Régóta
szemeztem ezzel a könyvvel, itt várt a polcon majd’ egy éve, de nem
tudtam rávenni magam az olvasásra, mert tartottam tőle. Egyfelől nagyon
kíváncsi voltam, ha valamivel le lehet venni a lábamról, az a
disztópia, másfelől nagyon szkeptikus, mert egyre inkább tele van a
hócipőm a mindent elárasztó ifjúsági fantasy-dömpinggel, és kövezzetek
meg bátran, de vállalom: én mostanában nem olvastam olyat, ahol a
„komoly” mondanivalót sikeresen ötvözték volna az ifjúsági tartalommal.
Valahol mindig elcsúszott az egyensúly, és ettől tartottam most is. Nem
kellett volna, mert Suzanne Collins ezen a téren nagyon jól teljesít:
úgy ír disztópiát, hogy az abszolút fogyasztható az ifjabbak számára is,
jól egyensúlyban tartja a különböző súlyú konfliktusokat, nem lesz sem
túl komoly, sem gagyi, nincsenek benne erőltetett szálak, még a
mostanában mindenbe beleszuszakolt szerelmes(?) vonulat is helyén van.
Engem A szolgálólány meséjére
emlékeztetett, mintha Atwood remekének ifjúsági változata lenne
(tekintsünk most el a Battle Royale-tól, tudom, hogy hasonlít rá, de
mivel azt nem olvastam, erről nem tudok nyilatkozni).
Az
egykori Észak-Amerika már a múlté, romjain Panem található, amely a
Kapitóliumra és tizenhárom távoli körzetre oszlik. A mindent irányító,
fejlett és gazdag Kapitólium kénye-kedve szerint zsákmányolja ki a
körzeteket, melyek csak egyszer lázadtak fel ellene, ám a lázadást
leverték, és büntetésül a tizenharmadik körzetet a földdel tették
egyenlővé. A megmaradt tizenkét körzetet a napi robot, félelem és éhezés
mellett évről évre egy véres valóságshow-val emlékeztetik arra, hogy a
Kapitólium mindenek felett áll, és úgy rendelkezik az életükkel, ahogy
akar: ez az Éhezők Viadala. A Viadalra körzetenként kisorsolt egy-egy
tizenkét és tizennyolc év közötti lány és fiú egy csapdákkal telizsúfolt
Arénában kell megküzdjön egymással, mindaddig, amíg csak egy marad
élve.
A
tizenkettes körzetben élő Katniss önként jelentkezik a Viadalra
tizenkét éves húga helyett, akit apjuk halála óta gondoz és védelmez a
fájdalomba belebetegedett anyjuk helyett. Katniss kemény lány, akit a
vadon törvényei neveltek: egy szegény körzetben, apa nélkül,
családfenntartóként illegális vadászatból megélve küzd a fennmaradásért
napról napra. Esélytelenként érkezik a Viadalra a körzetbeli pék kissé
nyámnyila fiával, mint másik kiválasztottal és alkoholista mentorukkal,
hogy aztán főnixként szülessen újjá, aki pusztán a túlélési ösztönével
is képes borsot törni a hatalmasok orra alá.
A
könyv legerősebb oldala az ezerszer kivesézett társadalomkritika.
Olvastam olyan véleményt, mely szerint szerencse, hogy ez csak a
könyvekben létezhet, hát én ebben nem vagyok olyan biztos. Rémesen
kiábrándult és pesszimista vagyok, ha azt mondom, nincs már olyan messze
az idő, amikor a tévében hasonló valóságshow-kat láthatnak, akiknek van
gyomruk hozzá. Persze, adja az ég hogy ne legyen igazam, de tény, hogy
az egyre durvuló tartalmakkal operáló reality-k nincsenek is olyan
messze a könyvben ábrázoltaktól. Igaz, élesben gyilkolást még nem
mutattak, csak épp önmagukból kivetkőző, pénzért és hírnévért minden
emberi méltóságukat eldobó „túlélőket” meg „villalakókat” vagy épp
„celebeket”. Ám míg a könyvbeli Viadal Panem egyik felének show, a
másiknak büntetés és gyermekeik mészárszékre küldése.
Míg
a tizenkét körzet lakói attól rettegnek, hogy nehogy őket, vagy épp
gyerekeiket, barátaikat, ismerőseiket sorsolják ki, a Kapitólium
közönsége évről évre hatalmas népünnepélyként éli meg a Viadalt. Hősként
ünneplik a kiválasztottakat, akiket trendi dizájnerek ruháiba
burkolnak, és úgy mutogatnak körbe a partikon, megnyitókon, interjúkon,
mint a vásári majmokat. És igen, ebbe az is beletartozik, hogy a
ruhájuk, a szerelmi életük, a kedvenc ételük jobban érdekli a népet,
mint az, hogy túlélik-e a Viadalt, és hogy aki a legérdekesebb, a
legnagyobb a hírértéke, az kapja a legtöbb szponzori felajánlást. Az
élet itt csak harmadlagos az üzlet és a politika mögött.
Szerencsére
a jól kidolgozott háttér és a sztori érdekessége feledteti velünk, hogy
Katniss alakja nem épp a legmegnyerőbb. Kicsit világgyűlölő, nagyon
kemény, önfejű, olykor kifejezetten idegesítő lány, aki belecsöppen egy
olyan helyzetbe, amivel igazából nem nagyon tud mit kezdeni. Csak túl
akarja élni, de különösebben nem küzd azért, hogy nyerjen. Az egyik
legérdekesebb kérdés az egész Viadalban az, hogy túlélhet-e valaki úgy,
hogy ne váljon gyilkossá? Nyilván nem, hisz legkésőbb a végén valakit
meg kell ölni, de épp Katniss alakján keresztül látjuk, hogy az
életösztön mennyire ki tudja ölni az amúgy jószándékú emberből is az
emberséget. Katniss főleg menekül és sodródik, és az sem az ő érdeme,
hanem mentoráé és a körzetéből jött Peetáé, hogy a showbiz a keblére
öleli, és végül úgy tudnak kijönni abból az Arénából, ahogy.
Az
utóbbi évek egyik legjobb ifjúsági fantasy-je, okos, fordulatos,
kellően mély és nagyon kritikus, ami nekem különösen tetszik. Semmi
felületesség, nyál, olcsó megoldás nincs benne, azért meg külön köszönet
az írónőnek, hogy nincs túlírva, manapság igazán ritka, hogy egy
ifjúsági szerző ne sokszor ötszáz oldalban akarja lenyomni a torkunkon a
tanulságot. A maga nemében kiváló regény, ami után tűkön ülve várjuk a
folytatást.
Kiadó: Agave
Fordította: Totth Benedek
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése