Oldalak

2015. május 17., vasárnap

Rongyosra olvasott kedvencek

Nagyon úgy fest, hogy mi, könyvmolyok két dologról tudunk a végtelenségig beszélni: az épp aktuális várólistánkon lévő könyvekről és az örök kedvencekről. Előbbi nem annyira meglepő, hisz mindig több könyv van, mint amennyit az olvasásra fordítható idő egészségesen kibírna, utóbbin azonban én speciel eléggé elcsodálkoztam. Azt gondoltam ugyanis, ez már lerágott csont. Minden blogger írt már róla, minden második beszélgetésben előjön, ráadásul a „Top 5 legidegesítőbb kérdés, melyet feltehetsz egy könyvmolynak” listán is tuti befutó az „És neked mi a kedvenc könyveeed?” – mégis… Nemrég egy kötetlen beszélgetés során (könyvmolyok könyvmolyokkal) kiderült, hogy gyakorlatilag úgy kell lelőni minket, ha elkezdünk a kedvencekről csacsogni.

Adta hát magát, hogy előbb-utóbb előkerül a téma a TÉMÁZUNK rovatban is. Méghozzá most :)

Szóval rongyosra olvasott kedvencek… (Zárójeles megjegyzés: mindenki tudja, hogy én vigyázok a könyveimre. Nincs „rongyosra olvasott” könyvem. Ezt azért szögezzük le. Köszönöm.)


Ugye senki nem gondolta, hogy innen
kimaradhat?
Picit mindig zavarba ejt a „kedvenc könyv” kérdés, mert hát változunk. Változik a személyiségünk (óh, persze 18 évesen mind azt hisszük, hogy már nem, mert mi már készek vagyunk, és csak az öregek felnőttek gondolják úgy, hogy még nem…), változnak a körülményeink, változik az ízlésünk (hogy azt ne mondjam, a komfortzónáink). Lehet, ami tíz évvel ezelőtt kedvenc volt, arra ma már csak csúnyán nézünk (eeezt szerettem?); lehet, amiért ma megveszünk, arra újabb tíz év múlva már nem is emlékszünk. Ez benne van a pakliban, nincs rajta mit szégyellni, gondoljunk csak arra, milyen zenéket hallgattunk tíz éve, ad absurdum, milyen ruhákat hordtunk – ugye hogy még az irodalmi ízlésünkben bekövetkezett változások a legkevésbé fájdalmasak?

Azért persze vannak kedvencek, amik már kiállták az idő próbáját. Amiket ha előveszünk, otthonos melegséggel ölelnek körbe, amikbe jó belesüppedni, mégis: minden alkalommal tudnak újat mutatni, minden olvasással hozzá tudnak adni az eddigi élmény-tömeghez. Nekem ahhoz, hogy valami valóban megkapja az örök kedvenc titulust, mindkettő egyszerre kell. Ha „csupán” az otthonosság érzetét adja, ha nem hordoz semmi többletet, csak a jól ismertet olvasom újra meg újra, az maximum „guilty pleasure” lehet. Az igazi az, ami úgy vár haza, hogy minden alkalommal van valami meglepetése számomra. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ebből van a legkevesebb, ugye?

Lássuk akkor azokat a kedvenceket, három kategóriára bontva, fogalmam sincs, hány versenyzővel (műhelytitok: a bejegyzés önmagát írja, évek óta nem listáztam kedvenceket [pedig én mindent listázok] nem is értem, hogy lehet ez…).

A nagybetűs ÖRÖK KEDVENCEK, melyek az idő próbáját is kiállták, újat is tudnak mutatni, az otthonosság érzetével is megajándékoznak, satöbbi, satöbbi…

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway, A világítótorony, Saját szoba, Orlando, Flush, az esszék… Tulajdonképpen az összes művét ide sorolhatnám, de a legtöbbet évek óta nem olvastam újra, fentieket pedig igen, szóval ezekben biztos lehetek. Nincs még egy író, aki ilyen hatással lett volna rám – sem akkor, sem most. Tíz évvel az első olvasások után is ugyanolyan elementáris erővel ragad torkon, ugyanakkor semmit sem olvasok olyan szívesen, mint őt. Minden mondata aranyat ér.

Tolkien: A Gyűrűk Ura (ilyenkor szokták az olvasók nagyon magasra húzni a szemöldöküket, hogy ne mááár, Woolf és Tolkien, ez a csaj tuti vagy idióta vagy hasadt személyiség…) Hát, ez még véleményes, hogy melyik, de vállalom: az irodalmi ízlésem hordoz magában néminemű kettősséget. És nem, nem kérek érte bocsánatot :) A Gyűrűk Ura varázslat. Meghitt, barátságos otthon és minden alkalommal újat tanító nagybetűs MESE.

Alessandro Baricco: Selyem, Tengeróceán, Vértelenül… Pár éve már-már rituálé-szerűen évente újraolvastam az összes - addig - itthon lévő Bariccot – sajnálom, hogy ez menet közben elveszett, de most is ahányszor a kezembe kerül egy kötete, rácsodálkozom, hogy tudja valaki ily kevés szóval megjeleníteni a teljességet. Zseni a pasas, az egyik olyan kortárs szerző, akinek van esélye nálam Woolf trónjára kapaszkodni.



Kedvencek polca :)

AKTUÁLIS KEDVENCEK, akiket-amiket imádok, de többszöri újraolvasások híján még nem mertem odatenni őket a legkedvesebbek közé:

Jonathan Franzen természetesen :) Baricco mellett az isteni Jonathannak van a legnagyobb esélye egyszer felkerülni az első helyre, ám ehhez az kell, hogy legyen bátorságom újraolvasni a Javításokat meg a Szabadságot – erre a közeljövőben kevés esélyt látok. Nem mintha nem imádnám minden művét, de félek tőle. Soha könyv még úgy nem tépett meg, mint a Javítások. És bár rohadt nagy bravúr lenne az író részéről, ha ezt még egyszer meg tudná tenni, én nem sietek annyira újra a kése alá feküdni…

Simone de Beauvoir: Egy jó házból való úrilány emlékei – Beauvoir nagyjából akkoriban csöppent az életembe, amikor Woolf; nyilván nem véletlen, hogy kettőjük párharcából a visszafogottabb és érzékenyebb Woolf került ki győztesen. Beauvoir harcossága több szempontból túl sok volt nekem, ami nem jelenti azt, hogy ne szeretném végiggyűrni az életművét.

Murakami Haruki majdnem minden regénye. Ah, na őt például tök jó lenne újraolvasni, de sajnos-szerencsére annyi könyve van, és én még annyival vagyok adós, hogy előbb szeretném utolérni a hazai kiadást, és majd csak utána elkezdeni az újrázást. Mindenesetre ha újrázok, akkor az 1Q84 lesz az áldozat.

Ljudmila Ulickaja: Imágó, Szonyecska, Életművésznők és a novellák… Sokszor leírtam már, hogy Ulickaja nekem rövidebb műveiben az igazi, nem véletlen, hogy a legkedvesebb „nagyregénye” is olvasható novellafüzérként. Ő is megérdemelne végre egy újraolvasást, főleg a kisregényei.

Neil Gaiman: Amerikai istenek és a novellák… Azt hiszem, nekem Tolkien mellett Gaiman volt az igazi belépő a fantasy világába – az Amerikai isteneket anno csak félig értettem, de kétszeresen is imádtam. Jó ideje tervben van a feljavított kiadás újrázása, de idő-idő-idő…

Joanne Harris: Urak és játékosok, Kékszeműfiú, Rúnajelek és a novellák… Jé, harmadszor írom egy egyébként regényekben is utazó szerzőhöz, hogy „és a novellák”, lehet ez azt jelenti, hogy nekem igazából jobban bejönnek a rövidkék, mint eddig gondoltam? Harris igazi jolly joker, mindig meg tud lepni, ahogy újabb és újabb műfajokban bizonyít. Na, abban egészen biztos vagyok, hogy őt újraolvasni is hatalmas meglepetés lenne :)

Ha már novellák, akkor Alice Munro összes eddigi kötete. Munro az Munro, nincs nagyon mit cifrázni rajta.

Kim Stanley Robinson: 2312 – a NAGY rácsodálkozás a sci-fi műfajára. Azóta sem olvastam semmit, ami ennyire elragadott volna, pedig próbálkozom :) Idén ki kell derüljön, hogy Robinson egykönyves csoda lesz-e nálam, vagy tartós szerelem.


Azért némi rajongás-faktor itt is fellelhető :)

És akkor lássuk azokat a „bűnös élvezet” jellegű kedvenceket, akik különösebb újdonsággal nem szolgálnak, semmi nem indokolja időnkénti újraolvasásukat, igazából még az időt is sajnálom rájuk, mégis: olyan jó beléjük süppedni.

Harry Potter… Hmmm… Az van, hogy ahogy öregszem, egyre több hibáját látom, és egyre kevésbé értem, mi a fenéért ragadta magával a fél világot, de tény: klassz ez a világ. Jó elrepülni Roxfortba újra meg újra, és amíg elvisz magával a szöveg annyira, hogy menet közben ne érdekeljenek a balfaszkodásai gyengeségei (csak utána verjem a fejem a falba miattuk) addig jó. Addig újra fogom olvasni – mert gyereknek lenni néha jó.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet – ahogy néha jó romantikus lelkületűnek lenni. Ez aztán pláne nem a „mindig mutat valami újat” kategória, faékegyszerűségű romantikus lányregény, de a legjobban megírt fajtából. És hát Mr. Darcy az Mr. Darcy. Pont.

Margaret Mitchell: Elfújta a szél – ami a közvélekedéssel (és a filmmel) ellentétben egyáltalán nem romantikus lányregény, hanem nagyon is komplex történelmi regény és az „amerikai Dél” mítoszának egyik alapja. Évekig ez volt a bejáratott strandkönyvem, minden nyaralásra jött velem. Már nem, de az emléke attól még szép, és ha a kezembe kerül, nem bírom ki beleolvasás nélkül :)

Nagyjából biztos vagyok benne, hogy ha elkezdem olvasni a többiek posztjait, azonnal beugrik néhány kimaradt kedvenc, majd ha olyan kedvem lesz, frissítem a bejegyzést. Vagy nem, elvégre ha ez így alakította magát, akkor a többiek biztos ok nélkül maradtak ki… Ha még lesz blog, teszem azt öt év múlva, lehet, visszanézek és összehasonlítom az akkori kedvencekkel. Biztos érdekes lenne.

Nektek mik a rongyosra olvasott kedvenceitek? Ér kommentelni, bejegyzést továbbvinni, felrajzolni az égre, bármi. És lessétek meg a többiek kedvenceit is:

28 megjegyzés:

  1. veled sincs szinte semmi átfedésem, csak az elfújta a szél (Pupival se volt), ami szerintem sem romantikus könyv.
    viszont itt is van pár könyv, amit szeretnék majd olvasni. Franzent mindenképp, Murakamitól eddig csak egy könyv volt meg, de még szeretnék tőle is, és bár nem barom igazán Gaimant, de az amerikai isteneket egyszer el kell olvasnom. azt gondolom, az túl hosszú ahhoz, hogy nagyon rossz legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Amerikai istenek állati jó :) szerintem Gaimant azzal kell kezdeni, akkor az ember megbocsátóbb a többivel is ;)
      Azért van abban valami pikantéria, hogy épp az Elfújta a szél a közös pont :)

      Törlés
    2. igen, ez mindent elmond, hogy a többivel megbocsájtó kell lenni. :D

      Törlés
    3. :P a novellái szerintem nagyon jók, a Sosehol is remek, de tény, vannak alibi-könyvei, amik távolról sem közelítik a saját maga által felállított mércét...

      Törlés
    4. Ja, meg az Óceán az út végén... azt hiszem, az az a regény, amire a Gaiman-rajongók az Amerikai istenek óta vártak :) csak kár, hogy rövid :P

      Törlés
    5. az óceánosat azt hiszem, Pupi is javasolta már nekem, azt mondja, tetszene.

      Törlés
    6. Én pont a novelláit nem szerettem annyira. A Sosehol nem rossz, de nem volt olyan nagy élmény, mint amire számítottam, az Óceán toptop Gaimantől. :) Most hirtelen nem is tudom miért nincs az a kedvenceim közt? Néha olyan hülye vagyok, csak később jövök rá, hogy mégis maradandó volt a könyv, pl. a Kevin is...
      Az Amerikai isteneket még én se olvastam.

