Joanne Harris: Bársony és keserű mandula

Joanne Harris rövid időn belül másodszor okoz komoly meglepetést nekem. Az Urak és játékosok kapcsán már írtam, hogy mennyire megrökönyödtem azon, hogy a Csokoládé írónője miket tud írni, most, a novelláskötetet olvasva csak tovább fokozódott ez az érzés. Elképesztően színes kép tárul elénk, Harris témaválasztása a legszélesebb skálán mozog, nekem Neil Gaimant juttatta eszembe, van itt minden, fantasy, sci-fi, társadalomkritika, némi fanyar romantika, de az is messze áll az idilli gasztroregények világától.

Harris a bevezetőben ír arról, hogy íróként nehezebbnek tartja egy jó novella megírását egy jó regénynél, mert kis terjedelemben kell ugyanolyan emlékezeteset, maradandót alkotni, ugyanolyan hatást kiváltani az olvasóból. Ezzel maximálisan egyet tudok érteni, és azt kell mondjam, Harrisnek ez maradéktalanul sikerült. Jó néhány hete olvastam a kötetet, de most, hogy megnéztem a novellák címeit, kivétel nélkül mindet fel tudom idézni, egytől egyig megmaradtak bennem, nincs köztük talán egy se, amire azt mondanám, hogy gyenge volt, vagy felejthető. Valószínűleg hosszú alkotómunka és gondos szerkesztés eredménye a kötet, mert ritka az ilyen novellaválogatás, ami ennyire egyenletesen magas színvonalat tud hozni.

A tematikai sokszínűség ellenére a stílus mindvégig ugyanaz, irónia, fanyar humor, életszeretet, bölcsesség, a tradicionális értékekbe vetett hit jellemzi. Lehet, hogy ez kicsit didaktikusan hangzik, de egy percre sem az. Harris szerintem valahol irtózik a modern világ fogyasztói trendjeitől, a divat- és reklámvezérelt, sikert és pénzt hajszoló emberektől. Értetlenül áll az emberi butaság, az örökös megfelelni akarás, az elkorcsosult, mesterségesen gerjesztett vágyak előtt, és kifigurázza azokat. Ugyanakkor képes empátiával és bölcsességgel fordulni olyan problémák felé, mint a városi emberek elidegenedése, vagy egy házasságába belekényelmesedett nő öntudatra ébredése.

Sok nagyon jó novella van a kötetben, mindegyikről lehetne írni. A legfelkavaróbbak a Hely a nap alatt és a Bárki lehet Nyalókalány!, szerintem ezek mellett senki sem tud elmenni szó nélkül, hiszen egy sajnos nagyon is valóságos problémára hívják fel a figyelmet, az egész világot eluraló szépség- és fiatalságkultuszra, ami egyre elborzasztóbb tüneteket produkál a legfiatalabbak közt is. A Család kicsi kincse című film gyerekszépségversenyen felvonultatott mini Barbie-babái jutottak eszembe róluk, hihetetlen belegondolni, hogy ilyenek tényleg vannak.

A Harrisre jellemző iróniával vegyes líraiság jelenik meg a Faith és Hope vásárolni indulnak, az Uzsonna, madarakkal és az Álom Tesco-kivitelben történeteiben. A csúnya nővér már egy egészen más írót vetít elénk, a Hamupipőke mese másik szemszögből való elmesélése megint csak Gaimant juttatta eszembe. A Gastronomicon és a Hal egyaránt az ételek ijesztő hatalmáról szólnak, érdekes ezt a Csokoládé írójától olvasni, mintha azt bizonyítaná, hogy mint minden boszorkányság, az ételek mágiája is lehet jó és ijesztő egyaránt.

Két kedvencem van a könyvből, az egyik Az utolsó vonat kutyafalvára címet viseli, egy magától elszállt, sikeres íróról szól, aki minden eszközzel igyekszik levetkőzni, megtagadni múltját, gyökereit, ifjúkori szárnypróbálgatásait, és próbál az általa kreált mesterséges személy bőrében élni, mígnem egy kamaszkori félbehagyott regényének szereplői foglyul ejtik és befejezést követelnek tőle. Lehet ártalmatlan kis fantasztikus novella, de lehet komoly eszmefuttatás is az alkotás mibenlétéről, a szerző felelősségéről az általa papírra vetett szereplők, sorsok, helyek iránt. Amiket nem lehet csak úgy otthagyni, mert utolérnek.

Másik kedvencem szintén a valóság és a képzelet határainak összemosását érinti. A Gandalfra várva hősei középkorú szerepjátékosok, akik a való világ helyett inkább szerepeikben érzik jól magukat, néhányan képtelenek megválni a jelmezüktől, és „normális” életet élni, nem érzékelik a határt játék és valóság között. Ijesztő képet fest elénk, ami valóságosabb, mint első olvasásra hinnénk, hiszen ezrével élnek köztünk a különböző szerepjátékok, internetes játékok fanatikus rajongói, akiknek a mindennapi életét, munkáját, párkapcsolatait alapvetően meghatározza a játéktól való függésük.

Amióta elolvastam az Urak és játékosokat és ezt a kötetet, teljesen átértékeltem a Joanne Harrisről bennem kialakult képet. Novelláinak témaválasztása teljesen lenyűgözött, nem csak okos, szellemes, jól megírt történetek, de nagyon jól ráérzett egy csomó nagyon is aktuális problémára. Szeretnék még tőle sok ilyen érdekes, intelligens, élményszámba menő novellát olvasni. Remélem, a regényírás mellett fordít még rá időt.

Kiadó: Ulpius