olyan zavaros; viszont hajt a kíváncsiság, hogy megtudjuk, mivégre is volt ez az 560 oldal. Elárulom, nem derül ki. A vége arra enged következtetni, hogy ez egy önmagába visszatérő, folyton ismétlődő tragédia, egy spirál, melyből kitörni lehetetlen – ha így nézzük, vaskos társadalomkritika. Ha krimiként olvassuk, elégedettek lehetünk, hisz az amerikai lány halálának rejtélye megoldódik – ám a legkevésbé sem krimiszerűen. Olvasható a hagyományos elbeszélés teljes felbontására tett kísérletként, vagy épp groteszk, mániákus szerelmi történetként – és még vagy ezerféleképp.

Olvasópróbáló könyv, kíváncsi és bevállalós olvasóknak ajánlható, vagy azoknak, akik már nagyon unják a hagyományos regényeket. Én máig nem tudom eldönteni, hogy ez egy vicc-e vagy komolyan gondolta az írónő, csak épp én vagyok kevés hozzá. Az biztos, hogy érdekes könyv – s lévén egy kétrészes elbeszélés első része, remélem, kiadják a folytatást, hátha abból kiderül, miről is szól.

Kiadó: Európa

Fordította: Harrach Ágnes