C. J. Sansom: Apokalipszis

Szegény Matthew Shardlake! Azok után, hogy 1541-ben, a nagy nyári országjárás során a király nyilvánosan megalázta, többször az életére törtek, felfedezte az iratokat, amik a Tudor-ház végét jelenthették volna, majd a Towerban jól megkínozták, másra sem vágyott, mint nyugodt ügyvédi életre, távol a királyi udvar politikai intrikáitól, vallási ellentéteitől, a főurak állandó áskálódásától. Ám ha kívánsága teljesült volna, most nem olvashatnánk egy újabb részt C. J. Sansom remek történelmi krimisorozatából.

Két évvel Az uralkodóban leírt események után Shardlake immár a Court of Requests serjeant-jeként elvállalja egy fiatal fiú képviseletét, akit vallásos őrülete miatt a Királyi Tanács utasítására a Bedlambe, a londoni őrültekházába zártak. Az ítélet inkább menedék, semmint büntetés: ha a fiú beszámíthatónak bizonyul, eretnekként máglyahalál vár rá, ha azonban bebizonyosodik, hogy őrült, megmenekül. Shardlake orvos barátja, az egykori szerzetes Guy Malton segítségével próbálja kinyomozni, mi történt a fiúval, amitől vallásos mániáiba menekült – és ez már önmagában a darázsfészekbe nyúlás tipikus esete abban a korban, amikor Henrik épp sokadszorra változtatta meg vallási nézeteit, a reformerekkel szemben minden addiginál keményebb intézkedéseket vezetve be, szabad kezet adva London püspökének, hogy bárkit, akire az eretnekség árnya vetül, perbe fogjon.

Ám ez még csak a kezdet. Miután egyik régi barátját és ügyvédtársát brutálisan meggyilkolják, Shardlake ígéretet tesz az özvegyének, hogy kideríti, ki volt az elkövető, aminek köszönhetően újfent olyan ügyekbe keveredik, amik túlságosan is közel viszik az udvar magasabb köreihez és olyan mélyre rántják a vallási ellentétek és a mindkét oldalra jellemző fanatizmus világába, amilyen mélyen még nem járt. Nyomozása során ismét kapcsolatba kerül Cranmer érsekkel, kénytelen együttműködni a Seymour családdal, és egy radikális reformer hivatalnokkal, és persze nem nélkülözi az elmaradhatatlan Barak segítségét sem.

Az ügy, amelybe barátja halála folytán belegabalyodik, egy elborult elméjű sorozatgyilkos utáni hajsza – ám hogy valójában ki ő, mi ő, őrült-e, vagy megszállott, az éppoly fontos kérdése  a nyomozásnak, mint a gyilkos kilétének felfedése. A Tudor-kori orvoslástan nem ismerte az őrület fogalmát, megszállottként tekintettek mindenkire, aki a normálistól eltérő viselkedést tanúsított – egyik érdekessége a regénynek az orvostudomány korai fejlődésének bemutatása, ez volt az a kor, amikor alapvetően kérdőjeleződtek meg az emberi test működéséről addig elfogadott tézisek. Guy Malton doktor személyén keresztül betekintést nyerhetünk abba, milyen nehéz dolga lehetett a bürokraták és vallási üldözés légkörében egy haladó szellemiségű orvosnak.

Ám Malton és Shardlake minden elmélete ellenére a sorozatgyilkosra a legtöbben az ördög által megszállt emberként tekintenek, amit alátámasztani látszik, hogy a Jelenések Könyvének próféciáit követve gyilkol – mindeközben fél Anglia az apokalipszis eljövetelét várja, minden sarkon baljós jeleket látni, a király pedig épp Parr Katalint próbálja rávenni a házasságra. Hogy mi köze a Lady-nek a gyilkosságsorozathoz, az a regény végéig rejtve marad, ám jelenléte végig érezhető – a reformerek alig várják, hogy kezet nyújtson a királynak, s csökkentse a rájuk leselkedő veszélyeket.

Ahogy a sorozat előző kötete, ez is rendkívül alapos és korhű – a gyilkos utáni hajsza olykor ugyan kissé vontatott és Shardlake elmélkedéseit itt-ott túlírtnak éreztem, viszont a vallási ellentétek megjelenítése és a korabeli társadalmi, szociális és egészségügyi problémák leírása nagyon érdekessé teszik (bár amennyit foglalkozik a protézisekkel, az nálam már eléggé gyomorforgatónak számít). Meglepő volt, hogy előtérbe kerül Shardlake magánélete, ezzel kicsit tovább árnyalódott a figura, viszont idegesített az előző kötetben egymásra találó Barak és Tamasin folyamatos cívódása – nem igazán értem, mi szerepe volt ennek a könyvben. De ezek az apróságok eltörpülnek amellett, hogy megint egy izgalmas, borzongató, okos történelmi krimit olvashattunk – és bár tényleg rendesen rájár a rúd szegény ügyvédre, azért én nem bánnám, ha Sansom még néhány részen keresztül folytatná a sorozatot.

Azt viszont muszáj megjegyezni, hogy kínos vigyOrr-ral olvastam a szerkesztési hibákat... Ejnye!

Kiadó: Agave

Fordította: H. Kovács Mária

Korábbi kommentek: