Celia Rees: Bűbájos Mary

Kamaszkoromból valahogy teljesen kimaradtak az ifjúsági könyvek. Valószínűleg azért, mert mindig is koraérett gyerek voltam, és szívesebben olvastam idősebbeknek való, „felnőtt” könyveket, és cikinek éreztem az ilyen „gyerekes” dolgokat. Most, huszonéves vénlányként annál szívesebben olvasok ifjúságinak mondott könyveket. Legyen az Harry Potter-féle kamaszmese, vagy igazi kis lányregény, mint a Bűbájos Mary.

Erre a könyvre évekkel ezelőtt felfigyeltem, méghozzá a magyar piacon kivételesen szép kiadás miatt.  Aztán úgy alakult, hogy mostanáig vártam az olvasással. A könyv főhőse egy fiatal lány, Mary, akinek az élete a történelem viharai közepette gyökeresen átalakul, új földrészre kerül, ismeretlen emberek közé, magára utaltan kell megtalálnia önmagát, és kialakítania saját életét, saját személyiségét. Egyszerű történet, igazából egydimenziós szereplők, semmi nagy dráma, mégis a legtöbbről szól, amiről könyv szólhat: önmagunk megtalálásáról, egy fiatal lány felnőtté válásáról.

A történet a XVII. századi Angliában indul, a boszorkányüldözések, vallási ellentétek korában. Mary nagymamáját, aki felnevelte, boszorkányság vádjával halálra ítélik. A lány magára marad az ellenséges környezetben, menekülnie kell. Egy titokzatos jótevő segítségével felkerül egy Amerikába tartó hajóra, ahol egy szintén menekülő puritán közösség befogadja, és immáron telepesként érkezik ő is az Újvilágba. Az egész könyvet végigkíséri a kérdés, hogy Mary maga vajon boszorkány-e? Innen a XXI. századból nevetségesnek tűnő spekulációkat olvasunk, de tudjuk, hogy évszázadokig valóban gyanúsnak tartottak mindenkit, aki „más” volt, aki gyógyfüveket gyűjtött az erdőben vagy értett a gyógyításhoz. Az író erénye, hogy elhiteti velünk, ezek valóban gyanús körülmények, nagyon jól teremt hangulatot, és minket is belevon egy olyan világba, ahol elkezdünk azon gondolkodni, vajon Mary tényleg az ördöggel cimborál-e?

A telepes közösség, amely befogadja Maryt, nagyon hamar kirekeszti, majd kiveti magából a „furcsa” lányt. Ami nagyon tetszett a könyvben, az, hogy nem ábrázolja vallási fanatikusoknak, megszállott boszorkányüldözőknek a telepeseket, az egy szem Angliából hívott inkvizítor kivételével ők pusztán egyszerű, istenfélő emberek, akik félnek az ismeretlen, ellenségesnek vélt új világtól. Félelmük végső soron érthető, átérezhető. Vallási üldözés elől menekültek, mindenüket hátrahagyva kénytelenek új életet, új városokat építeni a semmi közepén, egy ismeretlen, vad földrészen. Megint csak a hangulatteremtést tudom dicsérni. Tökéletesen átérezhető, milyen félelmetes lehetett az egyszerű, nyugodt angol vidéki élethez szokott embereknek szembesülni a végeérhetetlen vadonnal, vagy épp az ismeretlen, félelmetes vademberekkel, az indiánokkal. Félelmükben saját kis jól körülhatárolható világuk dogmáiba kapaszkodnak, ahelyett, hogy meg akarnák ismerni az ismeretlent. Mary épp az ellentéte ennek, kíváncsi, nyitott lány, aki épp az indiánokkal való kapcsolatteremtés miatt válik saját népe által kirekesztetté.

Egyszerű, kedves, könnyen fogyasztható könyv, ami azonban a felszín alatt nagyon sokat rejt. Az ember észre sem veszi olvasás közben, hogy az egyszerű történet máza alatt milyen fontos dolgokról szól: toleranciáról, önmagunk és mások megismeréséről, elfogadásáról, a világgal szembeni nyitottságról. Azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy jó ifjúsági könyv nyújtani tud.