Lepattintva

Aki az elmúlt két-három évben olvasott filmes újságokat, honlapokat, kritikákat, biztosan hallott már Judd Apatow forgatókönyvíró-rendező-producerről, és kis csapatáról, akiket nem kevesebbel gyanúsítanak, mint hogy megújították a hollywoodi vígjátékgyártást. Ők követték el a 40 éves szűz, a Felkoppintva és a Superbad - avagy miért ciki a szex? című filmeket. Ezek közül egyet sem láttam.

A Lepattintva (eredetiben Forgetting Sarah Marshall) alapján csak jókat tudok mondani. Azt le kell szögeznem, hogy igazi, hamisítatlan vígjátékról van szó, senki ne várjon különösebb eszmei mondanivalót, világmegváltó gondolatokat, könnyes-bús érzelmeket, itt a vígjátéki helyzeteken van a hangsúly. Amitől kiemelkedik a jelenlegi hollywoodi filmtermésből, az az, hogy életszerű hősöket mozgat életszerű helyzetekben, életszerű, hihető párbeszédeket ad a szájukba, és valódi érzelmeket, sírásokat, dühös egymásnak eséseket látunk, nem művi szempillarezegtetéseket és hiteltelen romantikus egymás karjaiba omlásokat. Persze hozzá kell tenni, hogy az életszerű helyzetek azért kaliforniai mércével mérendők, mert hát innen, Budapest cityből kicsi a valószínűsége, hogy szerelmi csalódás után Hawaii-ra futok felejteni, de ennyire legyünk megengedőek, azért nem realista drámát látunk.

A sztori nagyvonalakban: Petert, a punnyadt tévésorozat-zeneszerzőt igencsak megalázó helyzetben dobja ki barátnője, az ünnepelt tévésztár, Sarah Marshall. Peter kiborul, hisztizik, dühöng, minden csajt megdönt elkeseredésében, orvoshoz megy, de csak nem felejt, mígnem kiköt egy gyönyörű, pálmafákkal szegélyezett hawaii-i hotelban, ahol ki másba futna bele, mint exbarátnőjébe, meg annak iszonyat menő, végletesen idióta rocksztár pasijába, aki nem is annyira új. Persze kezdetben annak rendje és módja szerint marják egymást, kerülik egymást, legszívesebben megfojtanák egymást, aztán szép lassan - az idióta barát és egy dögös recepciós csaj segítségével - megtanulnak egymás mellett létezni, kommunikálni, a film végére még azt is meg tudják beszélni, miért romlott el a kapcsolatuk. Ez az, amiben különbözik a sablonos vígjátékoktól, és a vidám, agyatlan helyzetek közepette azért csepegtet némi emberséget.

A történet vége persze happy end, hiszen mégiscsak vígjátékról van szó, de nincs túlspilázva, csak kis egymásra találások vannak, meg kis sikerek. Erre is csak azt tudom mondani, hogy nagyon jól szórakoztam rajta. Néha kell az, hogy az ember csak úgy eleressze magát, nézzen ki a fejéből, és szórakoztassák. Ha ezt intelligensen, életszerűen, szerethetően teszi egy vígjáték, az már szerintem elismerésre méltó. 

Korábbi kommentek: