Rory Clements: Mártír

London, 1587. Miközben I. Erzsébet, a nagy Henrik lánya, az újkori Anglia megteremtője naponta változtatja elhatározását, hogy lecsapassa-e kuzinja, Stuart Mária fejét, a spanyol Armada pedig már készen áll, hogy lerohanja a szigetországot, Walsingham miniszter emberét, John Shakespeare-t egy gyilkossághoz hívják. Egy brutálisan megcsonkított és meggyilkolt fiatal arisztokrata nő, Lady Arabella Howard holtteste mellett felforgató irományokat és pápista szimbólumokat találnak, a titkosrendőrök gyanúja szerint a gyilkosság összefüggésben lehet a rettegett tengeri sárkány, Sir Francis Drake elleni merénylettel.

Ezzel a felütéssel indul Rory Clements Mártír című, a Steven Saylor és C. J. Sansom-féle történelmi krimik vonulatába illeszkedő regénye. Clements szándéka szerint sorozatot kanyarít Walsingham hírszerzője, John Shakespeare alakja köré, a sikerre pedig minden esélye megvan, az első rész ugyanis, annak ellenére, hogy magán hordozza a sorozatnyitó epizódok tipikus problémáit - túl sok szereplő, néha csak vázlatos bemutatás, félbehagyott cselekményszálak - szórakoztató, izgalmas krimi a javából, és emellett igazi csemege a történelemrajongóknak.

John Shakespeare Londonja nem az Erzsébet-kori udvar fényűző Londonja. Nem, ő a mocskos, bűzös, patkányoktól hemzsegő londoni alvilágban mozog otthonosan, besúgója kurvákkal, tolvajokkal, kétes üzelmeket folytató kalmárokkal áll kapcsolatban, az információ legbiztosabb forrása vagy a börtön, vagy a bordélyház, a megkínzott foglyok testén patkányok lakmároznak, a csavargók, rabok, lotyók, részeg kereskedők a saját ürülékükben fetrengenek. Ide nem ér el a pompa és a fényűzés, a hirtelen városiasodó Angliát elborítja a mocsok és a vér.

A vér, ami leginkább Erzsébet titkosrendőreinek köszönhetően ömlik patakokban. Az ő vezetőjük Shakespeare legfőbb ellenlábasa, a kíméletlen, pápistagyűlölő Richard Topcliffe, aki nem riad vissza attól, hogy bárkit – asszonyt, gyereket, félig nyomorék öreg papot – halálra kínozzon a „jó ügy” érdekében. Shakespeare és Topcliffe versenyt futnak, hogy elkapják Lady Arabella gyilkosát, ám közben egymásnak is igyekeznek keresztbe tenni, Walsingham miniszter pedig elsősorban Drake-et akarja megvédeni, aki köszöni, nem kér a védelemből, saját sérthetetlenségébe vetett hite nem ismer határokat.

Kusza cselekményű, ide-oda ugráló regénnyel van dolgunk, jó néhány szereplő és cselekményszál funkciója csak jó száz oldallal később derül ki, ami azért nem egy olvasóbarát megoldás, folyamatosan vissza kell lapoznunk, hogy megtudjuk, például ki is az a Rose Downie és mi köze van az eseményekhez. Egy idő után idegesítő, hogy fordulat fordulatot követ, újabb és újabb jelenetéktelen szereplők bukkannak fel, és ez a Shakespeare már megint csak egy hajszállal csúszik le a zsákmányról, Topcliffe meg mindenkit félholtra kínoz, mielőtt szerencsétlen hírszerzőnk kihallgathatná.

Az én ízlésemnek lehetne feszesebb a cselekmény és kicsit kevesebb az erőltetett csavar, de mindezért kárpótol a sok  történelmi csemege és a jól megrajzolt szereplők. Egyedül a humorral vigyázhatna Clements, mert a jól eltalált jelenetek mellett – Bill Shakespeare és társulatának szerepeltetése például valódi kacajt csal az ajkakra –, néha erőltetett és felesleges humorizálás is van a könyvben: Stuart Mária kivégzésének bemutatása az ostoba hóhér és még ostobább segédje szemszögéből például elég kínos epizód.

A legújabb Tudor-divathullámot meglovagoló könyvek sorában ott van a helye Clements könyvének is, aki szereti a történelmi krimit és van gyomra a brutális részletekhez, élvezni fogja. Hogy lesz-e akkora sikersorozat belőle, mint az említett Saylor vagy Sansom műveiből, az még kérdés, kíváncsian várom az angolul áprilisban megjelent folytatást.

Kiadó: Agave

Fordította: Török Krisztina

Korábbi komemntek: