Nick Hornby: A Meztelen Juliet

Nick Hornby legújabb regénye, A Meztelen Juliet egy minneapolisi bár WC-jében kezdődik. Ahogy a főszereplő Annie-től megtudjuk, ez a WC sem más, mint a többi bár WC-je, lepukkant, szürke, graffitikkel a falon, csakhogy egy maroknyi ember számára ez a világ legkülönlegesebb WC-je. A maroknyi ember a nyolcvanas évek szépemlékű rocksztárjának, Tucker Crowe-nak a rajongója, aki ’86 óta visszavonult a zenéléstől, nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, senki nem tud róla semmit. Visszavonulásának rejtélyes oka pedig valamiképpen kapcsolódik a minneapolisi mellékhelyiséghez.

A maroknyi rajongó közé tartozik Annie barátja, Duncan is, aki valószínűleg a világ legfanatikusabb crowológusa, mindent tud vagy tudni vél bálványáról, a világ legnagyobb Crowe-kalózfelvétel gyűjteményének tulajdonosa, és épp bejárja az egész USA-t átszelő Tucker-túrát, melynek során érinti Tucker életének szinte minden fontos állomását. Annie pedig, jobb híján, és mert valamit azért így is lát az Államokból, vele tart. Így kerülnek egy WC-be.

Annie és Duncan negyven körüli párocska, tizenöt éve élnek együtt egy tengerparti kisvárosban, Goolenessben, ahol mintha megállt volna az idő. Szép lassan haldoklik a város, ahogy a lakói elöregednek. Annie a maga negyven évével a kávézós legfiatalabb vendége, az egyetlen pszichológus a városban egy nyugdíjas könyvelő, a helyi celebek a hetvenes évekből ittragadt bártáncosok, és senki sem hiszi el, hogy Goolenessben él egy leszbikus pár. Ahogy Hornby írja, a város olyan, mint egy kiöregedett kurva smink nélkül. Annie pedig a saját életét is legalább olyan reménytelennek érzi, mint a városát.

Tizenöt éve leragadt Duncan mellett, különösebb szenvedély vagy szerelem nélkül, jobb híján. Pusztán megszokásból maradtak együtt, mert semmi nem motiválta őket, hogy ne így tegyenek, gyerekük nem született, és mire Annie feleszmélne, hogy váltani kéne, ráébred, hogy minden bizonnyal elszúrta az egész életét. Hogy tizenöt évet csak úgy elhajított a semmibe. Duncan persze ebből semmit sem vesz észre, túlságosan lefoglalja rajongása. Egész élete a Tucker-univerzum körül forog, nap mint nap képes egy húsz éve hallgató rocksztár lemezeit hallgatni, dalszövegeit elemezni, rejtett utalásokat keresni, és erről értekezni a Tucker-rajongók honlapján. Amire egyszer csak felkerül egy írás Annie-től, aki saját véleményt formál Tucker Crowe új albumáról, amely a legendás Juliet című album dalainak nyers, hangszerelés nélküli  verzóit tartalmazza.

Duncan odavan a lemezért, egész élete új értelmet nyer, a világa kifordul sarkaiból tőle, míg Annie nem érti mire ez a nagy felhajtás, neki sokkal jobban tetszik az eredeti album. Aztán ezt közzéteszi a neten, mire Duncan egy másik nőnél keres vigaszt, Annie kirúgja, és meglepő módon levelet kap egy férfitól, aki Tucker Crowe-nak mondja magát. S miközben Duncan ízekre szedi a Meztelen Juliet minden sorát, minden dallamát, minden lehetséges jelentését, és tovább építi a Tucker-legendát, Annie megismerkedik az igazi, hétköznapi Tucker Crowe-val.

Hornby most sem okoz csalódást, úgy ír hétköznapi emberek hétköznapi gyötrelmeiről, hogy közben felváltva nevetünk és gondolkodunk el, bosszankodunk és megdöbbenünk, olykor elérzékenyülünk. A nő, aki negyvenévesen jön rá, hogy elszúrta az életét, és tán késő újrakezdeni, a pasi, aki képtelen felnőni, és egy délibábot kerget, és az öregedő rocksztár, aki tényleg elcseszte az élete nagy részét, és azon tépelődik, jóváteheti-e valaha, mind nagyon jó karakterek. Hétköznapiak, hitelesek, minden mondatuk a helyén van, és igazából szerethetőek, vagy legalábbis szánnivalóak.

Miközben középkorú szereplői elbarmolt életéről elmélkedik, Hornby komoly görbe tükröt mutat a rajongóknak, a rajongásnak. Tudjuk, hogy ezen a terepen otthonosan mozog, hiszen írt már zenefanatikus- és focifanatikus könyvet is, de én még nem olvastam, hogy ilyen élesen szembeállította volna a rajongót és az ő hagymázas délibábját rajongása tárgyával és az ő sivár valóságával. Duncan azon rajongók prototípusa, akiknek nincs saját élete, napjaikat, terveiket, értékrendjüket a rajongásuk tárgya határozza meg, akinek műveibe, megjelenéseibe, személyiségébe mindenféle jelentést beleképzelnek. Hogy az igazi Tucker Crowe mekkora csalódást okoz Duncannek, azt csak az tudhatja, akinek volt már része hasonló bálványdöntögetésben. Persze Hornby nem lenne önmaga, ha nem szolgálna egy kis tanulságul a visszavonult, öngyűlöletbe menekülő rocksztárnak is, ki tudja, tán még ő is tanulhat valamit a rajongójától.

Igazi Hornby-s könyv ez is, nagyon jó olvasni, szerethető, de nem váltja meg a világot, persze nem is ez a célja. Hornby szórakoztat, és közben elgondolkodtat, ehhez pedig nagyon ért. Azon meg tök jól el lehet szórakozni, hogy vajon mennyit írt bele saját magából Tucker Crowe-ba, lehet vadászni az erre utaló jeleket, találgatni, hogy mire akart ezzel utalni, és vajon akkor ez azt jelenti-e hogy… Vagy csak szórakozik velünk, és ez is a rajongók elé tartott görbe tükör része. De ez már csak a mi rajongásunktól függ.

Kiadó: Európa