Hakan Nesser: A Borkmann-elv

Régóta szemeztem az Animus kiadó skandináv krimik sorozatával, de csak most, A tetovált lány után jutottam el odáig, hogy el is olvassak egyet. Mivel a sorozat szerzői közül egyről sem hallottam soha, sőt, úgy en bloc a skandináv krimiirodalomról se nagyon, tök mindegy volt, melyiket olvasom. A könyvtárban meg egyedül A Borkmann-elv volt benn, erre esett hát a választás.

Azóta kiderült, hogy ez is egy sorozat része, melynek köteteit a főszereplő, Van Veeteren főfelügyelő köti össze. Van Veeteren a szokásos zseniális, tapasztalt, számtalan bűnözőt rács mögé juttató rendőr, azonban szokatlanul kiábrándult, komor, karcos kiadásban. A főfelügyelő épp nyaralását tölti a tengerparton, amikor felettese utasítja, hogy kapcsolódjon be az idilli Kaalbringen városkájában történt kettős gyilkosság utáni nyomozásba. A tengerparti kisváros kedélyeit borzoló esetre évek óta nem volt példa, egy baltás gyilkos szedi áldozatait, látszólag véletlenszerűen.

Van Veeteren feladata kideríteni, hogy vajon tényleg egy elvetemült sorozatgyilkos ámokfutásának estek áldozatul, vagy volt valami kapcsolat a piti drogdíler, az adócsaló üzletember és a köztiszteletben álló orvos között. Érdekes, ahogy a történet előrehaladtával áthelyeződnek a hangsúlyok a könyvben. Az elején igazán hátborzongató a gyilkosságok leírása, ráadásul a gyilkos szemszögéből követhetjük őket, hatalmas kíváncsiságot kelt, hogy ki és miért, aztán, ahogy halad a nyomozás, ahogy egyre távolabb kerül a gyilkos kiléte, ellenben egyre többet tudunk meg a nyomozókról, lassacskán azon kapjuk magunkat, hogy már nem is az a fontos, hogy ki a tettes, hanem maga a nyomozás folyamata és a nyomozóteam tagjainak szellemi-idegi harca.

A középpontban Van Veeteren és a helyi rendőrfőnök, a hasonlóan zseniális, tapasztalt, épp nyugdíj előtt álló Bausen főfelügyelő áll. Kettejük világmegváltásai, sakkjátszmái, szellemi párbajai adják a könyv legérdekesebb részeit. Hozzájuk csatlakozik Beate Moerk felügyelő, aki a nyomozás kulcsfigurájává lesz. Ami igazából érdekessé és elgondolkodtatóvá teszi ezt az amúgy kriminek nem túl eredeti történetet (bár a javára legyen írva, nem találtam ki, hogy ki a gyilkos…), az a szereplők vívódása és a kis élettöredékek, amikből megismerhetjük a nyomozók itt-ott elszúrt életét. Itt nincs olyan nagyszabású társadalomkritika, mint A tetovált lányban, ez a könyv az egyéni kis tragédiákon keresztül fest képet egy beteg társadalomról. Mert mindenki életében vannak sötét foltok. Drogfüggőség, prostitúció, adócsalás, börtönviselt gyerekek, tönkrement kapcsolatok, széthulló házasságok. És egy régóta eltemetett titok.

Oldalakat lehetne arról írni, hogy vajon miért olyan sikeresek ezek a skandináv krimik, ezt én nem tudom és nem is nagyon akarom boncolgatni, de tény, hogy van egy nagyon egyedi hangulatuk, amit egyfelől áthat valami keménység, érzelemmentesség, szikárság, másfelől viszont az a mélységes kiábrándultság, ami a jóléti álom csődje után lepte el az északi országokat.

Jók ezek a skandináv krimik, biztos, hogy fogok még olvasni ebből a sorozatból, de most azt hiszem, előbb lazítok valami barátságosabbal, kicsit sok volt hirtelen a vérből meg az erőszakból…