      Törlés
  2. Tetszik ez a hármas tagolás. Wolffal én többször próbákoztam. A Mrs. Dallowaynek egyszer a feléig jutottam utána a háromnegyedéig. Talán harmadjára majd a végére érek. A világítótoronynak meg talán a harmadáig. Szeretném szeretni de még nem találtunk egymásra.
    A gyűrűk urát eddig 2x olvastam végig és tényleg találtam benne újra valami érdekeset, meglepőt amit nem vettem észre. Egyszer jó lenne újrakezdeni :)
    Baricco sokatoknál feltűnik kíváncsi lettem, és Franzennel is szemezek egy ideje főleg miattad, mert sokszor emlegeted.
    Az elfújta a szél nálam is játszik, valóban nem romantikus regény, hanem történelmi körkép jó karakterekkel, én még a mellékszereplőkért is lelkesedem, van amelyik csak egy villanás mint pl. Merrywether nagypapa de akkor mindig mosolygok.
    A Hp meg Hp varázslat ül rajta :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, nekem is :)
      Woolfhoz azt hiszem, meg kell érni. Plusz le kell lassulni. Annyira saját nyelv, saját gondolkodásmód, nem hasonlítható semmihez... Az érzékenysége miatt szerintem neked való lenne, de nem kötelező semmi, lehet, eljön majd az ideje.
      Franzen például összehasonlíthatatlanul durvább élmény, azt nem is biztos, hogy ajánlanám neked, akkor már inkább Baricco.
      HP az HP, ez igaz...

      Törlés
    2. Én mindig szerelmes voltam Timi posztjaiba. :)

      Törlés
    3. Jajjj lányok tisztára zavarba hoztok :)))
      *pirul*

      Törlés
  3. Ilweran, sajnálom, de be kell hogy valljam, mostanában totál szerelmes vagyok a posztjaidba, ha nem követnélek, elkezdenék stalkerkedni XD... Nagyon szupi lett, és imádom ezt a fajta felosztást, végülis igaz, hogy ha nem olvastam újra, próbálgattam, akkor ugye milyen alapon tartom az örökös kedvencek közt azt a sok mindenfélét, ami inkább aktuálisan volt nagy durranás, azóta pedig csak emlék, és nem biztos, hogy másodjára-harmadjára ugyanazt nyújtaná. Az otthonosság és a részletek, két kulcsmotívum, nálam is nagyon-nagyon fontosak. Én a HP-ban is megtalálom ezt mindig, el is fordítottam gyorsan a fejem, annál a bekezdésnél és a fülemen doboltam, hogy pakkpakkpakkpakk, mert én bizony évekkel később sem láttam a hibát a sorozatban. Ennyire elfogult lennék? :D

    Érdekes ez a sok közös pont, most a HP-t leszámítva is, Baricco, Tolkien, Büszkeség és balítélet... és aztán, egyszercsak... Murakami Haruki :D ;) ;)

    Nagyon tetszenek a képek, a gyűjteményekről, és a külön kedvences polc megihletett, majd alkalomadtán új polcnál, vagy polcrendezéskor meglátom mit tudok belőle kihozni. :)

    Ja és a disclaimer, neked nincs ám rongyos könyved, te vigyázol rá, nagyon cuki :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Pupi, én is szeretlek :)))
      Jól van na, lehetsz ám attól még elfogult, hogy én nem vagyok már az. Én meg Murakamival vagyok elfogult, na tessék :)
      Gondoltam, hogy örültök majd a képeknek. Igazából a kedvences polc nem indult kedvences polcnak, egyszerűen így alakult...

      Törlés
    2. :) :) A HP nekem óriási szerelem, na, abból van nekem olyan polcom, mint Nektek a Gyűrűk Urából! (csak egyszer fizikailag is össze kéne rakni) :D
      Van az úgy néha, hogy csak úgy alakul a polc.... nekem is egyszerűen egymás mellé ugrottak a kölcsönkért könyvek, azóta mindig ugyanott csücsülnek. :)

      Törlés
  4. Murakamival nagyjából ugyanúgy vagyok, ahogy te. Egy csomó könyvét nagyon-nagyon szeretem, és már olvasnám is újra egyik-másikat, de még a legújabbat nem olvastam, és amíg azt nem, addig nincs újrázás. :)
    A kedvencek felosztása nekem is tetszik. Előfordul nálam, hogy lekerül egy-egy régi kedvenc, mert oké, hogy annyira jó, meg továbbra is elhiszem magamnak, hogy az, de ha nem dobban meg a szívem, amikor eszembe jut A kopasz énekesnő, akkor annak mennie kell. Holott régen imádtam. Pedig aztán mindig nagyon óvatosan bántam ezzel a kedvenc címkével. :)
    Amúgy tök hasznos ez a téma, mert most is szépen leminősítettem pár könyvet a "majdnem kedvencek" közé, úgyis imádok szelektálni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na tessék, örülünk, hogy segíthettünk :) Néha át kell ezt gondolni, tényleg változunk. Pont azért csináltam ezt a felosztást, mert ami mondjuk 10 éve stabilan kedvenc, és minden újrázáskor az marad, annak már megszavazom, hogy ott is ragad a polcon ;)

      Törlés
  5. Á! Woolf kimaradt! Esküszöm, nem jó olvasni titeket - de igen-, mert eddig minden posztban szembe jött valaki, akit kihagytam! :D
    Kölönben érdekes, hogy az Elfújta a szél többeknél felbukkan. Sosem olvastam. Pont a film miatt. Lehet, kéne...? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én se olvastam, és csodálkozom, hogy ennyiszer felbukkant. Tényleg jó könyv lehet :D

      Törlés
    2. Reea, amilyen rejtélyes a posztod, bármikor mondhatod, hogy ott van Woolf :)))
      Az elfújta a szél jó. Egyszer érdemes elolvasni. Mondjuk kicsit olyan, mint a naaagy klasszikusok, fiatalon jó olvasni őket ;)

      Törlés
  6. AliceMunroAliceMunroAliceMunroAliceMunroAliceMunro, most ezt fogom mantrázni, mert már nevetséges, hogy milyen régóta vágyom rá, de valahogy mindig elkerüljük egymást. Vannak szerzők, akiknél egyszerűen nem bírom kivárni, míg eljön az "idejük"... :)
    És megint Elfújta a szél, ezt már égi jelnek veszem! :D
    A megjegyezhetetlennevű is birizgál már, pedig nem kéne... :)
    És Woolf, aki irodalom tétel volt, én meg csúnyán elblicceltem... :( Nem baj, most már legalább szabad akaratom van! :)
    Polcos képek ♥ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvass Munrot!!! Szerintem neked nagyon tetszene :)
      Ki a megjegyezhetetlennevű???

      Törlés
    2. Jaj hát akiért múltkor megszóltál, hogy csak úgy letegeztem... :D Hammurapi, ja nem... :D

      Törlés
    3. :))) bocsi :)
      El is feledkeztem Harakirimakari pajtiról :)

      Törlés
  7. Ezzel a témázunk körrel az a bajom, hogy én mindig keresem, kutatom, követem a ti kedvenceiteket. Azaz a Témázók kedvenceit. S persze tudom, hogy nincsenek közös pontok sok esetben, de mégis. Hjaj, a Büszkeség és..... idén olvastam és love lett!
    De igazából az jutott eszembe, hogy egy barátnőm mesélte régebben, hogy az idős keresztanyja minden évben a saját kedvenceit olvassa újra. Nincs pénze új könyvre, lelassult kedves hölgy, és arra vágyik, hogy a régi kedvenceit vegye a kezébe. Nekem annyira kedves ez a történet. Valahogy a te ÖRÖK KEDVENCEID juttatta ezt az eszembe.
    Aztán kiválasztottam egyet innen is, ami nem volt egyszerű, mert amiket szeretsz, azokat sokszor én is (Ulickaja, Barricco, J.Harris, HP), de olvastam már Munrot is, de amik még hátra lehetnek innen, azok nem vonzanak annyira. Pl. Franzent én nem tudtam elolvasni, vW-t talán egyszer, vagy olvassam el azt a sci-fit, hátha bejön? Passz. Murakami sem fogott meg, lehet újra kellene, mert már régen volt. Akkor a sci-fi maradt, a 2312. vagy nem. De úgyis teljesen mindegy. :)

    VálaszTörlés
  8. Válaszok
    1. :)
      Szerintem idős koromban én is ilyen leszek, a nekem kedveseket olvasom majd újra meg újra és nagyon nem fogom érteni a fiatalokat akik mindig valami újra vágynak :)
      Franzen miért nem jött be?
      Húúú, a 2013 nagy kaland, de nem tudom, neked ajánlanám-e, nagyon elborult. Persze ötleteket gyűjteni attól mindig lehet ;)

      Törlés
    2. A stílusa nem kapott el. Vagy a történet. Nem tudom. A Javításokat kezdtem el, aztán hamar vissza is került a könyvtárba.
      A sci-fiért pedig nem rohanok... úgyis megvár. :-)

      Törlés