Így látunk mi - könyvbemutató és pódiumbeszélgetés a Szépművészeti Múzeumban

Az a szerencse ért, hogy meghívást kaptunk a november 18-i Múzeum+ rendezvényre, ahol Eszéki Erzsébet Így látunk mi című könyve alapján remek képes-zenés pódiumbeszélgetés zajlott. A könyvben 37 közismert ember mesél Eszéki Erzsébetnek a kedvenc műalkotásáról. Arról az egyedi, de személyességében is egyetemes élményről, ahogy ránk a képzőművészet hat, és arról a hallatlanul intim gesztusról, ahogy egy-egy kép kiválasztja magának nézőjét. Arról, mitől megragadó valami. És persze arról is, a művészet által megragadott ember milyen, hiszen róla árul el a legtöbbet a választás mikéntje és miértje.

A meghirdetett pódiumbeszélgetésen a résztvevőknek csak annyi korlátot szabtak, hogy a múzeumban épp futó Gustav Klimt és a bécsi szecesszió  kezdetei kiállítás anyagából kellett kiválasztaniuk az őket leginkább megragadó képet. Így miközben a meghívott vendégek Eszéki Erzsébet empatikus kérdéseire válaszolva elmesélték a maguk személyes élményét a kiválasztott rajzról, festményről, mi folyamatosan láthattuk az épp „elmesélt” művet, kivetítve.

Tovább fokozta az élmény teljességét, hogy a szubjektív műelemzők közül Szabó Dániel és Bujtor Balázs zenészek lévén nemcsak szóban, de a zene „nyelvén” is megfogalmazhatták a mondandójukat – Szabó Dániel a zenével például sokkal plasztikusabban beszél a látvány keltette érzelmekről; Bujtor Balázs kópés-kamaszos, őszinte humora is az előadott improvizációtól kapott komoly mélységet. De minden vendég hozott valami többletet a maga világából: Bíró Kriszta színésznő a mélyen személyes választás-indoklás mellé mesét olvasott fel, M. Tóth Géza a saját kékszakáll-rajzfilmje részletét játszotta be (sajnos zene nélkül, de mint kifejtette, mint illusztrációt kell néznünk a részletet, zenével egy másik teljes-élménnyé válik). A házigazda, a múzeum főigazgatója, Baán László – túl azon, milyen parádésan illusztrálta a választásával, a tetszés és a mű történeti jelentősége mennyire függetlenek – hozzászólásaival folyamatosan tárlatvezetett, az estbe jól illő szakmaiságot lopva a többiek tetszés-történetei közé. Személyes kedvencem mégis Parti Nagy Lajos felolvasott szövege volt a Secession bécsi épületének hatalmas, kerek üvegablakán látható angyaláról: eljutva a szövegben a röpképességtől a „Berlin fölött az ég” angyalaiig megint rólunk mesélt sajátmesét az író, rólunk-nekünk, személyesen, személyeset.

Az est minden pillanatáért hálás vagyok, minden résztvevőnek köszönöm. Külön köszönet illeti Eszéki Erzsébetet, az ötletgazdát és moderátort. Így kell ezt csinálni: be lehet bizonyítani, elfér egy asztalnál a személyesség, a nyilvánosság és a szakmai hitel. Kellően tömény volt, és kellően tömény keretben, hiszen a pódiumbeszélgetés előtt Botero képei között sétáltunk, utána pedig zárásig megnéztük a Szecesszió-kiállítást – hogy nem mellesleg eldönthessük, mi melyik képet választanánk. Hiszen ez is része a látott „játéknak”: minket is játszani hív.