Jeanette Winterson: Nem a narancs az egyetlen gyümölcs
Különös érzés magyarul kézbe venni Jeanette
Winterson első, eredetileg 1985-ben megjelent regényét, most, 2025-ben – tizenhárom
évvel azután, hogy a szerző másik önéletrajzi kötete, a Nem a narancs…
folytatásának, újraírásának, újrafeldolgozásának is beillő Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? megjelent nálunk. Elsőre kimondottan
zavarba ejtő. Könnyen lehet az az érzésünk, hogy ezt már olvastuk valahol. Még
az is felmerülhet, hogy minek is olvassuk el a kezdeti szárnypróbálgatásokat,
amikor már olvastuk ugyanazt a sztorit jóval érettebben, összefogottabban
megírva? Mit adhat a huszonöt évvel fiatalabb Jeanette visszatekintése? El sem
tudjuk képzelni, mennyire sokat… Visszatérünk az origóhoz, az ördög által
rossz kiságyhoz vezetett örökbefogadó anyához, Mrs. Wintersonhoz. Mrs.
Winterson egyszerű lélek, bigott vallásosságában gyakorlatilag senki és semmi
más nem érdekli, csak a hite. Nem az Úr, nem is a Szentírás, nem is a
gyülekezet, valójában csak a saját hite. Hogy mi a rossz és mi a jó, kiben-miben
kell hinni és kiben-miben nem, ő mondja meg. Világképe egyszerű és sarkos: „Vegyes
érzelmekről sosem hallott. Voltak barátok és voltak ellenségek.
Ellenségek: Sátán (minden formájában)
Szomszéd
szex (minden formájában)
meztelen csigák Barátok:
az Úr
a kutyánk
Madge néni
Charlotte Brontë regényei
csigaölő vegyszer” A kis Jeanette ebben a világban
szocializálódik, misszionáriusnak nevelik, hétévesen már küldetéstudata van,
amikor a hatóságok szeszélyei folytán kénytelen iskolába járni, tornazsákjára a
vége van a nyárnak és még nem vagyunk megváltva feliratot hímezi. Mivel
nem ismer más világot, mint a gyülekezetét, kívülállónak érzi magát minden más
közegben. Teljes értetlenséggel áll a „normális” családok élete előtt – évek
kellenek, mire felmerül benne, nem biztos, hogy mindenki más megy szembe azon a
bizonyos pályán. Egyszerre lenyűgöző és végtelenül ijesztő olvasni, hogy ez a szinte
agymosott kislány milyen mértékben magáévá teszi anyja nézeteit és mennyire természetesnek
veszi, hogy a mindennapi bántalmazás, a bizalmatlanság, a szeretetlenség a
világ rendje. De miért is ne tenné, ha nem lát más mintát? Aztán jön a szerelem. Ami tiltott, minden
formájában, de ha egynemű, akkor egyenesen a Sátán műve. Kitagadás a
gyülekezetből, ördögűzés, fizikai erőszak, lelki terror – minden belefér, ha
célra vezet és Jeanette megtagadja bűnös hajlamait. Ám Jeanette kitart. Önmaga
akar lenni egy olyan világban, amelyben a legnagyobb árulás bármivel szemben,
ami szent, az individualizmus. Nem csak Mrs. Winterson gyülekezetében bűn a „különcködés”,
hanem az észak-angliai iparváros tisztes környékein is, az iskolában is, a
kortársak között is. Minden társaság kivetheti valamiért – az egyik azért, mert
leszbikus, a másik azért, mert vallásos, a harmadik azért, mert könyvmoly… Épp
ezért csodálatra méltó, hogy ez a fiatal lány, akinek alapélménye a kívülállás,
mindennek ellenére meg tudta őrizni önmagát és képes volt ennyi humorral és
megbocsátással visszatekinteni a múltra. A múltra, melyet maga mögött hagyott, Mrs.
Wintersonnal és a városával együtt, ám amely örökké visszahúzza… „- Sosem gondolsz arra, hogy
visszamennél? Hülye kérdés. Vannak szálak,
amelyek mentén visszatalálsz, és vannak szálak, amelyek visszahúznak. A
gondolatok engednek a húzóerőnek, ellenállni nehéz. Mindig arra gondolok, hogy
visszamegyek. Amikor Lót felesége hátranézett, sóbálvánnyá vált. A sóbálvány
oszlopot jelentett, az oszlop támasztékot, a só tisztít, de mindez kevés
cserébe azért, hogy elveszíted önmagad. Sokan visszamennek, de nem élik túl,
mert egyszerre két valóság kebelezi be őket. Az ilyesmi megterhelő. Vagy
besózod, vagy megsemmisíted a szíved, vagy választasz a két valóság közül.” A fenti idézet a Nem a narancsból
való; huszonöt évvel később, a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
lapjain már így ír: „mégis van múlt, hiába írtam rá annyi réteget, hogy
eltakarjam”. Van múlt, mely elől soha nem menekülhetünk. Vannak traumák,
melyekhez újra meg újra vissza kell nyúlnunk, melyeket újra meg újra meg kell
dolgoznunk magunkban, mert általuk lettünk azok, akik ma vagyunk, és mert a
legnagyobb önbecsapás, amit magunkkal szemben elkövethetünk, épp az, ha
elhisszük: nélkülük is ugyanilyenek lennénk. Divat ma ezt poszttraumás
növekedésnek nevezni, amitől én személy szerint sikítógörcsöt kapok, de nem is
ez a lényeg; sokkal inkább az, hogy be kell lássuk, nem tagadhatjuk meg a
múltat és nem tehetünk úgy, mintha túl lennénk rajta – ezzel csak az önismereti
munkát akadályozzuk, amivel meg jó eséllyel újabb traumák előtt nyitjuk meg az
utat. Nincs mese, bármennyire fáj, alá kell merülni, és szembenézni a
felismerésekkel… „Ha belegondolok, éppen az a
legszomorúbb a Nem a narancsban, hogy azt a történetet írtam meg, amivel együtt
tudtam élni. A másik túlságosan fájt. Nem éltem volna túl.” Torokszorító és mélyen dühítő ez a pár mondat.
És itt ér össze a két könyv, a két történet, a huszonöt és az ötven éves
Jeanette önismereti útja. Ezt már olvastuk valahol – írtam a poszt elején. De
nem teljesen így és mintha nem állna össze a kép. Újraolvasva a Miért lennél
boldogot, összeáll – ez egy (jó eséllyel soha véget nem érő) terápiás folyamat,
a két verzió a két Jeanette megélése, az, amit épp abban az életszakaszban
képes feldolgozni a múltjából. Torokszorító, mert látom magam előtt a fiatal
lányt, aki megkínlódott minden mondattal, és lehet, maga sem ismerte fel, hogy
hol szépít önkéntelenül – és borzasztó dühítő, mert előttem van, hogy több
évtized munkája kell ahhoz, hogy szembe tudj nézni a gyerekkorodat megkeserítő
pokol valódi mélységeivel. Hogy már ne írj bele képzelt barátokat, elsimogatva
az olvasó elé tárt képet. Hogy ne védd a szörnyeteget, aki benned is csak a szörnyszülöttet
látta. Hogy ne csomagold iróniába az elviselhetetlent. Csodálatos és nagyon fájdalmas élmény a
két könyv így együtt, de másképp nem is érdemes olvasni. Most, hogy az
autofikció uralja az irodalmi trendeket, remélem, minél több olvasóhoz eljut – a
zsáner egyik legnagyobb teljesítménye, az pedig, hogy az első darab jó negyven
éve íródott, messze megelőzve korát, külön pikantériát ad neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése