Mindig
 érdekes úgy elolvasni egy könyvet, ha az ember már látta a 
filmadaptációt. Ha szerette, akkor duplán az. Én nagyon szerettem Szabó 
István Csodálatos Júliáját, benne Anette Bening feledhetetlen 
alakításával, és nem kis részben ezért halogattam sokáig a regény kézbe 
vételét. No meg azért, mert Maugham valahogy mindig picit ellentmondásos
 figurának tűnt számomra. Regénye mára már a klasszikusok közé 
sorolható, mégis sokan komolytalannak tartják és bírálják egyszerűségét.
 Mivel a film éppen hogy nem tűnt egyszerűnek, nem igazán tudtam, mit 
várjak a könyvtől, de kíváncsi voltam rá.
Abban
 igazuk van a bírálóknak, hogy Maugham egyenes vonalú, egyszerű 
nyelvezetű, cseppet sem kísérletező prózát írt. Mondhatni, hagyományos 
regényt. Kétségtelen, hogy voltak időszakok, amikor ez szitokszónak 
számított. Nekem üdítő volt a sok modern kísérletezés, újabb és újabb 
stílusok, felgyorsult tempójú mai regények közt ez a békebeli, 
romantikus, egyszerűbb stílus, nyelv, történet. Ami azonban cseppet sem 
felszínes és érzelmekben igencsak gazdag.
Főhőse,
 Julia Lambert negyvenes éveiben járó színésznő, a londoni színpadok 
ünnepelt sztárja. Julia tökéletes látszatházasságban él férjével, 
fiatalkori színészpartnerével, későbbi menedzserével. Van egy fiuk, 
megértik egymást, boldogok. Igazi szövetségesek jóban-rosszban az idők 
kezdete óta. Julia élete a színpad, Michaelé szintén, közös életük is a 
színház körül forog. Aztán egy nap Julia életébe belép egy huszonéves 
amerikai fiatalember, és összekuszálja a jól bejáratott viszonyokat, 
felborítja  a díszleteket, és kizökkenti szerepükből a szereplőket. 
Julia szerelmes lesz a fiatal Tomba, és hirtelen saját elfojtott 
érzelmei közt találja magát. Miközben megéli ezt az új szerelmet, 
visszaemlékezik a férjével való közös életükre, fiatalságukra, egymásra 
találásukra, és szépen lassan ráébred a saját kis hazugságaira, 
játszmáira, színjátékaira is. A színésznő, akinek játékai önmaga előtt 
lepleződnek le, maga a megtestesült tragikum. Julia egész életében 
játszott, nem csak a színpadon, azon kívül is. Minden kapcsolatában 
szerepet játszott, és amikor először szabadul meg a szerepektől, és adja
 önmagát, akkor lepleződik le egész addigi élete. A sors fintora, hogy 
épp abban az egy kapcsolatban kéne csak igazán játszania.
Az
 egyszerű történeten túl egy megrendítő portrét láthatunk egy rendkívüli
 nőről, aki, miután rájön, hogy egész életében játszott, végre mer 
önmaga lenni, és a saját életét élni, szerepek nélkül, és épp ettől 
válik a könyv végére épp kifulladni látszó színészi játéka is élőbbé, 
őszintébbé. Női hiúságról, önbecsapásról, kisebb-nagyobb játszmákról 
mesél Maugham, és a művészekről, őszintén, kendőzetlenül, cseppet sem 
idealizáltan. Az látszik, hogy ebben a közegben otthonosan mozgott, 
zseniális a kor-és hangulatfestés, a színház világa szinte megelevenedik
 a lapokon, miként a századeleji Anglia is, amit annyira szeretek. Nekem
 nagyon tetszett.
Kiadó: Holnap
Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése