Gondolom,
senkinek sem kell bemutatni Rita Monaldi és Francesco Sorti „botrányos”
sorozatát, amit Olaszországban betiltottak, ennek ellenére (s persze
épp ezért) világszerte hatalmas sikert aratott. Az olasz történész
házaspár elképesztően profi marketinggel megtámogatott, „eddig
ismeretlen dokumentumokat nyilvánosságra hozó” történelmi thrillerével
már megjelenésekor szemeztem, aztán mégis úgy alakult, hogy mostanáig
vártam a sorozatnyitó Imprimaturral.
Alapvetően
szeretem a történelmi krimiket, még Dan Brownt is elolvasom, ha épp
olyan hangulatom van, az egyetlen, amit nem szeretek, sőt, kifejezetten
irritál, ha egy író (kettő) túlságosan komolyan veszi magát. Monaldi és
Sorti ennek az iskolapéldái lehetnének: elhintik, hogy könyvüket
betiltatta a Vatikán, aztán kiderül, hogy mégsem, egyszer azt
nyilatkozzák, hogy üldözik őket Olaszországban, aztán azt, hogy ők nem
akarnak visszamenni, arra építik az egész sorozat marketingjét, hogy
„levéltári kutatásaik során” megtalálták Atto Melani eddig fel nem
fedett levelezését, amely újraírja Európa XVII. századi történelmét,
mégis, interjúik során hallgatnak felfedezéseikről, és – noha mindketten
történészek – semmilyen tudományos eredményt nem hoztak nyilvánosságra.
Inkább írtak egy regényfolyamot.
Háboroghatnék,
hogy hülyének nézik az olvasóikat, de felesleges lenne – nem ők az
elsők, és nem is az utolsók, akik így adják el a könyveiket. Inkább csak
nem értem. Tök jó kis könyvet írtak, amit nyugodtan el lehetne adni
azzal, hogy egy történelmi kalandregény – így is biztosan megvennék,
mert érdekes, szellemes, jól van megírva. Ehelyett botrányos
leleplezéseket ígérnek, amivel – túl azon, hogy kilóg a lóláb – van egy
sokkal nagyobb baj is: aki kicsit is ismeri a történelmet, annak nem
mond sok újat, aki viszont egyáltalán nem, az lehet, hogy nem fogja
érteni. Ilyesformán a könyv könnyen „elmegy” a célközönsége mellett.
Ráadásul mai szemmel nézve ez a botrányos felfedezés kifejezetten
érdektelennek tűnik számomra.
! SPOILER !
Mert
most őszintén, mekkora jelentősége van ma annak, hogy XI. Ince pápa –
aki, jó olaszhoz méltón kétes pénzügyekben is érdekelt volt – pénzt
kölcsönzött az „eretnek” Orániai Vilmosnak, hogy az elfoglalhassa az
angol trónt? Míg A Da Vinci-kód
esetében például még egy hozzám hasonló laikus számára is egyértelmű
volt, hogy valóban a katolikus vallás alapjait érintő kérdéseket
bolygatott meg Dan Brown, itt egyszerűen nem értem, mire fel ez a nagy
felhajtás.
! SPOILER VÉGE !
De
lássuk, a beígért botrányokon túl mit tartogat még a regény. 1683.
szeptemberében a római Donzello fogadóban rejtélyes körülmények között
meghal egy vendég, a hatóságok pestisre gyanakszanak, ezért a fogadót
vesztegzár alá vonják. Senki nem mehet se ki, se be, így a különböző
nemzetiségű, rendű, rangú vendégek így kénytelenek összezárva tölteni az
elkövetkező heteket. Azonnal felveti a fejét a gyanakvás: vajon valóban
pestis végzett-e az idős francia utazóval, s ha igen, hogyan
fertőződött meg, és ki lesz a következő áldozat?
A
vendégek között – minő véletlen! – ott van a Napkirály legtitkosabb
ügynöke, Atto Melani apát is, aki rögvest nyomozásba fog, hogy a fogadó
mindenes szolgájának segítségével kiderítse, mi történt az idős
franciával, mit titkol a többi vendég, és ki az, aki gyilkossági
kísérleteket forral? A szolga elbeszélésében ismerjük meg az apátot, a
vendégeket, és az éjszakai kalandokat Róma végeérhetetlen katakombáiban,
amiket ellep a szenny és az ereklyevadászok serege. Hogy Melani apát
mit keres, az fejezetről fejezetre – napról napra – bontakozik ki a
szolga és az olvasó előtt, de kezdettől nyilvánvaló, hogy nem egy senki
által nem ismert idős francia utazó halála miatt merészkedik le a titkos
alagutakba.
Az
írópáros nagyon jó taktikai érzékkel tette meg elbeszélőnek a kis
tudatlan inast, aki mindenkit kifaggat, így bátran elmeséltethetik
szereplőikkel Európa egész XVII. századi történelmét, a politikai
viszonyokat, az egyes uralkodóházak családfáját, a korabeli gyógymódokat
és babonákat, a barokk zene finomságait – ezek az egyébként tudálékos
és általában roppant idegesítő fejtegetések így létjogosultságot
nyernek. Ezzel együtt az olvasó nem egyszer érezheti azt, hogy a
történész szerzőpáros gátlástalanul kérkedik saját tudásával, és
olyasmit is elmagyaráz, amit a történet egyáltalán nem indokol.
Noha
az elbeszélő a fiú, a regény – és a sorozat – főszereplője Melani apát,
aki úgy hiszem, igazi rajongókra tett szert Monaldi és Sorti
személyében. Az apát mindent tud, mindenkit ismer, mindenhol otthon van,
átlátja az egész kontinenst átszövő politikai zűrzavart – csak épp azt
nem veszi észre, ami kiszúrja a szemét. Nem én vagyok az első, aki
megjegyzi, hogy picit hiteltelen ez a mindentudó titkosügynök figura –
egyszerűen sem akkor, sem ma nem tartom elképzelhetőnek, hogy valakinek
mindenre ekkora rálátása legyen. Melani ráadásul kifejezetten idealizált
figura: ugyan utalgatnak rá, hogy nem hibátlan, sőt; mégis, amikor
áruláson és hazugságon kapjuk, egy huszárvágással lesz belőle
megvezetett áldozat.
Az
inas és az apát éjszakai kirándulásai a Róma alatti labirintusban
persze meghozzák eredményüket – a rejtély lelepleződik, van, aki
megmenekül, van, aki csúf véget ér, és fény derül jó néhány titokra. A
végkifejlet sajnos eléggé kiszámítható, aki olvasott már krimit, félúton
sok mindent kikövetkeztethet, de azért érhet minket néhány meglepetés.
Egyáltalán nem rossz könyv ez, korrekt történelmi-misztikus krimi,
valahol félúton a lépten-nyomon hivatkozott Umberto Eco és Dan Brown
között – ami azért nem olyan rossz pozíció. Csak épp nem szabad túl nagy
elvárásokkal belekezdeni, és jó, ha előre tudatosítjuk magunkban: ez
bizony egy nagyon jól kitalált fikció. Arra azért kíváncsi vagyok,
milyen őrültségeket tartogat még az írópáros fantáziája, és milyen
„történelmi leleplezéseket” olvashatunk a hátralévő hat részben.
Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Fordította: Todero Anna
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése