Zadie Smith: Swing Time

„[…] végül rájöttem, hogy ő jobban hat rám a hallgatásával, mint amit én el tudok érni ezekkel a szavakkal. Ugyanazzal tart sakkban, mint mindig: az ítéletével, és ez túlmutat a szavakon. Semmit nem tudok felhozni, ami megváltoztatná azt, hogy én voltam az egyetlen szemtanúja, az egyetlen ember, aki tudja, mi minden lakozik benne, mi mindent nem láttak mások, mi minden veszett kárba, mégis otthagytam őt a láthatatlanok között, ahol ordítani kell, hogy az embert meghallják.”

Willesden, Nyugat-London, nyolcvanas évek: két félvér kislány, a jamaicai származású, politikai ambíciókat dédelgető anyától és angol apától született névtelen elbeszélőnk és a börtönviselt, munkanélküli fekete apától és segélyen tengődő fehér anyától született Tracey a helyi tánciskola tükrei között kötnek életre szóló szeretettel-gyűlölettel teli barátságot. Vagy valami affélét. A kötelék adja magát: a méregdrága rózsaszín tütük és szőke hajfonatok világában a két szegénynegyedből származó félvér kislány véd-és dacszövetségre lép. Közös szenvedélyük a tánc, közös játékuk a szülőkről szóló légből kapott történetek mesélése (így lesz a börtönviselt apa Michael Jackson táncosa, a mindössze egyszer látott hófehér féltestvér a Királyi Balett növendéke). Vetélkedés, gyermeteg képzelgések, koraérett megalázások és zsarolások az egyik, kitörési kísérletek a másik oldalról. Tracey előtt egyetlen út áll: a tánc. Vagy a legjobb lesz, vagy örökre elnyeli a segélyek, bérlakások, drogos bandák, ki tudja hova lett apák világa. Elbeszélőnk ennél eggyel jobb helyzetből indul, köszönhetően az ambiciózus anyának, aki titkon mélységes elégedettséggel konstatálja a felfedezett lúdtalpat és az előadóművészet helyett egyetemre kergeti egy szem lányát.

Annál nagyobb a csalódás, amikor a média szakos diploma és a kilátástalan ügynökségi munka után hősünk egy gyanúsan Madonnára emlékeztető popsztár-ikon személyi asszisztense lesz. Hello magánrepülők, csillogás, földöntúli luxus, világkörüli turnék… Viszlát magánélet, saját karrier, kapcsolatok, barátságok, kötődések… Willesden a múlté. Ahogy Tracey is. A tehetséges, színpadra termett Tracey, aki egyszer még a West Enden is fellépett. Tracey, aki megvalósította a gyermekkori álmot – egy pillanatra. Vajon nem volt elég tehetséges? Nem volt elég kitartó? Vagy csupán láthatatlan volt – a bőre, a lakcímkártyája, a neveltetése miatt? Vagy csak hiányzott a képből a szem, amely meglátja a csiszolatlan gyémántot?

Gyermeki álmok és felnőtt kudarcok – ezek színezik életünket. A két lány barátsága amit adott, el is vette. Mindkettőjüktől. Tracey soha nem emészthette meg, hogy barátnője tanulhatott, míg ő nem – hogy az elbeszélőnek jutottak lehetőségek, hogy válogathatott, míg előtte egyetlen út állt, azon sem tudott végig menni. Elbeszélőnk soha nem emészthette meg, hogy Tracey tehetségesebb volt, hogy barátnőjének legalább jutott egy morzsányi rivaldafény, míg ő maga, a tanulmányaival, a lehetőségeivel, a világlátásával örökre háttérben maradt. Mindkét lány kudarcot vall a saját terepén. És egyik sem tudja megbocsátani a másiknak a saját kudarcát. Hisz hogy is bocsáthatnánk meg az egyetlennek, aki látta, mi rejtőzik bennünk, hogy hagyta, hogy sutba dobjuk?

Sűrű regény a Swing Time, Zadie Smith többfenekű történetben mesél identitásról, barátságról, sztárkultuszról, modern kori kizsákmányolásról, önbecsapásról és a művészet hatalmáról. Olykor elvész a számtalan téma között, és nem egyszer túlzásokba esik (a drámainak szánt szerelmi sokszög például teljesen felesleges kör volt), ennek ellenére minden percet megér a vele töltött idő. A két lány töredezett, egymást gyötrő barátsága a nyomornegyed poklában nem egyszer juttathatja eszünkbe Elena Ferrante világhíres briliáns barátnőit a Nápolyi regényekből – Lila és Elena épp olyan intenzitással teszik tönkre egymás életét, miközben szabadulnának elnyomó közegükből, mint Tracey és barátnője. Tán épp ez az óhatatlan összehasonlítás (óhatatlan, hisz manapság a csapból is Ferrante folyik – köszönhetően immáron nem csak a szerzőt övező rejtélynek, hanem a regényekből készült sorozatadaptációnak is) a ludas abban, hogy e szőttesből nem a barátságtörténet fogott meg leginkább.

Jóval erősebben hatott rám a narrátor identitáskeresése és annak kudarca – és ezzel alapos összefüggésben a körülrajongott sztár mellett láthatatlanul sürgő-forgó, saját életüket, kapcsolataikat, álmaikat háttérbe szorító segítők élete. A névtelen elbeszélő – elmondhatatlanul utálom ezt a frázist. Hisz mit jelent a névtelensége? Ki ő, mi ő? Tracey egykori barátnője. Aimee személyi asszisztense. A sikeres politikus anya lánya. Egy az arctalan sürgő-forgók közül, akik körül veszik azt, aki számít. Zadie Smith egy interjúban az elmúlt korok arctalan háztartási személyzetéhez hasonlította napjaink hírességek körül tucatszám forgó kiszolgálószemélyzetét – nem kedves összehasonlítás, de van benne igazság. Állj rendelkezésre a nap huszonnégy órájában, légy diszkrét, előbb tudd, hogy megéhezik, mint ő maga és állj készenlétben bármivel, amit épp megkíván. Ha kell, utazz az afrikai nyomor legmélyére és játszd el a misszionáriust a kedvéért. Ha kell, vásárolj neki csecsemőt a harmadik világból. Ha kell, intézd el az aktuális szeretője vízumát. Ne kérdezz, ne érezz, csak tedd, amit mond. Ne legyenek önálló gondolataid. Pláne ne legyenek aggályaid.

Nem véletlen, hogy Afrikába érkezvén elbeszélőnk nem találja meg, amit keresne – gyökerek, identitás, összetartozás-tudat: ilyesmit csak az találhat, aki önmagában, saját személyiségében legalább biztos. Aki nem oldódik fel egy másik rávetülő fényében. Aki nem a lázadásban, a nimbusz lerombolásában látja az egyetlen utat a szabadulásra. Keserédes könyv a Swing Time – egymástól, szerektől, rivaldafénytől, bizonyítási kényszertől való függésről; béklyókról, melyeket nem tudunk levetni; barátságokról, melyeket sem megélni, sem magunk mögött hagyni nem vagyunk képesek. Függőségeinkről, melyek árnyékában soha nem találhatjuk meg önmagunkat. Amíg tápláljuk őket, csak elmosódott árnyak lehetünk – mint amit a borítón táncoló nő alakja vet.

Kiadó: Helikon

Fordító: Dudik Annamária Éva