Mildred Pierce

Az utóbbi néhány évben a sorozatok nem csak, hogy elérték, de túl is szárnyalták a mozifilmek minőségét – köszönhetően nem utolsó sorban az HBO remek szériáinak, mint a Boardwalk Empire, Az elit alakulat, a The Pacific – a hős alakulat, a Trónok harca, az Angyalok Amerikában vagy a Róma. A csatorna legújabb sikere a James M. Cain regényéből készült öt részes minisorozat, a Mildred Pierce, főszerepben a mindig kiváló Kate Winslettel.

Cain regényéből 1945-ben már készült egy mozifilm, Joan Crawforddal a címszerepben (aki Oscart is kapott az alakításáért) – azonban aki csupán a filmfeldolgozást látta, és nem ismeri az eredeti történetet, jócskán meglepődhet a sorozat láttán. A moziverziót rendező Kertész Mihály ugyanis több ponton megváltoztatta a cselekményt, és az alapvetően lélektépő drámából divatos „noir” krimit készített. Ezzel szemben a sorozatot jegyző Todd Haynes (Távol a mennyországtól)  maximálisan hű maradt a regényhez.

Olyannyira, hogy az első két rész próbára is teszi a mai mozifilmek felgyorsult tempójához szokott nézőt: ez a történet bizony egy másik korból maradt ránk, amikor az atmoszférateremtés még nem a jól megválasztott zenét és a gyors vágásokat jelentette, hanem hosszú, merengő, olykor idegtépően feszült, máskor andalítóan harmonikus beállításokat, melyekben perceken át kísérjük a főszereplőt a városban, ahogy üzletről üzletre jár, és nem történik semmi, vagy épp sétál a tengerparton és elmélkedik azon, hogyan siklott ki az élete. Szokni kell ezt a tempót, le kell lassulni hozzá, mert olyan élménnyel ajándékoz meg, amivel a legtöbb film nem: magába húz, a szobánkba varázsolja a harmincas évek Amerikáját.

Azt az Amerikát, amelyben egy elvált nőnek két kisgyerekkel épp olyan nehéz volt boldogulnia, mint manapság. A történet kezdetén Mildred Pierce, a harmincas, süteménysütéssel foglalatoskodó középosztálybeli háziasszony kiadja hűtlen férje, Bert útját. Egyedül maradva a két gyerekkel, a házzal, tartásdíj és félretett pénz nélkül, el kell gondolkodnia azon, mihez is kezdjen az életével – és bizony hamar rájön, hogy kompromisszumokat kell kötnie. A világválság kitörése után járunk, amikor senkinek sem volt könnyű munkát találnia, hát még egy semmihez sem értő társasági hölgynek. Mildred legnagyobb dilemmája, hogy elvállalja-e az addig „alantasnak” tartott munkákat, ma már szinte érthetetlen, de  a korban valóban húsbavágó volt: akkoriban még sokkal élesebb szakadék választotta el egymástól a „középosztályt” és a „kiszolgálószemélyzetet”. Persze, amikor egy házvezetőnőt kereső hollywoodi producerfeleség magától értetődő módon közli Mildreddel, hogy ha vállalja az állást, gyerekei nem barátkozhatnak a munkaadó gyerekeivel, kinyílik a bicska minden jóérzésű ember zsebében, de az „egyenruhafóbia” és a pincérnői állás elutasítása ahelyett, hogy együttérzést váltana ki belőlünk, inkább felelőtlenségnek tűnik.

Szerencsére Mildrednek megvan a magához való esze, és elvállal egy munkát, ami hamarosan önálló vállalkozáshoz vezet, hogy aztán néhány rész után az elhagyott és megalázott feleség már öntudatos, sikeres üzletasszonyként álljon előttünk. Az önmegvalósító Mildred azonban otthonában sokkal kegyetlenebb ellenféllel kell szembenézzen, mint akár a munkaerőpiacon, akár az üzleti életben: saját lányával. A tehetséges, ragyogóan okos, szellemes és saját vélt előkelőségébe szerelmes Veda már kislányként egy elviselhetetlen kis szörnyeteg: ahol lehet, megalázza anyját, mániákusan gyűlöli a kispolgári környezetet, ahonnan származik, saját magát mindenkinél különbnek tartja, és hiába feszül bele Mildred a munkába, hogy mindene meglegyen, Veda szemében ő sosem lesz több egy olajszagú pincérnőnél.

Egy ideig úgy tűnik, Mildred legalább a szerelemben vigaszt talál, ám kapcsolata a pólósztár Monti Beragonnal többszöri újrakezdés után csúf véget ér. Az üzletbe menekül, és próbálja rendbe hozni kapcsolatát énekesnőként egyre sikeresebb lányával, azonban sem ő, sem a néző nem sejti, mi vár még rá.

A történet egyik fő szála a magára hagyott asszony önmegvalósítása és lassú magára találása – a másik az anya és a lánya állandó küzdelme. Mildred egy okos, talpraesett nő, aki azonban képtelen belátni azt, amit rajta kívül mindenki egészen pontosan lát, hogy a lánya egy gonosz, szemét kígyó, aki bármit megtenne, hogy elérje, amit akar. A történet csúcspontján a feszültség a két nő között addig nő, hogy a néző már várná, mikor történik valami tragédia – szinte meglepő, hogy a végén nem sül el egyetlen pisztoly sem. Tiszta szívből gyűlöljük a végére Vedát, és sajnáljuk Mildredet, ugyanakkor nem kerülhető ki a kérdés, hogy mekkora szerepe volt az anyának abban, hogy Veda ilyen lett. Torokszorító és igazából nagyon elkeserítő sorozat ez – és ne reménykedjünk, a végén nem kapunk feloldást.

Az, hogy a remek történet ekkora hatást tud elérni, az amerikai kertvárosi (rém)álom leleplezésében már bizonyított rendező mellett elsősorban a két főszerepet alakító színésznő érdeme. Kate Winslet mintha nem is tudna hibázni, hosszú évek óta megbízhatóan szállítja a jobbnál jobb alakításokat – és ami ennél is fontosabb, szinte mindig jól választ. Mildred Pierce szerepében újabb karriercsúccsal felérő alakítást láthatunk tőle – egyszerre elhagyott, megalázott feleség, egyre magabiztosabb, ragyogó fiatal nő és megtört, lánya árulásától megkeseredett középkorú asszony. Méltó partnere Evan Rachel Wood, akiről eddig többet cikkeztek magánélete, mint színészi alakításai kapcsán, de itt megmutatja, hogy a jövő egyik nagy sztárja lehet. Veda Pierce-ként igazi hárpia, ugyanakkor lenyűgöző jelenség – az utolsó részbeni alakítása döbbenetes.

Kettőjük mellett mindenki csak mellékszereplő lehet – olyan színészek brillíroznak a két főszereplő árnyékában, mint a friss Oscar-díjas Melissa Leo, Guy Pearce, Brian F. O’Byrne, Hope Davis, vagy a fiatal Veda szerepében az eddig ismeretlen gyerekszínész, Morgan Turner. A kort tökéletesen megidéző jelmezek, díszletek, zenék és a bravúros operatőri munka csak tovább fokozzák az élményt. Minden szempontból kiválóan sikerült minisorozattal ajándékozott meg minket a csatorna idén, az érzékeny, emberi sorsokat boncolgató drámák rajongóinak egyenesen kötelező darab.