Oldalak

2016. február 15., hétfő

Sokkoló kötelezők, melyek zsepiért kiáltanak

Némi szünet után újra parttalan csacsogás következik, akinek nem kenyere az ilyesmi, inkább lapozzon – avagy a TÉMÁZUNK rovat visszaköltözik a Könyvvizsgálókra is. Rögtön egy különleges kiadással – volt néhány témánk, melyek időtlen idők óta vártak a sorukra, de valahogy egyszer sem sikerült megszavazni őket, s mivel egy idő után mindenki megunja az ilyesmit, PuPilla és Nima kollegina összeállított ezekből egy zanzásított kérdéssort. Három téma, három kérdéscsoport, afféle témázós book tag. Továbbvinni természetesen ér, csak linkeljetek minket és jelezzétek valakinél hogy csatlakoztatok :)

Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat:

- Mik azok a „motívumok”, jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem?
Hűűű… Ez a sokkoló posztos téma volt az egyik, ami kapcsán egyrészt vérre menő vitákat folytattunk, másrészt időről időre volt valaki aki épp jól felhúzta magát egy olvasott kritikán aluli poszt miatt és tűzön-vízen át kardoskodott érte. Aztán valahogy mégis kimaradt, pedig… Na de írni kéne a motívumokról, melyek kiverik a biztosítékot. Hol is kezdjem?
Először is, ne akard megmondani nekem, mit olvassak… Kitűzte már eme csodás jelmondatot profi oldal és mezei blogger is, egyiknek sem nézem el. Majd én eldöntöm, mit olvassak, te meg elmondhatod a véleményed, én meg vagy figyelembe veszem, vagy nem. Kösz. Van ez a hozzáállás, hogy manapság mindenki megmondja a tutit. Nem ritkán érzem azt, hogy a fenenagy melldöngetéstől hogy „nekem van véleményem és nem félek kimondani” átestünk a ló túloldalára. A vélemény és a megmondás nem ugyanaz, ha nem érted a különbséget, inkább ne írj. Semmit. Bevásárlólistát se.
Persze ma már mindenki ír, aki megtalálja a billentyűzetet. Ha meg a ctrl c + crtl v is megy, kész a sikeres blog receptje. A helyzet reménytelen, és nem is próbálok úgy tenni, mintha hinnék abban, hogy jobb lesz. Amíg az élet minden területén (a kultúra területén pláne) általános színvonalesés tapasztalható, addig ne csodálkozzunk, hogy sikeres és kiadók által támogatott könyves blogot vezethetnek kvázi írástudatlan nyerészkedők akik nem olvasnak végig semmit, akik csak fülszöveget másolnak és ha nagyon megerőltetik magukat, néhány iskolás szintű tőmondatban értékelnek.

- Mi az, amit nem olvasol el soha mások blogján (amit egyébként követsz)?
Egy kezemen meg tudom számolni, hány blogot követek rendszeresen, úgy, hogy minden posztot elolvasok – mindenki mást alkalomszerűen. Hogy kinél mit olvasok, elég esetleges – amit viszont most már senkinél nem bírok végigolvasni azok a „jaj nincs kedvem blogolni, abbahagyom a fenébe”, „jajj de elegem van a recikből, határidőkből, kiadókból”, „jajjj vissza akarom kapni a spontán olvasás gyönyörét” jellegű vekengések. Senki nem kényszerít senkit arra, hogy recizzen, határidőre olvasson, blogoljon, akármi. Ha nincs kedved, ne csináld. De arról írni, hogy mennyire nincs kedved írni – hát, adtál a szarnak egy pofont…

- Mit vált ki belőled, ha olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled, vagy megtartod magadnak a véleményed, és nyomsz egy piros ikszet inkább?
Ahogy öregszem, egyre kevésbé megyek bele parttalan vitákba. Az internet meg elég nagy, mindig akad más olvasnivaló (túl sok is).

Kötelező olvasmányok - lerágott csont, avagy sarkalatos pont?

- Szerinted cserére szorulnak a kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg?
Jöhetnek a kövek :) én vagyok az, aki szerint ez az egész kötelező téma erősen túl van lihegve. Nem állítom egy percig sem, hogy nincs amit ne kéne kivenni a kötelezők közül, de nem kicsit bosszant, hogy minden áldott szeptemberben minden kultúrportál, hírportál, könyves blogger, női magazin szükségét érzi, hogy mélyenszántó cikkekbe fogjon arról, hogy „szegény gyerekek soha nem válnak olvasó felnőtté ha ezeket az ósdi, unalmas könyveket kell olvasniuk”. Egyrészt, már elnézést, de mi is ezeket olvastuk és mégis megszerettük az olvasást – korántsem csak ezen múlik. Rég rossz az a hozzáállás szerintem, hogy a kötelezőknek kell olvasásszeretetre nevelni a gyerekeket – sokkal többet ér a családból ellesett példa, vagy egy, a kötelezők mellé jó érzékkel ajánlottakat társító, tárgyát megszerettetni képes tanár (ha már itt tartunk, érdemesebb lenne az irodalomtanítás módszeréről vitázni mint a könyvekről). Én sem szerettem minden kötelezőt, sőt, volt amit utáltam, mégsem rettentett el a könyvektől, tán mert láttam otthon is könyveket…
Másrészt bocs gyerekek, de igenis van ami az alapműveltség része, és akkor sem árt ismerni, ha nem tetszik – higgyétek el, elolvasni egy kötelezőt még mindig sokkal kisebb szívás, mint amikor a főnök lőcsöl rád valami értelmetlen feladatot amit muszáj elvégezned. Az élet nem habostorta :)

- Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha? Vagy amiért igazán rugdosni kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például?
Soha nem tudtam átrágni magam az Egri csillagokon :) Később már mintadiák voltam (öh, irodalomból meg töriből csak), én voltam aki minden kötelezőt és minden ajánlottat elolvasott a többiek helyett is.

- Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?
Annyi könyvet szerettem meg, ez így egy fura kérdés… Amire konkrétan emlékszem, hogy kötelező jelleggel került először a kezembe és eleinte nem is nagyon szerettem, aztán meg teljesen elkapott, az Shakespeare. Később pedig Tolsztoj és Dosztojevszkij nagyregényei, amik persze csak ajánlottak voltak, mert a többség a rövidkékre szavazott. És persze a versek, magamtól nem tudom, olvastam volna-e verset fiatalon, de azért örökre hálás leszek, hogy utolsó évben nem gyenge kiképzést kaptunk a huszadik századi magyar költészetből.

Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek:

- Milyen könyvélményen sírtál legutóbb?
Virginia Woolftól olvasom Az éveket, fejezetenként tudnék sírni egy kiadósat. Amúgy nem emlékszem, mikor volt utoljára igazán zsepiszaggató élményem.

- Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott?
Eléggé picsogós vagyok, de azt soha nem gondoltam volna, hogy a tavalyi év legmeghatóbb jelenetét egy sci-fi számlájára írhatom :(


- Változott-e az évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e? Van olyan jelenet, részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is, megríkat/meghat?
Idővel mindenki kérgesedik, sajnos. Ami nem feltétlenül jelenti hogy nem sírunk, vagy nem hatódunk meg, csak tán máson, mint egykor – tapasztalatok, olvasmányélmények és megélt traumák egyaránt alakítják ezt. Persze biztos lesz, aki erre azt írja, hogy ő sosem sír semmin, mert már kemény, mint az acél, de azt hiszem, én nem szeretném elveszíteni a megérintődés képességét.
Kedvenc sírós jelenetek – naná. Woolf regényei közül szerintem nincs is, amin ne sírnék újra meg újra – nem is azért, mert annyira ríkató, amit ír, hanem mert nem tudok száraz szemmel elmenni amellett, milyen gyönyörűségeket írt le ez a nő miközben egész életében az őrület szélén táncolt. De a Javításokra sem nagyon tudok úgy rágondolni (sem) hogy ne szaladjon tele a szemem könnyel.

- Keresed-e a megható élményeket, vagy inkább kerülöd? Szereted, ha megtépáznak a könyvek?
Nem annyira szeretem a „megható” jelzőt: általában szerelmesen összeborulós – kisállatokat ölelgetős – nagy családi egymásratalálásos képek ugranak be róla (hja, az áldott popkultúra…). Nem az elkoptatott „megható” élményt keresem, hanem valami igazit, felrázót, megérintőt, megtépázót. Kenjen a falhoz, tépje ki a szívem, rázzon fel, ríkasson meg, okozzon rémálmokat vagy kacagjak tőle hangosan miközben potyognak a könnyeim. Tökmindegy, csak érintsen meg.

Többiek a témában:

8 megjegyzés:

  1. pedig a spontán olvasás is megérne egy misét. :D mondjuk ezt a legkönnyebb megoldani, nem kell utánaolvasni könyveknek, oszt kész.

    a kötelezőkben nagyon igazad van, van egy csomó, ami alapműveltség, ez van. de van egy csomó, amivel nem kéne sokkolni azokat, akik erre nem fogékonyak. gondolok itt pl. Puskinra, akinek remek dolgai vannak, de az oktatásban megrekedtek az Anyeginnél, és szemérmesen elhallgatják az olvasható/élvezhető műveit. (nálunk legalábbis, dehát mindenki a maga tapasztalata alapján ítélhet)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na de már annyiszor írt róla mindenki :D az az igazi lerágott csont :P

      nekem mázlim volt, viszonylag sok élvezhető (nekem élvezhető) kortárs került a kötelezők közé, de amúgy a legnagyobb problem szerintem tényleg a módszertan, amit te is írtál, meg még többen, hogy még mindig olvasónapló, biflázás, ki kinek mit mondott a hányadik fejezetben és milyen színű volt közben az alsógatyája ahelyett hogy arra helyeznék a hangsúlyt milyen hatással van a szerencsétlen delikvensre a könyv amit olvas...

      Törlés
    2. Szakítson időt mindenki a spontán olvasásra, kész. :D leveszem a polcról, és elolvasom a hatszázhúsz reci előtt, aztán csókolom ;) Tényleg sokat beszéltünk erről, de mindenkinél jön ilyen időszak, csak max nem vekeng annyit róla. :)

      Na, Nima, pl. az Anyegin nekem tetszett, szóval asszem nem lehet igazságot tenni. Jót tett az akkori romantikus széplelkemnek... párbaj, meg szerelem, meg levél... ♥ de mondjuk ennél többre nem is emlékszem.

      Ilweran, a milyen hatással van a köny a delikvensre ott bukik meg, hogy a tanár elmondja majd, milyen hatással van, és azt kell visszamondani. Nálunk elég jó irodalomórák voltak, okos és értő tanár volt, tisztelen-becsülöm, de ő is megmondta mi miről szól, milyen motívumok, miért, kérdezett, rávezetett, de ha mást mondtunk, az nem volt jó, pedig voltak azok között is érdekes lecsapódások, kár volt mindent rögtön elvetni.

      Törlés
    3. Hát úgy tűnik nekem tényleg nagy mázlim volt a magyartanárommal :) de nálunk működött az hogy az olvasó (azaz diák) értelmezésére helyezzük a hangsúlyt és nem arra amit az irodalomkönyv mond. Rengeteget beszélgettünk és tényleg beszélgettünk könyvekről, igazából többre emlékszem abból amit a csoporttársak mondtak mint abból amit a tanár. Meg emlékszem vérre menő vitákra a tanárral, akinek pl nem tetszett az én Ady értelmezésem de hagyta hogy kiéljem magam és elmondjam és elfogadta hogy belőlem ezt váltja ki a vers csak megsúgta hogy azért az érettségin ne ezt mondjam :D

      Törlés
  2. Sokkoló: "Majd én eldöntöm, mit olvassak, te meg elmondhatod a véleményed, én meg vagy figyelembe veszem, vagy nem. Kösz. " :D Jaj tényleg! Ez engem is idegesített! Miért kell ilyennel hergelni, hogy megmondják mit olvassak? :)
    "Bevásárlólistát se." :D :D
    A kvázi írástudatlan nyerészkedők is jó summázat, hogy mitől sokkolódunk. És a legviccesebb, hogy tényleg kapják a könyveket... :(
    "De arról írni, hogy mennyire nincs kedved írni – hát, adtál a szarnak egy pofont…" :D jaj hát vinnyogok! :D Igazad van. Én is szoktam vekengeni, bár sose egy egész posztban, max néhány mondatban, pedig egyszerűen csak tudni kell nemet is mondani néha. A nincs kedvem blogolni abbahagyom a fenébe jellegű írások inkább elszomorítanak, amikor Nima akarta abbahagyni a blogolást pl. :( vannak, akik szörnyen hiányoznának.

    Kötelezők: majdnem azt írtam könyvtelezők... Egyet is értek, meg nem is. Tényleg vannak rettenet ósdi könyvek köztük. Idegen szavas, érfelvágós, nem gyereknek íródott. Igazad van, kibírtuk mi is, ezt olvastuk mi is, lám ember lett belőlünk is, sőt olvasó ember, de azért van egy nagy de. A világ változik, akkor is ha ez közhelyes. Rengeteget fejlődött a technika, az ingerek, a nyelv is változott. Nem azt mondom, hogy sms-regénnyel kellene oktatni, szó sincs róla, hisz én is írtam, kell a trigger, hogy a szépirodalomba bevezetődjön az a gyerek, méghozzá valami szépirodalommal. Plusz, azt hiszem nagyon kevés, és egyre kevesebb akit otthon az olvasásra nevelnek - sajnos. A meseolvasások elmaradoznak csak tv va meg tablet. Így valamelyest az iskolára maradna ez - ami persze igazságtalan, de ha még ott is olyat kap, amitől nem lesz kedve máshoz, az régen rossz.
    Igaz, a módszertanról lehet, hogy többet kellene vitatkozni, mint magukról a könyvekről. Én nem értek hozzá viszont ennyire, úgy érzem. Azt persze mindig könnyebb megmondani, hogy ne, mint hogy akkor mégis hogy.
    Az élet nem habostorta, igen. :) Szigorú vagy, de valahol igazad van, ez rímel arra, amit én mondtam, hogy butulás és butítás van a színvonalcsökkentéssel. De én pont ezért írtam/gondolom azt, hogy csak némileg variálni kéne, tényleg azt nézve, hogy valami élvezetet, netán humort hadd nyújtson már a szerencsétlen kötelező, ne egy kín legyen mind.
    Szerinted amúgy az alapműveltség egy állandó? Most ezt tényleg kíváncsiságból kérdezem. Mindig mondjuk Jókai és Mikszáth lesz az alapműveltség? Mert nekem valahogy ez is egy romlandó terméknek tűnik, és most ezt nehogy Jókai vagy Mikszáth vegye magára! :D Csak arra célzok, hogy nem biztos, hogy mindig ragaszkodni kell valamihez, mert már tényleg annyira régies, régi, "jólvoltezígyeddigis".
    Nekem hasonlóan erős a véleményem amúgy a fájdalomról a gyerekekkel kapcsolatban. Hogy nem kell ugye agyonsajnálni az oltásoktól meg egyebektől, ki kell bírni sokkal rosszabbat is, ez van, az élet nem habostorta, nem kell bedobni a nem fog fájnit se ha fájni fog, szóval értelek, ha ezt analógiának vesszük a kínszenvedős kötelezőkre - tényleg sokkal rosszabb lesz a főnök feladatlistáját megcsinálni és még stresszelni is közben, de nem tudom van-e ebben jó út, hogy hogy kell az életre nevelni.

    Könnyfakasztó: Ez a zsepisdoboz tök jól néz ki! :) hogy valami lazábbat is mondjak. :D
    Az utolsó kérdésnél valóban talán nem a legjobb szó a megható, de magadra értelmezted látom. :) Én is azt szeretem inkább, ami megérint, megráz, megdöbbent...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bennem nem egyszer megfogalmazódott már, hogy oké, én ezt most épp írom, de minek? én szeretek ezen nyígni, mert aztán jönnek az ilyen kommentek, hogy nemááár, írjaaad, és akkor tökjó. :DD
      kell a léleknek néha, na.

      én egy blogon láttam idáig, hogy majd megmondják, mit olvassak, meg mit ne, de elintéztem magamban annyival, hogy nabazzeg, ha tudnád, mennyi hülységet kell nekem meghallgatni naponta, rájönnél, hogy nekem aztán mondhatod.

      idegen szavas, ósdi... örök hálám, hogy a háború és béke nem volt kötelező. cseppet túlzás, amit Tolsztoj művelt, még ha anno volt is értelme. mára én totál átforgatnám a fordítást, és talán még élvezhető ios lenne. pedig tudom, hogy egy rakat hatalémas karakterről maradok így le, mert állítólag nagyon jól megírtak az alakjai.

      alapműveltség: ja, ez jó kérdés, hogy mi számít annak. elég tudni, hogy van ilyen meg olyan, vagy mélyrehatóbban sem árt ismerni, esetleg mennyire mélyen?

