C.
S. Lewis Narnia-sorozatát A Gyűrűk Ura mellett a fantasy-irodalom egyik
alapkövének szokták tekinteni. A hétkötetes regényfolyam valóban óriási
népszerűségnek örvend világszerte, és számtalan későbbi alkotó
kölcsönzött belőle (még Rowling is bevallotta, hogy Lewis volt az
elsődleges mintája a Harry Potter-sorozat megalkotásakor). Arról azonban
előreszeretettel megfeledkeznek, hogy a Narnia-sorozat, bár valóban
fantasztikus elemekkel, és mitológiai lényekkel van tele, valójában
gyerekmese, a szó szoros értelmében, és mérföldekre van az erőszakos,
naturalista, öldöklős fantasy-zsánertől. Lewis gyerekeknek írta
történeteit, a nyelvezet gyermeki, a cselekményszövés, a konfliktusok
feloldása az utolsó rész (A végső ütközet) kivételével végig a „minden
jó, ha jó a vége” kitétel mentén zajlik. Ez a megfilmesítés során nem
kis feladat elé állította az alkotókat.
Három
éve, amikor az első rész, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
mozikba került, világszerte kritikusok és nézők egyaránt az alkotók
szemére vetették, hogy gyermeteg Disney-mesét faragtak egy úgymond
„ős-fantasyból”. Pedig a filmváltozat ízig-vérig hű volt a könyvhöz,
Lewis gyermeki ábrázolásmódjához. Csak épp a véres, grandiózus
csatajelenetekhez szokott közönség mást várt. Egy újabb Gyűrűk Urát. Hát
nem azt kaptuk, és én ennek akkor örültem. Örültem, mert kifejezetten
üdítő volt, hogy jó értelemben vett mesét láttam a vásznon.
Manapság, amikor az animációs filmektől is azt várjuk, hogy a gyerekeket
kísérő felnőtteket is ugyanúgy szórakoztassák, és kétpercenként
tartalmazzanak valami „felnőtt” poént, kikacsintást, ritka, hogy igazi
gyerekekhez szóló fantasztikus történeteket lássunk. Mert néha igenis
szükség van a „minden jó, ha jó a vége” érzésre.
A
második film, a Caspian herceg azonban letért az első film által
megkezdett útról, és a nézői igények kielégítésére sokkal véresebb,
keményebb, „felnőttebb” film lett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a
könyvek is egyre komolyabbak, a cselekmény egyre veszélyesebb, de a
filmkészítők azért jó néhány lapáttal rátettek erre. Végig érezni a
filmen az első résztől való elszakadás szándékát. A csaták keményebbek,
véresebbek, mindkét oldalon esnek áldozatok, a gonoszok a realista
ábrázolásnak hála ijesztőbbek. /Persze felnőtt szemmel. Egy gyereknek
nyilván ijesztőbb a fehér boszorkány, míg én, felnőttként jobban tartok
egy gonosz, ravasz, törtető katona-politikustól. Más a célközönség…/
A
történet persze maradt ugyanolyan meseszerű, mint volt. Narniában 1300
év telt el a Pevensie-testvérek uralkodása óta, azóta az ősi Narnia
szinte teljesen elveszett, a birodalmat gonosz telmarinok hajtották
uralmuk alá, akik közül a leggonoszabb, Miraz király meg akarja ölni
unokaöccsét, a trónörökös Caspiant. A herceg menekülni kényszerül, a
vadonba téved, ahol Narnia elveszettnek hitt őslakosaival visszahívják a
fénykor nagy királyait. A négy testvér Londonból /ahol csak egy év telt
el/ hipp-hopp a teljesen megváltozott és elvadult varázsbirodalomban
találja magát. Természetesen Caspian segítségére sietnek, és válogatott
kalandok során át végül elűzik a gonosz telmarinokat, és visszaállítják
Narnia rég volt dicsőségét.
A
Caspian herceg mint film és mint fantasy is jól működik, nagyon jól
szórakoztam rajta, tökéletes kikapcsolódást nyújt két órára. Kicsit
mégis sajnálom, hogy elveszett az a gyermeki báj, ami az első részt
jellemezte. Mint film, ez jobb, viszont mint adaptáció, az első tetszett
jobban.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése