Rongyosra olvasott kedvencek

Nagyon úgy fest, hogy mi, könyvmolyok két dologról tudunk a végtelenségig beszélni: az épp aktuális várólistánkon lévő könyvekről és az örök kedvencekről. Előbbi nem annyira meglepő, hisz mindig több könyv van, mint amennyit az olvasásra fordítható idő egészségesen kibírna, utóbbin azonban én speciel eléggé elcsodálkoztam. Azt gondoltam ugyanis, ez már lerágott csont. Minden blogger írt már róla, minden második beszélgetésben előjön, ráadásul a „Top 5 legidegesítőbb kérdés, melyet feltehetsz egy könyvmolynak” listán is tuti befutó az „És neked mi a kedvenc könyveeed?” – mégis… Nemrég egy kötetlen beszélgetés során (könyvmolyok könyvmolyokkal) kiderült, hogy gyakorlatilag úgy kell lelőni minket, ha elkezdünk a kedvencekről csacsogni.

Adta hát magát, hogy előbb-utóbb előkerül a téma a TÉMÁZUNK rovatban is. Méghozzá most :)

Szóval rongyosra olvasott kedvencek… (Zárójeles megjegyzés: mindenki tudja, hogy én vigyázok a könyveimre. Nincs „rongyosra olvasott” könyvem. Ezt azért szögezzük le. Köszönöm.)

Ugye senki nem gondolta, hogy innen
kimaradhat?

Picit mindig zavarba ejt a „kedvenc könyv” kérdés, mert hát változunk. Változik a személyiségünk (óh, persze 18 évesen mind azt hisszük, hogy már nem, mert mi már készek vagyunk, és csak az öregek felnőttek gondolják úgy, hogy még nem…), változnak a körülményeink, változik az ízlésünk (hogy azt ne mondjam, a komfortzónáink). Lehet, ami tíz évvel ezelőtt kedvenc volt, arra ma már csak csúnyán nézünk (eeezt szerettem?); lehet, amiért ma megveszünk, arra újabb tíz év múlva már nem is emlékszünk. Ez benne van a pakliban, nincs rajta mit szégyellni, gondoljunk csak arra, milyen zenéket hallgattunk tíz éve, ad absurdum, milyen ruhákat hordtunk – ugye hogy még az irodalmi ízlésünkben bekövetkezett változások a legkevésbé fájdalmasak?

Azért persze vannak kedvencek, amik már kiállták az idő próbáját. Amiket ha előveszünk, otthonos melegséggel ölelnek körbe, amikbe jó belesüppedni, mégis: minden alkalommal tudnak újat mutatni, minden olvasással hozzá tudnak adni az eddigi élmény-tömeghez. Nekem ahhoz, hogy valami valóban megkapja az örök kedvenc titulust, mindkettő egyszerre kell. Ha „csupán” az otthonosság érzetét adja, ha nem hordoz semmi többletet, csak a jól ismertet olvasom újra meg újra, az maximum „guilty pleasure” lehet. Az igazi az, ami úgy vár haza, hogy minden alkalommal van valami meglepetése számomra. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ebből van a legkevesebb, ugye?

Lássuk akkor azokat a kedvenceket, három kategóriára bontva, fogalmam sincs, hány versenyzővel (műhelytitok: a bejegyzés önmagát írja, évek óta nem listáztam kedvenceket [pedig én mindent listázok] nem is értem, hogy lehet ez…).

A nagybetűs ÖRÖK KEDVENCEK, melyek az idő próbáját is kiállták, újat is tudnak mutatni, az otthonosság érzetével is megajándékoznak, satöbbi, satöbbi…

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway, A világítótorony, Saját szoba, Orlando, Flush, az esszék… Tulajdonképpen az összes művét ide sorolhatnám, de a legtöbbet évek óta nem olvastam újra, fentieket pedig igen, szóval ezekben biztos lehetek. Nincs még egy író, aki ilyen hatással lett volna rám – sem akkor, sem most. Tíz évvel az első olvasások után is ugyanolyan elementáris erővel ragad torkon, ugyanakkor semmit sem olvasok olyan szívesen, mint őt. Minden mondata aranyat ér.

Tolkien: A Gyűrűk Ura (ilyenkor szokták az olvasók nagyon magasra húzni a szemöldöküket, hogy ne mááár, Woolf és Tolkien, ez a csaj tuti vagy idióta vagy hasadt személyiség…) Hát, ez még véleményes, hogy melyik, de vállalom: az irodalmi ízlésem hordoz magában néminemű kettősséget. És nem, nem kérek érte bocsánatot :) A Gyűrűk Ura varázslat. Meghitt, barátságos otthon és minden alkalommal újat tanító nagybetűs MESE.

Alessandro Baricco: Selyem, Tengeróceán, Vértelenül… Pár éve már-már rituálé-szerűen évente újraolvastam az összes - addig - itthon lévő Bariccot – sajnálom, hogy ez menet közben elveszett, de most is ahányszor a kezembe kerül egy kötete, rácsodálkozom, hogy tudja valaki ily kevés szóval megjeleníteni a teljességet. Zseni a pasas, az egyik olyan kortárs szerző, akinek van esélye nálam Woolf trónjára kapaszkodni.

Kedvencek polca :)

AKTUÁLIS KEDVENCEK, akiket-amiket imádok, de többszöri újraolvasások híján még nem mertem odatenni őket a legkedvesebbek közé:

Jonathan Franzen természetesen :) Baricco mellett az isteni Jonathannak van a legnagyobb esélye egyszer felkerülni az első helyre, ám ehhez az kell, hogy legyen bátorságom újraolvasni a Javításokat meg a Szabadságot – erre a közeljövőben kevés esélyt látok. Nem mintha nem imádnám minden művét, de félek tőle. Soha könyv még úgy nem tépett meg, mint a Javítások. És bár rohadt nagy bravúr lenne az író részéről, ha ezt még egyszer meg tudná tenni, én nem sietek annyira újra a kése alá feküdni…

Simone de Beauvoir: Egy jó házból való úrilány emlékei – Beauvoir nagyjából akkoriban csöppent az életembe, amikor Woolf; nyilván nem véletlen, hogy kettőjük párharcából a visszafogottabb és érzékenyebb Woolf került ki győztesen. Beauvoir harcossága több szempontból túl sok volt nekem, ami nem jelenti azt, hogy ne szeretném végiggyűrni az életművét.

Murakami Haruki majdnem minden regénye. Ah, na őt például tök jó lenne újraolvasni, de sajnos-szerencsére annyi könyve van, és én még annyival vagyok adós, hogy előbb szeretném utolérni a hazai kiadást, és majd csak utána elkezdeni az újrázást. Mindenesetre ha újrázok, akkor az 1Q84 lesz az áldozat.

Ljudmila Ulickaja: Imágó, Szonyecska, Életművésznők és a novellák… Sokszor leírtam már, hogy Ulickaja nekem rövidebb műveiben az igazi, nem véletlen, hogy a legkedvesebb „nagyregénye” is olvasható novellafüzérként. Ő is megérdemelne végre egy újraolvasást, főleg a kisregényei.

Neil Gaiman: Amerikai istenek és a novellák… Azt hiszem, nekem Tolkien mellett Gaiman volt az igazi belépő a fantasy világába – az Amerikai isteneket anno csak félig értettem, de kétszeresen is imádtam. Jó ideje tervben van a feljavított kiadás újrázása, de idő-idő-idő…

Joanne Harris: Urak és játékosok, Kékszeműfiú, Rúnajelek és a novellák… Jé, harmadszor írom egy egyébként regényekben is utazó szerzőhöz, hogy „és a novellák”, lehet ez azt jelenti, hogy nekem igazából jobban bejönnek a rövidkék, mint eddig gondoltam? Harris igazi jolly joker, mindig meg tud lepni, ahogy újabb és újabb műfajokban bizonyít. Na, abban egészen biztos vagyok, hogy őt újraolvasni is hatalmas meglepetés lenne :)

Ha már novellák, akkor Alice Munro összes eddigi kötete. Munro az Munro, nincs nagyon mit cifrázni rajta.

Kim Stanley Robinson: 2312 – a NAGY rácsodálkozás a sci-fi műfajára. Azóta sem olvastam semmit, ami ennyire elragadott volna, pedig próbálkozom :) Idén ki kell derüljön, hogy Robinson egykönyves csoda lesz-e nálam, vagy tartós szerelem.

Azért némi rajongás-faktor itt is fellelhető :)

És akkor lássuk azokat a „bűnös élvezet” jellegű kedvenceket, akik különösebb újdonsággal nem szolgálnak, semmi nem indokolja időnkénti újraolvasásukat, igazából még az időt is sajnálom rájuk, mégis: olyan jó beléjük süppedni.

Harry Potter… Hmmm… Az van, hogy ahogy öregszem, egyre több hibáját látom, és egyre kevésbé értem, mi a fenéért ragadta magával a fél világot, de tény: klassz ez a világ. Jó elrepülni Roxfortba újra meg újra, és amíg elvisz magával a szöveg annyira, hogy menet közben ne érdekeljenek a balfaszkodásai gyengeségei (csak utána verjem a fejem a falba miattuk) addig jó. Addig újra fogom olvasni – mert gyereknek lenni néha jó.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet – ahogy néha jó romantikus lelkületűnek lenni. Ez aztán pláne nem a „mindig mutat valami újat” kategória, faékegyszerűségű romantikus lányregény, de a legjobban megírt fajtából. És hát Mr. Darcy az Mr. Darcy. Pont.

Margaret Mitchell: Elfújta a szél – ami a közvélekedéssel (és a filmmel) ellentétben egyáltalán nem romantikus lányregény, hanem nagyon is komplex történelmi regény és az „amerikai Dél” mítoszának egyik alapja. Évekig ez volt a bejáratott strandkönyvem, minden nyaralásra jött velem. Már nem, de az emléke attól még szép, és ha a kezembe kerül, nem bírom ki beleolvasás nélkül :)

Nagyjából biztos vagyok benne, hogy ha elkezdem olvasni a többiek posztjait, azonnal beugrik néhány kimaradt kedvenc, majd ha olyan kedvem lesz, frissítem a bejegyzést. Vagy nem, elvégre ha ez így alakította magát, akkor a többiek biztos ok nélkül maradtak ki… Ha még lesz blog, teszem azt öt év múlva, lehet, visszanézek és összehasonlítom az akkori kedvencekkel. Biztos érdekes lenne.

Nektek mik a rongyosra olvasott kedvenceitek? Ér kommentelni, bejegyzést továbbvinni, felrajzolni az égre, bármi. És lessétek meg a többiek kedvenceit is:

PuPilla

Nima

Miamona
Anaria

Utóvéd:
Reea
Andi
Katacita
Bubu
Bill