      Törlés
    2. Hűűű, Pupi és a gigakommentjei :D
      Örülök hogy jól szórakoztál, ez volt a cél :)
      Persze vekengjen aki akar, én nem mondom, hogy ne írjátok, legfeljebb lapozok, szerintem mind túléljük. Jól van Nima, értem én mindenkinek kell néha egy kis léleksimi :D

      Ejjj, én itt tépem a szám hogy mennyire lerágott csont már a kötelezők, erre csak erről beszélünk...
      Nem arról van szó hogy kínozni akarom a kölköket, vagy hogy szenvedjenek ők is ha már mi is végigszenvedtük... Szerintem eleve mi felnőttek (szülők-tanárok-közvélemény) is tehetünk arról, hogy a legtöbb diák már abba nő bele, hogy a kötelezők szarok, amiket végig kell szenvedni. Gondoljatok bele, esélye sincs szinte egy könyvnek amire ráaggatták a kötelező címkét, utat találni, ha mindenünnen azt hallják, hogy ami "kötelező" az csak rossz lehet. Másrészt igenis tanulja meg hogy van amit meg kell tenni, meg kell tanulni, végig kell olvasni, van fájdalom, amit ki kell bírni, stb... Minden alól kivonjuk őket és ez nem jó.
      Amúgy nem is gondolom, hogy minden kötelező szar lenne. Csomó jó van, és kb ugyanannyi eséllyel találhat bárki a saját maga által választott könyvek között is kevésbé tetsző, mi is mennyiszer nyúlunk mellé, pedig eléggé tudatos olvasók vagyunk. De csomószor azt látom, hogy esélyt sem adunk hogy netán jó is lehet valami amit muszáj olvasni és ebbe neveljük bele a kölköket.

      Nyilván nem én leszek, aki meghatározza mi az alapműveltség :D de úgy gondolom, az irodalom azért jórészt egymásra épülések sorozata - a mai kortársakhoz utat nyitnak a régiek. Én nem venném ki Mikszáthot vagy Jókait, max más műveket olvastatnék tőlük és nagyobb szabadságot adnék a válogatásra tanárnak is diáknak is.
      A kortársakat sem úgy vezetném be, hogy ki minden ósdival és csupa HP jöjjön helyette, hanem pont arra helyzeném a hangsúlyt hogy honnan hova jutottunk. A HP mellé pl simán odafér az ókori görög mondavilág, a romantikus YA mellé a Rómeó és Júlia, a tolkieni mitológia mellé az északi mondák, de még a Trónok harca mellé is Shakespeare királydrámái (jó, persze 18+ miatt sosem kerülhet a közoktatás közelébe...). De ne csak a tinitrendeket nézzük, kortárs szépíróink sztem nagyon sokban kötődnek a századelős hagyományokhoz, itthon is és a világirodalomban is, nem lehet függetleníteni. Szóval variálni lehet és kell, de az értékek megtartásával, inkább a "régi" és az "új" összefüggéseire helyezve a hangsúlyt mintsem a szembeállítására.

      Amúgy mi pl olvastunk kötelező jelleggel Durrellt meg Asimovot is és nagyon nagy szabadságunk volt utolsó évben a kortársak válogatásában, szóval tkp el voltam kényeztetve rendesen :)

      Törlés
    3. Bocs, a gigáért! :D
      Igazad van, az egymásra építkezésben is, de meddig fogunk így egymásra építkezni? Egy "jövő" iskolájába nekem már nem fér bele az, hogy megint induljunk zéróról, építkezzünk fel, hogy megértsük, szerintem ebben nagy lecsippentések jönnek majd.
      Szerintem te jól csinálnád amúgy, ezzel teljesen egyet tudok érteni " Én nem venném ki Mikszáthot vagy Jókait, max más műveket olvastatnék tőlük és nagyobb szabadságot adnék a válogatásra tanárnak is diáknak is.
      A kortársakat sem úgy vezetném be, hogy ki minden ósdival és csupa HP jöjjön helyette, hanem pont arra helyzeném a hangsúlyt hogy honnan hova jutottunk. A HP mellé pl simán odafér az ókori görög mondavilág, a romantikus YA mellé a Rómeó és Júlia, a tolkieni mitológia mellé az északi mondák" (még ha utálom is Mikszáth-ot ;))

      Hű, Durrell meg Asimov, micsoda modernség! :) Nekünk volt valami modern érettségi tételünk, oda Agatha Christie krimit vittem (volna, ha kihúzom). :)
      Még a belenevelésre: nem biztos, hogy mindenhol belenevelik a gyerekbe, hogy rossz lesz a kötelező, meg rossz ami kötelező. Eleve a szótól már kialakul egy viszolygás szerintem. Aztán már hiába mondja a szülő a szépet róla, vagy vezetgeti. De persze legtöbbször a szülő is elbaltázza, jön a kényszerítés, meg a saját rémsztorik élvezettel való mesélése (legyen az akár a könyv, akár a fájdalom témaköre!)... onnan már nehéz pozitívba átlendülni.

      Törlés