Ha
már az előző bejegyzésben taglalt szórakozató kiállításfajta nem jött
be, nem sokkal utána kaptam egy igazán hagyományos, képeket csendben
bámulós kiállítást is, mégpedig a Szépművészeti Múzeum Degas-tól
Picassóig című tárlatát. Amikor néhány hónapja megnéztük Zolival a
Botticellitől Tizianoig kiállítást, viccesen azt találtam mondani, hogy
menjünk inkább a francia kiállításra, és reneszánszok helyett nézzünk
„igazi” festőket. Hát, kaptam a fejemre ezért a beszólásért, de
sajnálom, az az igazság, ahogy anno írtam is, hogy nekem a festészet az
ez a korszak. Az impresszionistákkal kezdődően az avantgárdokig bármit
szívesen nézek bárhol, bármikor.
A
moszkvai Puskin Múzeumból kölcsönzött kiállítás anyagát 55 kép képezte,
ami nem sok, ám pont elég arra, hogy kényelmesen minden kép előtt
elidőzve nézelődjünk egy fél délutánt. Lehetett volna persze jóval több,
a jegyárért meg pláne, de így legalább minden képre jutott elég idő,
figyelem, energia. És ezeket aztán megérte alaposan szemügyre venni!
Egész kis művészettörténeti gyorstalpalót kaptunk a két francia
festészetért rajongó orosz iparmágnás, Ivan Morozov és Szergej Scsukin
gyűjteményét nézve. Hihetetlen érzéke volt a két fickónak, ők aztán
minden valamirevaló festőtől bevásároltak a századforduló környékén, az
ismertetőkből azt is megtudhattuk, hogy néhányukhoz jó személyes
kapcsolat is fűzte őket és külön rendelésre is festettek nekik képeket.
A
kiállítás nyolc tematikus blokkra volt bontva, ezek lefedték a
századforduló minden jelentősebb irányzatát. A Realizmus, a Barbizoni
iskola, az Impresszionizmus, Cézanne, a Modernizmus elindítói, a
Szimbolizmus, a Fauves-ok, és a kezdődő Avantgárd is értelemszerűen csak
néhány képpel lett bemutatva, de csak ismételni tudom önmagam,
gyorstalpalónak épp megteszi. Mert a válogatás, az bizony elképesztően
színvonalas volt. Láthattuk itt Courbet, Corot, Degas, Manet, Monet,
Renoir, Gauguin, Van Gogh, Toulouse-Lautrec, Cézanne, Matisse, Picasso,
Henri Rousseau képeit. Azért nem egy olyan kép volt ebben a
válogatásban, ami önmagában is becsalogatna a múzeumba, és simán
elüldögélnék előtte pár órát.
A kedvenceim a válogatásból természetesen Picasso Harlekinje,
ami előtt tényleg álldogáltam hosszú-hosszú percekig, kedves
látogatótársaim szemrehányó tekintetének kereszttüzében, és Rousseau
elvarázsolt képei. Volt néhány eddig számomra ismeretlen festő is, aki
nagyon megtetszett, például Raffaelli, akinek Boulevard Saint-Michel című képe egyszerűen lenyűgözött.
Csodás
élmény volt az egész kiállítás, nagyon örülök, hogy megnéztem (utolsó
héten, mikor máskor…) de azért picit most már bosszant, hogy a
Szépművészeti még mindig annyit bakizik a kiállításai berendezésével.
Most kivételesen volt elég hely, nem kellett nyomorogva tíz centiről
nézni a képeket, viszont szinte mindet sikerült úgy bevilágítani, hogy a
kép egy részét vagy nem láttuk rendesen, vagy csillogott a lámpától. Az
meg külön történet, hogy a kiállításlátogatók miért érzik úgy, hogy
minden képet csak nagyonnagyon közelről lehet nézni. De minden
bosszúságunk eltörpült a képek nagyszerűsége mellett, és azt hiszem, ez
az igazi fokmérője egy kiállításnak.
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése