Ulickajának
eddig csak a kisregényeit olvastam, és mind a három – a Vidám temetés,
az Életművésznők és különösen a Szonyecska – nagyon tetszett. Alig
vártam már, hogy rávethessem magam a regényeire, végül a Surik akadt a
horgomra elsőként a hosszabb lélegzetű Ulickaja-művek közül. Eléggé
vegyes érzéseket ébreszett így a kisregények után. A rövidebb
történetekben nekem nagyon tetszett Ulickaja stílusa, imádtam azt az
áradó mesélőkedvet, az ide-oda csapongó elbeszélőt, akit azonban ott
összerántott a rövidke terjedelem. Itt nem. A Suriknál azt éreztem, hogy
a mesélőkedv kissé túláradó, az elbeszélés ide-oda csapong és
semmi nem szab gátat neki, ennek legjobb példája amikor a főhősünk körül
sürgölődő számtalan nőalak múltjába teszünk hosszú-hosszú
kiruccanásokat, magunk mögött hagyva a regény cselekményét. Persze
Ulickaja egészen kivételesen jó író, hatalmas mesélőkedvvel, mindig
visszatalál és egy percig sem törik meg a regény sodrása, de nekem sok
szempontból kicsit túlzás volt ez a könyv. Túláradó, túl sok szereplős,
túl érzelmes és túl nagyok azok az érzelmek, miként a vacsorák és a
szeretkezések leírása is túl sok. Olyan igazi orosz nagyregénnyel van
dolgunk, ahol mindenből egy kicsit sok van. Lelassít a tempója, át kell
venni a ritmusát ahhoz, hogy élvezni lehessen, és nagy figyelmet
igényel, különben elveszhetünk a rengeteg szereplő, cselekményszál,
érzelem útvesztőjében. Viszont megéri belefektetni az energiát, mert
nagyon jó könyv.
Surik
Korn, egy reményvesztett színésznő és egy zseniként induló, ám csak a
zongorakíséretig jutó művész kései szerelemgyereke apa nélkül, gyenge,
széltől is óvott édesanyja és erőskezű egyetemi professzor nagyanyja
mellett nő fel. A két nő bálványozza, kényezteti, Surik pedig imádattal
csüng rajtuk. Tökéletes fiúcska ő, okos, tehetséges, jól tanul, igazi
mama kedvence. Soha nem is nőne fel, ha a nagymama halála nem
kényszerítené rá. Surik kénytelen gondoskodni gyámoltalan édesanyjáról,
és ez, hogy hirtelen családfővé kell válnia, hogy neki kell gondoskodnia
a nőkről, míg eddig ők gondoskodtak róla, elindítja egy úton. Nem
tanulta meg, hogyan kell a nőkkel bánni, hogy is tanulta volna meg,
épkézláb férfimintát hírből sem ismert, a két nővel, aki felnevelte,
kölcsönös imádattal csüngtek egymáson, Surik lesz hát hamarosan a
szimpatikus balfék, akire minden nő számíthat, aki mindenkinek segít,
aki mindig ott van, ha szükség van rá. Szükség pedig akad.
Segít
az idősödő festőnőnek ellátni a macskáit, és közben a szeretője lesz,
lefekszik a főiskola csúnya lányával, mert másnak nem kell, elveszi
megesett évfolyamtársát, hogy a lány gyerekének névleg legyen apja,
mindenben kiszolgálja nyomorék főnöknője igényeit és így tovább, és így
tovább. A nők csak jönnek, jönnek, Surik pedig mindenkinek
rendelkezésére áll. Mindenben. A szex is csak egy baráti szívesség az ő
viszonyrendszerében, azt hiszi, minden nőnek ez kell, mert mindenkit meg
lehet nyugtatni vele, Surik pedig megy, és teljesíti kötelességét. Soha
fel sem merül, hogy ő kihasználja ezeket a nőket, mind szinte ráveti
magát, és látszólag mind azt akarja, Surik pedig nem tudja, honnan is
tudná, hogy a nők elsősorban kötődésre vágynak és a szexet épp a
férfivágy eszközének látják. A tizenkét nő közös vonása épp az, hogy
mind azt hiszi, ha lefekszik Surikkal, magához láncolja,
kizárólagosságot kap, míg Surik szemében a szex csak egy eszköz amivel
megnyugvást nyer az újabb követelésektől, ő épp azt az egy nőt szereti
akit soha nem kapott meg.
Sokáig
hisszük, hogy majd történik valami, hogy Surik végül valaki mellett
boldogságra lel, hogy ki tud mászni ebből az ördögi hálóból, amibe
belegabalyodott. De Surik nem tudja a kezébe venni saját életét, nem
hőse ő a saját történetének, csak statiszta. Igazi felesleges ember,
akivel csak úgy történnek a dolgok, ő meg csak sodródik. Amikor több
mint tíz év után újra találkozik a lánnyal, akit szeretett és akire
igazán mindig vágyott, az nem lát semmit abból a Surikból, aki olyan
vonzó annak a sok nőnek, aki ennek a történetnek a hőse lett volna. Ő
csak egy öregedő, poros, unalmas mama kedvencét lát, egy igazi balféket,
ahogy írja. Valószínűleg ő az egyetlen, aki látja az igazi Surikot.
Kiadó: Magvető
Fordította: Goretity József
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése