Hogy J. K. Rowling Harry Potter utáni irodalmi munkásságának első gyöngyszeme, az Átmeneti üresedés nem kerülheti el a
megfilmesítést, már a megjelenés napján nyilvánvaló volt – ha jól emlékszem,
nagyjából egy héttel a boltokba kerülés után meg is erősítették a hírt, hogy a
sikerkönyvből a BBC-HBO páros készül minisorozatot forgatni. Mely minisorozat mostanra
el is készült, a Rowling-rajongók és az igényes angol tévésorozatok kedvelőinek
legnagyobb örömére. Nem szeretem az olyasféle frázisokat, hogy „a készítő
személye garancia a minőségre”, mert ilyenkor szokott jönni egy ordas nagy
csalódás, de azt hiszem, a BBC kapcsán azért már nyugodtan le lehet írni:
nagyon nem szoktak hibázni. Most sem. A széria minden egyszerűsítése,
hangsúlyeltolása, közönségbarátabb hangvétele ellenére is remek lett. Ami nem
jelenti azt, hogy nincsenek kritikáim…
Alapvetően engem nem szokott földhöz
vágni, ha egy adaptáció esetében megváltoztatnak ezt-azt a készítők. A jó
adaptáció a legritkább esetben szolgai, egyszerűen azért, mert a különböző
médiumok szinte mindig különbözőképpen viselik ugyanazt az alapanyagot. Lehet,
ami papíron döbbenetes erővel bír, mozgóképen érdektelenségbe fullad vagy épp
bosszantóan hatásvadásznak tűnik. Lehet, hogy ami a filmvásznon izgalmas,
érdekes, innovatív, az papíron semmitmondó és erőltetett. A jó adaptáló az én
szememben az, aki egyformán ismeri és tiszteli az alapanyagát és a saját
médiumát, és meg tudja tartani a kényes egyensúlyt a kettő között. Ebbe simán
belefér, hogy itt-ott hozzányúlnak a sztorihoz, ha indokolt; hogy változtatnak
a szereplők külsején vagy hogy kihagynak kisebb történetszálakat ha azok
nincsenek közvetlen befolyással a „főáramlatra”. Egészen addig, amíg a
hangulat, a történet alapvető mondanivalója, a „lelke” megmarad.
Épp ezért vagyok kisé zavarban az Átmeneti üresedéssel kapcsolatban, mert
ez utóbbira nem lehet panasz. A könyv világa szinte maradéktalanul vászonra
került, és nem csupán a külsőségekre kell gondolni - Pagford tökéletes! - hanem
arra a lefojtott, belterjes, kívülről képeslapra illő, belülről rothadó
kisvárosi atmoszférára, ami csak úgy áradt a lapokból. Mintha egy óvodai
homokozó nevetséges kis játszmáit kereszteznénk egyfajta „mi kis városunk”
hangulattal és a gazdagréti lakótelep egymás után szaglászó nyugdíjasaival.
Imádnivalóan poros, nevetséges, ugyanakkor borzasztóan dühítő az egész.
Köszönhetően nem kis részben a
színészeknek. Ehhez nagyon értenek a szigetországban, nem csupán a
színjátszáshoz, hanem a jó színészválasztáshoz is. Némelyik figura annyira
irritáló, hogy az embernek kedve támad távirányítókat vagdosni a képernyőhöz,
ha megszólalnak. Michael Gambon telitalálat ugyan Howard Mollison szerepére,
mintha egyenesen Gosford Parkból ugrott
volna át Pagfordba, sikeresen elfeledteti velünk, hogy ő Dumbledore; de a
„show-t” simán lenyúlja előle a feleségét játszó Julia McKenzie, aki az életben
biztos egy tündéri asszony, de hogy őszinte legyek, simán meg tudtam volna
fojtani egy kanál vízben és néha fizikai fájdalmat okozott látni az
áskálódását. De telitalálat itt szinte mindenki, mamakedvencétől a város
legjobb seggén át a lecsúszott drogos ringyóig. A nálunk kevésbé ismert, ám
hazájukban népszerű sorozatszínészek mellett néhány újonc fiatal is feltűnik a
kamaszszerepekben, közülük egyértelműen kiemelkedik az álomszerepnek beillő
Krystalt játszó Abigail Lawrie – ha van egy csöppnyi esze, kihasználja a
sorozat adta lehetőséget. Azért meg külön pirospont jár a castingosoknak, hogy
találtak egy igazán szívdöglesztően öregedő pakisztáni származású színészt a
városka hölgyeinek elsőszámú álompasija, a képen jó sokszor átfutó Vikram szerepére
(más kérdés, hogy ezen túl nem sok szerepe van, az is minek...). Apropó,
öregedés! Ha ez egy amerikai sorozat lenne, tuti minden kulcsszereplő egy
tízessel fiatalabb és jó pár kilóval/ránccal/ősz hajszállal szegényebb lenne.
Sokat elárul mai világunk fals értékrendjéről, hogy külön öröm, ha egy isten
háta mögötti angol kisváros közepesen leharcolt negyvenes anyukáinak-apukáinak
szerepében végre közepesen leharcolt negyvenes anyukákat-apukákat látunk
(kivéve a város legjobb seggét, ugyebár), nem szupermodelleket. Teljesen
érthetetlen módon némiképp hitelesebb
lesz a kép…
És ezen a hitelességen sok minden múlik. Elhiszem, hogy ilyen piszlicsáré kis
balfaszságok miatt esnek egymásnak szomszédok; elhiszem, hogy a tősgyökeres
pagfordiak épp hogy törzskönyvet nem kérnének a betelepülni merészelőktől;
elhiszem, hogy a kamaszfiúk a fehérneműbolt negyvenes tulajdonosára buknak;
elhiszem, hogy a városi tanácsban megüresedett helyre mindenki a saját kutyája
kölykét ültetné, és e célért bármit képes lenne bevetni. Pont olyan kisszerűek,
tragikomikusak és szánnivalóak, mint mi. És miközben a saját kis marhaságaikkal
vannak elfoglalva, pont annyira vakok is a valódi tragédiákra. Amelyek gyakran
ott játszódnak, közvetlenül a szomszédban. Na, ezt remekül kapta el a sorozat, méltón a könyvhöz, méltón Rowling
kíméletlen társadalomkritikájához. Ezért
érdemes megnézni!
Hogy
mi az, amit nem sikerült ennyire jól elkapni? A tovább után elmesélem,
gigantikus SPOILERekkel tarkítva,
úgyhogy csak az kövessen, aki már látta-olvasta, vagy olvasta, de elvből nem
nézné meg, vagy látta, és nagyon nem érdekli a könyv… Én szóltam!
Mondom SPOILERek!!! Komolyan, nem viccelek! El fogom árulni a sztori végét! Csak akkor olvasd tovább, ha nem zavar :)
Van abban valami irónia, hogy alig pár
hete írtam a Kódjátszma kapcsán a
biztonsági játékról, erre itt egy sorozat, ami egy igazán nem biztonsági játékot játszó könyv alapján készült és már megint
megadta magát a hazug nézői igényeknek. Én, aki anno kígyót-békát kiabáltam
Rowlingra, amiért a Harry Potter
befejező részében szembeköpte a saját maga által gyönyörűen felvázolt tragédia
felé vezető ívet és visszalökte a mesét egy cukormázas gyerekmese szintjére,
igencsak meglepődtem az Átmeneti üresedés
bátorságán. Mert ebben a könyvben bizony szembemegy a mainstream regények
megannyi követelményével (szögezzünk le valamit: attól, hogy szépirodalom
kategóriába sorolják, az Átmeneti
üresedés nagyon is mainstream). Bevállal egy olyan feloldás nélküli
tragédiát a végére, amit finoman szólva nem szokás. Krimik szoktak ilyen
húzással kezdődni, amit aztán nagyívű nyomozás és szépen körülrajzolt bosszú
követ. Itt semmi ilyesmi nincs. Csak a tragédia és a nagy büdös semmi. Épp
ettől üt nagyot. Namármost a filmben ebből semmi nincs.
Van persze tragédia. Csak éppen annyit
puhítottak rajta, hogy még befogadható legyen vasárnap este a közös családi
tévézés alkalmával – hogy nyugodtan alhassunk és ráfoghassunk mindent a véletlenre,
a körülmények szerencsétlen egybejátszására. És még egy kis hősies megmentés is
kerül a végére, nehogy már ne legyen itt egyetlen jóérzésű felnőtt sem. Hát épp
ez az, hogy nincs. A könyv azzal
talál igazán szíven, hogy azt a kisgyereket fél Pagford megmenthette volna, ha nem fordítja el a fejét. Hogy
szembesít azzal, nem finomkodva, ötórai teázós stílusban, hanem egyenesen bele
a képedbe hogy mindannyian elfordulunk.
A film nem szembesít semmivel. Kényelmesen elsimít. Írtam fentebb, hogy én
alapvetően megbocsátó vagyok az adaptációk változtatásaival – na, ezzel nem.
Egy dolog, hogy átírják egy konkrét történet végét, ez akár még jól is
elsülhet. De ha valaminek ilyen drasztikusan kicsorbítják az élét, az
megbocsáthatatlan.
Ugyanezt a „szabjuk nézőbarátra a kényelmetlen
részeket” hozzáállást érzem a Jawanda család szálának megnyirbálásán. Kezdve
ott, hogy gyakorlatilag teljesen kimaradt a kortársai által folyamatosan
megalázott Sukhvinder drámája – érthetetlen, egyrészt, mert ezzel az egész
kamasz-szálat agyonütötték (márpedig a szüleik képmutatását tűpontosan látó,
változtatni kívánó, de a saját közegükben ugyanazokat a játszmákat játszó
tizenévesek szerepe nagyon jól el van találva); másrészt, mert a kislány és a
központi alak, Krystal közti majdnem-barátság kihagyhatatlan része a történetnek.
Aztán ott van Parminder, az idealista orvos, a tanácsban Barry legállhatatosabb
harcostársa – aki a könyvben azért tudjuk, cseppet sem hibátlan. Sőt! De így,
hogy kimaradt a „szellem” munkásságából Parminder „leleplezése”, hogy a
férjéhez fűződő viszonya nem kapott semmiféle tartalmat (annyit látunk, hogy szegény elvekkel megvert asszonnyal érthetetlen
módon totál hidegen viselkedik a férje) hogy a Barry iránti érzelmei nem
kerültek felszínre, mi maradt? Parminder lett az egyetlen igazán pozitív
szereplőnk – egy történetben, ahol tudjuk: nincs igazán pozitív szereplő. És miért? Mert kell valaki, akinek elvei
vannak, aki harcol, aki a kisemberek barátja, aki Barry halála után is
ráborítja az asztalt a hatalmasokra és álságosokra. És nem, nem fér bele, hogy
e tökéletes, elveiért élő asszony elhanyagolja a saját gyerekét, és ne vegye
észre, hogy az öngyilkosság felé sodródik. Szegény nézők, tuti nem bírnák
elviselni, ha nem lenne egy azonosulható szereplő sem… (Arról már inkább nem is beszélek, hogy a könyvben Barry sem ennyire
idealizált alak.)
És lehetne még sorolni… Miért lett Simon
Barry féltestvére? Ennek aztán köze nincs a könyvhöz. Ja, hogy a szánkba kell
rágni, hogy a tökéletes Barry Fairbrother alulról indult, és ha netán a
csökkent értelmű néző két reklám között nem vágná le, hogy a Parlagon nőtt fel,
a biztonság kedvéért írjunk bele egy kőbunkó, csóró féltesót? Apróság, igazából
„ki nem szarja le?” kategória is lehetne, hogy most tesók vagy sem, ha nem
lenne ez is bántó példája annak, hogy én, a néző itt bizony hülyének vagyok
nézve. Egyszerű, hatásvadász, egyenes vonalú cselekmény kell. Jó és rossz,
átmenetek nélkül. Gondosan az arcunkba tolt megcsalás, nehogy valaki ne vegye
észre, ami az első perctől nyilvánvaló. Megbocsátó gesztus a végére a vérszívó
anyósnak, mert hát családon belül csak nem lehetnek feszültségek…
Dühös vagyok. Mert baromi jó lehetett
volna ez – szuper az alapanyag, nagyon jól elkapták bizonyos momentumait, remek
színészgárdát válogattak össze, csak épp hiányzott az a bátorság, ami Rowlingban
megvolt. És valamiért spóroltak az idővel. Nem hiszem, hogy a pénz az oka,
lehet, valamiféle új trend a BBC háza táján, hogy 3*60 percben gondolkodnak és
nem többen. Simán elbírt volna ez a sztori kétszer ennyit, akkor sokkal jobban
ki lehetett volna bontani szálakat, és nem érezném azt, hogy szegény megözvegyült
(és érthetetlen módon gyermektelenül hagyott) Mary Fairbrother csak úgy lóg a levegőben.
Vagy hogy Mócsing és szülei viszonya dühítően el lett kenve, ahogy Ruth szála
is. Fel-felvillannak szereplők, sorsok, melyek aztán szépen kilibbennek a
képből – ami önmagában nem lenne baj, csak épp a könyv ismerői tudják: itt
bizony mindenkinek megvan a maga tragédiája. A regény ismerete nélkül persze működik
így is – de az alapanyag fényében bántóan egyszerű és egysíkú lett. Ami, hangsúlyozom,
nem jelenti azt, hogy rossz. Mint sorozat, egészen jó. Csak épp lehetett volna
sokkal jobb is…
Remek lett! De tényleg, végigbólogattam és tulajdonképpen szinte ugyanezt érzem, ugyanezek a kritikai megjegyzéseim, a fájó pontok, ugyanakkor tök jó sorozat, csak nem voltak elég bátrak az egészet, igaz valójában a közönség elé tárni. Elsimított, szépített változat, ami önmagában viszont egy teljesen jó sorozat.
VálaszTörlésHú, amit az adaptációkról írtál az elején, be kéne keretezni. :)
Shizoo is nézte veled? Ő nem ír róla? Érdekes lenne az a nézőpont is, vagy neki is ugyanez lenne a véleménye? Olvasta?
Nima és a te posztod után azt hiszem nekem már nincs is mit leírnom XD De lehet azért ha lesz kedvem, összerittyentem a nagyon hasonszőrű gondolataimat.
Köszi :)
TörlésRégóta kikívánkozott már ez az adaptációkról, hülyét kapok az olyan eszmefuttatásoktól hogy iksz ipszilonnak nem hupikék a szeme hanem orgonalila és ez mennyire gáz :P annyira más a lényeg nekem egy adaptációnál... tulképpen hálás lehetek a sorozatnak, hogy ezt így kihozta, eztán csak magamat kell idéznem ha szóba kerül :D
Ugyaaan, mindig van mit leírni, én szívesen olvasnám a te verziódat is ;)
Shizoo nem látta, vannak problémák az időgazdálkodással itthon, ritkán tudunk mostanság együtt filmet nézni én meg nem bírtam várni :) de majd meg akarom nézetni vele is, tök kíváncsi vagyok én is, hogy hatna rá, aki nem olvasta ;)
Igen, mostantól idézheted magad, nagyon jól leírtad minden fontos aspektusát. :)
TörlésMajd írok valamit akkor, de tényleg szinte csak ismételni foglak benneteket - és nem szándékosan, csak bennem is ezeket a rezonanciákat keltette.
Hú, arra nagyon kíváncsi lennék, beszéld rá tényleg, hogy nézze meg és írjon véleményt róla! :) :) :) (az időhiány ismerős...)
Puhít :)
TörlésPuhulj!!! :)
Törlésminden betűddel egyetértek, kivéve, hogy szerintem ez egy rossz sorozat lett. :D
VálaszTörlésa színészek baromi jól eltaláltak (bár pont Parminder nekem annyira ellenszenves volt, hogy még a szerepe alapján se tudtam pozitívnak tekinteni, a férje úgyszintén), de én nem tudom függetleníteni a könyvtől a filmet.
meg most eszembe jutott, hogy a filmben Simon egy igazi kőagyú tapló, de a könyvből csak az erőszakossága derült ki, ezt viszont nagyon elkenték a filmen. tényleg csak egy hülye tirpák lett, de nem olyan alak, aki terrorban tartja a családot.
"befogadható legyen vasárnap este a közös családi tévézés alkalmával – hogy nyugodtan alhassunk és ráfoghassunk mindent a véletlenre, a körülmények szerencsétlen egybejátszására."
ezt a mondatot kerestem magamban. :D az zavar nagyon a filmben, hogy nyugodtan lehet tőle aludni.
egyébként nagyon megérte megnéznem, de ez csak a színészeknek köszönhető.
Akkor még jó hogy egyetértünk :D
TörlésTényleg, ez már fel se tűnt, hogy Simon karaktere is meg lett puhítva rendesen... mondjuk így is annyira irritáló volt hogy örültem ha nem látom.
Az az érdekes, hogy nekem amikor láttam, kimondottan tetszett, kivéve a végét :P de amikor elkezdtem a könyvet feleleveníteni úgy jöttek elő sorra a negatívumok. Hozzátartozik, hogy én két éve olvastam a könyvet, nem annyira friss így már az élmény, talán így könnyebb függetleníteni mint nektek, akik frissen olvastátok.
Hát igen, az azért tény, hogy amit a színjátszásról tudni lehet, azt tudják ezek az angolok :)
gyanítom, ha eltelik pár hónap a film és a könyv között, én is másképp látom a sorozatot, de annyira szembetűnőek voltak így a hiányosságai, hogy kiolvastam a könyvet, másnap meg meg is néztem.
TörlésNekem nem telt el sok idő, mégis próbáltam külön is szemlélni, és ment. De ha együtt szemlélem, ugyanott vagyok mint ti.
TörlésSimon tényleg inkább tapló lett csak, mint bántalmazó erőszakos alak. Az nem nagyon jött ki, milyen rettegésben tartja a családját, a feleségéről nem is volt, talán csak három képkocka.