Ha valamikor újra a kezembe kéretőzik ez a könyv, az Nell miatt lesz, meg az Ifjú hölgy illusztrált olvasókönyve
 miatt: a mese miatt a mesében. Mert nem az egyébként ötlet-teli scifi 
tetszett a legjobban, hanem az a hallatlan beleélés, ahogy az író, Neal 
Stephenson a kislány gondolatait közvetíti, meg persze a képzeletbeli 
kalandok és a gyötrelmes valóság sajátos egymásba játszása, az a finom, 
érzékenyen ábrázolt folyamat, ahogy ennek a véletlenül kezébe került 
interaktív oktatóanyagnak a segítségével kivirágzik a kislány 
személyisége.
A
 mese utolsó eleméig ez a viszony a legérdekesebb a könyvben – hát 
hogyne ragadott volna magával, mikor nekem is ilyen viszonyaim vannak 
könyvekkel, még ha a szerző legizgalmasabb ötlete: az interaktivitás 
ilyen szinten hiányzik is ezekből a viszonyokból. Stephenson könyve 
ezzel nyer meg, és a szereplőivel: leginkább azzal, ahogy a gyökértelen 
théta kislány, Nell sorsa alakul, ahogy a kislány sorsot alakít magának.
 Sötét mese az övé, Grimmék tollára való. Néhány végtelen 
visszafogottsággal, valóban gyermeknyelven leírt epizód után a kislányt 
máris szeretjük – óvnánk, aggódunk érte, szurkolunk neki.
Pedig
 a történet kerete sem a szokványos cyberpunk társadalom-káosz. Ebben a 
jövőben a mindent lehetővé tévő nanotechnológia az emberek életét 
nemhogy szabaddá tenné, de szigorú szabályok szerinti, erősen 
kaszt-jellegű társadalmak alapjaként szolgál. Az anyagszerkesztőket a 
Táp látja el a nanozitákkal, és akié a Táp, azé a hatalom. Ez 
nemzetállamok helyét átvevő enklávék hatalmi bázisa, ezek a kvázi 
gazdasági közösségek viszont a multinacionális nagyvállalat-jelleg 
helyett a viktoriánus társadalom szigorú alá-fölérendeltségi viszonyai 
szerint épülnek fel. Az új viktoriánus Új-Atlantisz enklávé vagy Nippon 
nanoziták növelte mesterséges szigetei: a hatalmi csomópontok társadalma
 egyfelől hamisítatlan viktoriánus elitként tart távolságot az 
„alsóbbrendű” enklávéktól, másfelől a tanulás-beilleszkedés révén 
bárkinek lehetővé teszi a klávéhoz való csatlakozást.
„Neoviktoriánus
 poszt-cyberpunk” – olvasom a hátlapon. Morbid meghatározás – én inkább 
úgy mondanám: az erős, összerakott cyber-vízió múltba ágyazottsága okán 
 a könyvnek van némi steampunk fűszerezettsége, amire csak ráerősít a 
szerző a léghajók, a velocipédek, a „természetes” lovak és „géplovak” 
használatával, bár tény, a legfontosabb fűszer-összetevő a viktoriánus 
kor modoros, kimódolt beszédmódjának könyvbe emelése. A fejezetcímek 
több tőmondatos, viktoriánus regényvilágra hajazó leíró jellege, a 
szálak hangsúlyos egymás mellett futtatása írásmódban is a megidézett 
korba beszél.
Holott
 a képlet azért bonyolultabb annál, hogy kijelenthessük, mindez pusztán 
tükrözött, jövőbe újraálmodott múlt. Mert például számtalan enklávé van:
 az etnikai alapokon szervezett maradvány-klánok, mint a búroké, vagy a 
zsidóké ugyanúgy jelen vannak itt, mint az életmód vagy ideológia 
alapján szerveződők: az Első Szórványköztársaság, vagy a kommunista 
Senderók, de vannak szintetikus klánok is, mint a saját testüket 
nanoziták segítségével számítógépes hálózattá fejlesztő CryptNet-esek. 
Stephenson ért hozzá, hogyan teremtsen elképzelt jelenének 
félmondatokkal történelmi távlatokat. Számtalan enklávé – számtalan 
törekvés, persze hogy akad köztük olyan, amely felbontaná a Táp 
gazdasági hatalma teremtette egyensúlyt. Leginkább a Han szeretne 
lecsatlakozni a Tápról, a kínaiak, a harmadik „nagy”: a polgárháborúk 
sújtotta, konfuciánus alapokon szervezett  császár nélküli császárság.
Mindez
 valóban „jövő-érzetet” teremt, annak ellenére, hogy ez a 
jövő-alternatíva a cselekményvezetést tekintve is a múlt ösvényén jár: a
 cselekményi ritmus fő szólama a Viktoriánus kor egyik gyarmati 
traumája, a Boxerlázadás történéseit követi. Fő helyszíneink Sanghaj, a 
Bérelt Területek, és a város melletti mesterséges sziget, az 
új-atlantisziak kezén lévő Új-Csuszan. Itt él horrorisztikus családjában
 Nell, a kaszt nélküli kislány, itt kerül kezébe az olvasókönyv 
illegális példánya – itt kerül egy meglehetősen szövevényes terv 
pókhálójába az olvasókönyv megalkotója, John Hackworth.
Az
 olvasókönyv zseniális ötlet. És annyi réteg rakódik rá, annyiféleképpen
 nyúl bele a cselekménybe, befolyásol életeket és „birodalom-életeket”, 
hogy számba venni sem egyszerű ezt a sokféle valóságba-nyúlást. Nem 
mellesleg a történetei rákényszerítenek, hogy gondolkodjunk el újfent a 
keresztény alapokon álló társadalmak örök dilemmáján: szabad akarat, 
vagy determináltság, lehetőségek vagy korlátok, szabadság avagy rend – a
 számtalan társadalmi értelemben is állandó döntéskényszert építő 
vagy-ez-vagy-az kap itt frappáns illusztrációt – egy kivételes sors, 
Nell „hercegnő” és az ő mesekönyve által. Érdemes elolvasni.
Kiadó: Metropolis Media
Fordított: Juhász Viktor, Maleczki B. Miklós

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése