Lawrence Block: A betörő, aki portyára indult

Azt hiszem, minden valamire való Bernie-rajongónak elszorult kicsit a torka, amikor augusztus elején kezükbe vehették a betörős sorozat utolsó kötetét, A betörő, aki portyára indult címűt. Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Mert végre egy új Bernie, lehet olvasni, szépen mutat a polcon egymás mellett az egész sorozat, de mégis… itt a vége, jelen állás szerint nem lesz több, hacsak Block meg nem gondolja magát. Szerencsére ezek a kis könyvek bármikor újraolvashatók, úgyhogy ha valakinek elvonási tünetei lennének, csak lekapja a polcról a kedvencét, és máris garantáltan jól szórakozik – én meg még ráadásul csaltam is kicsit, mert itt a blogon még nem jelent meg az előző kötet ajánlója, szóval nálam még lesz Bernie, ez aztán a fából vaskarika.

Nem tudom, hogy a kor teszi-e, vagy a sok munkába fáradt bele keményen dolgozó betörőnk, de Bernie ebben a kötetben jóval többet filozofál, mint az előzőekben. Kezdetnek rögtön azon elmélkedik, hogy mily régen is volt komolynak nevezhető kapcsolata, ami meglepő, hisz Mr. Rhodenbarr-ra mindig is tapadtak a nők. Most azonban magányos, csak dönti magába  a whisky-t Carolyn társaságában, és persze szövegel. Néha jóval többet, mint kéne, de ezért szeretjük. A párkapcsolatok mibenléte és az élet értelmének kivesézése mellett persze a mindennapi betevőről is gondoskodni kell, ezért Bernie egy este portyára indul. Vagyis nyakába veszi a várost és ad hoc módon betör egy üres lakásba.

Bernie, a mindig mindent gondosan előkészítő és megtervező betörő felrúgja szokásait? Ejnye! Ugyan Bernie-nek nincs kora, legalábbis nem kerül szóba, hogy öregedne, de tényleg, a folyamatos elmélkedései és a hirtelen kalandvágya midlife crisis-re utalnak. S mi lehetne hatásosabb gyógyszer egy szép nőnél és egy jó kis zsákmánynál? Mindkettő összejön, de nem egészen úgy, ahogy elsőre gondolnánk, pláne nem úgy, ahogy Bernie szeretné. A lakásba, ahova spontán módon betör, hazatér a tulajdonos, betörőnk az ágy alá szorul és olyan események fültanúja lesz, aminek nem kellett volna, az éj közepén pedig nem elég, hogy zsákmány nélkül tér haza, a szívét is rabul ejtik, és egy gyilkosságnak is gyanúsítottja lesz.

Ez utóbbi már csak természetes, nem igen teheti ki a lábát otthonról anélkül, hogy megvádolnák valami jóval súlyosabb bűnnel, mint amit valaha elkövetett. Pláne, ha a környéken lófrál Ray, New York legbénább rendőre, aki már csak azért is mindent Bernie-re akar kenni, mert tudja, a betörő, hogy tisztázza magát, általában helyette is felgöngyölíti az ügyeket… Nem történik ez másként most sem, ám mire odáig eljutunk, képbe kerül egy jócskán felülárazott könyv, egy bűnözőkre specializálódott plasztikai sebész, szovjet exügynökök és lett szabadságharcosok, egy randidroggal hódító erőszaktevő és persze néhány szépséges nő. No meg egy tejajtó.

Itt érkezünk el a betörős sorozat tán legérzelmesebb részéhez, Bernie ugyanis rájön, hogy egész pályafutása egy szerencsétlen véletlennek köszönhető, amikor is Mrs. Rhodenbarr kizárta otthonról kicsi fiát, aki így kénytelen volt a ház falába vágott tejajtón át bemászni. Innen már egyenes út vezet az álkulcsok, széfkombinációk és levelező lakatostanfolyamok világába. Tanulság: ha nem akarjuk, hogy gyerekünk betörő legyen, mindig gondoskodjunk arról, hogy legyen nála kulcs :) Persze egy tejajtó egészséges testalkatú felnőttként már nem olyan egyszerű falat, mint tizenkét évesen, de hát a betörő azért betörő, hogy ezt is megoldja. Az olvasó meg térdét csapkodva kacag, pech ha épp  a buszon ér el ehhez a részhez (mint én).

Ahogy az előző részeknél már megszokhattuk, a gyilkosságok, betörések, félreértések és tévedések csak úgy hemzsegnek, senki nem ért semmit, egyedül Bernie, aki a végén egy látványos leleplezéssel adja tudtunkra, hogy milyen buták is vagyunk, hogy nem vettük észre, hogy a szőke nő valójában fekete férfi, a gyilkos meg az aki a szomszéd széken békésen kötöget. Most ez nem nagyon jön össze, ha érheti kritika a könyvet, az épp az, hogy Block kissé túlspilázta a csavaros cselekményt, és egy ponton már maga Bernie sem biztos, hogy tudja, mi hogyan történt, hát még az olvasó. A Bogartos kötet óta folyamatosan egyre több a csavar, a félreértés, a rejtély, és most egy kicsit sok lett. Persze simán eléri az író, hogy ne nagyon érdekeljen minket, ki és miért gyilkolt, lopott, ki is a Rigai Fekete Veszedelem, és egyáltalán, mi a fene történt, a lényeg úgyis a humor.

Abban pedig most sincs hiba. Block kattant szereplői és ironikus párbeszédei egyszerűen hibátlanok, macskatartók meg különösen sok idézni valót találhatnak benne. Biztos a betörők is, de erről nincs személyes tapasztalatom. Az biztos, hogy a sorozat felkerül arra a képzeletbeli polcra, amin azok a könyvek sorakoznak, amiket időről időre lekapunk, ha lazítani akarunk, ha épp tele a hócipőnk a komoly és súlyos könyvekkel, ha világ- és emberundorunk van, vagy ha egyszerűen  nincs kedvünk semmihez csak bambulni és röhögni. Block ebben a kategóriában nálam verhetetlen.

Kiadó: Agave

Fordította: Varga Bálint