Jordi Llobregat: Vesalius titka

Ha ősz, akkor történelmi krimi. Nem tudom, honnan származik ez az alapvetés, de általában bejön. Most is. Jordi Llobregat könyve persze először a külsejével vonja magára a figyelmünket – bármennyire bamba szegény lány a borítón, az ötlet van annyira jó, hogy egyszerűen muszáj megnézni, mi lapul mögötte. Szerencsénkre egy rém szórakoztató, pörgős, fifikás, megcsonkított holttestekben bővelkedő jóféle krimi, ami még egy letűnt - tán sosemvolt - korba, egy felbolydult méhkasként zizegő városba, egy társadalmi fertőbe is elrepít. Mi kell még?

Szögezzük le az elején: Caleb Carrt emlegetni azért vaskos túlzás. Llobregat inkább az általam egyébként szívesen olvasott Tudor-kori angol krimikhez hasonlót írt (tényleg, ezek kiadása hol maradt el?) – mintha csak Rory Clements vagy C. J. Sansom ruccant volna át a párszáz évvel későbbi Spanyolhonba. Az 1880-as évek Barcelonája persze más világ (más, mint amit bármikor olvastam, úgy hiszem) – a markánsan kétfelé szakadt társadalom, a kevés kivételezett morzsáin éldegélő leszakadt tömegek, a korrupt politikusok, rendőrök, az intézményesített hazugsággyár mégis ugyanaz. Hiába, van, ami nem változik.

Ahogy az sem, hogy minden korban akadtak, akik az emberi testre játszadozásaik vagy kísérletezgetéseik alapanyagaként tekintettek – hol gyilkosok, hol a tudomány szolgái. Hol meg elmosódnak a határok… Mint esetünkben, amikor tucatnyi fiatal lány brutálisan megcsonkított holttestét sodorja partra a csatorna. A sérülések egyesek szerint a pokol egyik elszabadult démonkutyájának művei – mások szerint orvosi precizitásról árulkodnak. S hogy - hogy nem, idővel egy többszáz éves orvosi kézirat felé vezetnek a nyomok.

Nyomok, melyek nyomába a rendőrség helyett (hisz ők korruptak és amúgy is eléggé el vannak foglalva a közelgő világkiállítás biztosításával, nomeg a fontosemberek magánbosszúival – helló, klisék!) három, véletlenül az ügybe csöppenő amatőr indul. Aztán persze kiderül, hogy korántsem véletlenül csöppentek bele. Az épp oxfordi kinevezésére hajtó fiatal tanár, Daniel Amat, aki apja hirtelen halála okán érkezett Barcelonába és már menne is, a folyton-folyvást bajba keveredő alkoholista újságíró, Bernat Fleixa és a súlyos titkokat rejtegető orvostanhallgató, Pau Gilbert együtt erednek a gyilkosságok nyomába; hogy aztán mindhárman még nagyobb bajokba keveredjenek, összeszedjenek pár sérülést, letartóztattassanak, lelepleződjenek és múltba révedjenek, sebeket tépjenek és tisztáztassanak. Mindenkinek van valami a múltjában és naná, hogy sok minden összefügg – hamarosan a gyilkos kilétét sem olyan nagyon nehéz kisakkozni, bár a végéhez közeledve csak addig csavarintja a dolgokat a szerzői toll, hogy meglepjen minket (egy picit).

A legnagyobb erénye a folyamatos feszültség és a szereplők közti dinamika – egy krimi esetében egyik sem elhanyagolható jelentőségű. Nem mondom, hogy nem olvastam még fifikásabbat, okosabbat, komolyabban vehetőt – ezzel együtt is tökéletes szórakozást nyújt néhány őszi délutánra. Van min borzongani és van min merengeni – hab a tortán, hogy a jó száz évvel ezelőtti Barcelona társadalma és/vagy (ízléstől és érdeklődéstől függően, nyilván) a Vesalius-kézirat is bőven tartogat felfedeznivalót. Engem például viszonylag hidegen hagy az orvostudomány és mit mondjak, eszemben sincs többszáz éves, de mai horrorillusztrációnak is beillő metszeteket nézegetni, viszont most nagyon olvasnék még egy-két regényt a századforduló Spanyolországáról…

Kiadó: Agave

Fordító: Smid Bernadett