Sokat
hallottam már Feldmár Andrásról, a módszereiről, a könyveiről, az
előadásairól, de eddig még nem olvastam tőle semmit. A Szabadság,
szerelem című könyvbe is a lehető legidiótább ok miatt vágtam bele:
tetszett a borítója. Először csak bele-belelapozgattam, aztán egyre
kíváncsibb lettem, végül egészen megtetszett maga a könyv is.
Említettem már, hogy néha
elcsábulok egy-egy pszichológiai, párkapcsolati, önismereti könyv felé.
Amikbe eddig belefutottam, azok mind „megmondókönyvek” voltak, amik kész
válaszokat, recepteket adtak arra, hogy hogy legyünk boldogok,
sikeresek, hogy szerezzük meg a kiszemelt pasit, hogy éljük az
életünket, etc. Feldmárban épp az tetszett, hogy nem ilyen volt. Nem
adott kész válaszokat, nem tanított meg arra, hogy kell szeretni, inkább
olyan volt, mintha leültem volna valakivel egyet beszélgetni. Sok
(szerintem) hülyeséget is mondott, de a java eléggé elgondolkodtató
volt. Mindenesetre nem nyílt ki tőle a bicska a zsebemben, mint anno a Szendi-könyvtől.
A kötet három előadás szerkesztett
változata, melyek központi témája a szabadság és a szerelem volt. Hogy
létezhetnek-e együtt, vagy a szerelem tényleg önkéntes rabság? Sok
kérdést érint, amelyek fontosak, és amelyeket az élet egy bizonyos
pontján szerintem mindannyiunknak végig kell gondolni. Hogy lehetek-e
maximálisan szabad egy párkapcsolatban? Hogy meddig mehetek el az
önfeladásban, hogy alá kell-e vetnem magam valaki más akaratának csak
azért, hogy ne legyek egyedül? Hogy mennyit figyelünk egymásra, hogy
valóban együtt élünk-e valakivel vagy csak egymás mellett? A válaszokat
mindenkinek magának kell megszülnie, Feldmár csak terelget, ad néhány
kapaszkodót, de nem mondja meg a tutit. És ez így van jól.
Gondolatébresztő kis könyv, egy szuszra elolvasható, de nem győzött meg arról, hogy nekem innentől kezdve elvetemült Feldmár-hívőnek kéne lennem. Ez is csak egy pszichologizáló párkapcsolati útmutató volt, de legalább néhány fokkal intelligensebb az átlagnál.
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése