Híd Terabithia földjére

Eléggé hátrányos helyzetből indult ez a film nálam. Annak idején moziban elmulasztottuk, és most meg, balga módon épp A Faun labirintusa után közvetlenül néztük meg. Hát, nem volt egy szerencsés választás, el kellett telnie egy kis időnek, mire leülepedett bennem A Faun labirintusának döbbenetes hatása, és önmagában tudtam értékelni ezt a filmet. Mert bár a két film nagyon különbözik, alapvetően ugyanarról szólnak, a gyermeki fantázia, a képzelet mindent felülmúló erejéről. Csak míg A Faun labirintusa ezt a lehető legsötétebben, igazi, zsigerig hatoló háborús drámaként teszi, a Híd Terabithia földjére ízig-vérig gyerekfilm. Gyerekfilm, írom, és most érdemes kicsit elidőzni ennél a meghatározásnál. Gyerekeknek szóló, számukra is érthető, átélhető módon fogalmazó, ám komoly témákat feszegető, intelligens, egyáltalán nem gyerekes film. Ritka az ilyen, és szerintem nehéz is ilyet csinálni. Ez most kifejezetten jól sikerült.

A film egy különös barátságról szól, Jess és Leslie, a két kiközösített, az iskolában örök céltáblának számító tizenéves barátságáról. Jess egy szegény ötgyerekes család egyetlen fia, akinek az iskolai megaláztatásokon túl az otthoni gondokkal is állandóan szembesülnie kell. Apja elvárásait képtelen teljesíteni, soha nem felelhet meg neki, csak szidást, szemrehányást kap, szeretetet, szabadságot nem. Leslie szülei ezzel szemben szabad szellemű művészek, akik láthatóan szeretik a lányt, csak épp nem törődnek vele eleget, túlságosan szabadjára engedik. A két gyerek egymásra talál, és megalkotják maguknak Terabithia mesés birodalmát, ahol ők az uralkodók. Ám a külvilág fenyegetése a mesebirodalomba is elér. Meg kell küzdeniük az iskolai bajkeverőkre feltűnően hasonlító óriásokkal, és a birodalmukra törő Sötét Úrral.

A fantáziavilágba való menekülés azonban veszélyeket is rejt magában. Ha az ember már csak a fantáziájában él, és közben elfelejti a való világot, annak természetszerűen tragédia lesz a vége. Jess is kénytelen megismerni a tragédia, a veszteség fájdalmát. Egy ideig úgy tűnik, a fájdalom győzedelmeskedik és elveszik a fantáziába vetett hit, azonban a fiú megtanulja azt is, hogyan kell továbblépni, elengedni valakit. Ahhoz azonban, hogy újra át tudja adni magát a mesének, Jessnek le kell számolnia a Sötét Úrral. Aki -nem meglepő módon- az apa kivetülése. Mikor az apa végre képes észrevenni a fiát, és vigaszt nyújtani neki, Terabithiából is eltűnik a sötét árny, és Jess végre képes lesz úgy élni az életét a való világban, hogy közben megőrzi magában a fantáziára nyitott gyermeket. És képes továbbadni Terabithia „királyságát” a kishúgának, ami az egyik legmeghatóbb filmes jelenet, amit láttam.

Nagyon szép, nagyon okos film ez, barátságról, veszteségről, felnőtté válásról, és leginkább a gyermeki fantázia, a mesékbe vetett hit erejéről. Olykor pengeélen táncolva, de végig innen maradtak az alkotók a giccshatáron, egyáltalán nem cukormázas, tényleg intelligens gyerekfilm, amit manapság szerintem nem lehet eléggé hangsúlyozni! Közel sem akkora remekmű, mint a már említett A Faun labiritusa, de nagyon jó film. Nézzétek meg!

Korábbi kommentek: