Évzáró - könyvekről, blogolásról, rólam...

Eddig nem írtam nagy év végi összefoglalókat a blogra, egyrészt, mert úgy éreztem, nincs helye a kritikák közt az „énblognak”, másrészt mert nem volt kedvem; idén viszont annyi minden történt velem könyves vonalon, hogy az megér egy nagyobb összegzést. Aztán meg, Lobo írt egy tök jó cikket – némiképp reflektálva szeee meg Natasha érdekes felvetéseire – ami után nekem is kedvem támadt véleményt nyilvánítani, főleg mert egy-két dolog amit említ, igencsak érzékenyen érint mostanság.

Kis túlzással ebben az évben alaposan megfordult velem a világ. Nagyjából érettségi óta – fáj leírni, de tíz éve – motoszkál bennem a vágy, hogy írjak, tök mindegy mit, csak írjak. Volt egy időszak, amikor fiatalos lendülettel úgy gondoltam, írok valalmi remek szingliregényt, amit kiadnak, megfilmesítenek, hájpolnak, és én leszek a következő Rácz Zsuzsa. Aztán ez elmúlt, hálistennek. Volt egy hosszan tartó fanfic-író korszakom, ami afféle csuklógyakorlatnak nagyon jó volt, és adott némi sikerélményt. Aztán jött a blogolás. Eleinte el sem mertem képzelni, hogy több lesz belőle, mint hobbi, nyilván mert ahogy teltek az évek, kicsit azért felnőttem, ráébredtem a saját korlátaimra, meg egy kicsit a világ működésére is, és már nem hiszem azt, amit minden öntelt húsz éves – hogy a fel nem ismert tehetségem elég ahhoz, hogy pikk-pakk a könyvvilág csúcsára repítsen. Jól elvoltam évekig úgy, hogy blogoltam magamnak, élveztem hogy olvassák, hogy kezd kialakulni valamiféle virtuális közösség, és csak nagyon halványan akartam többet, de mindig visszahúztam magam.

Aztán idén változott a kép. A blogokat kezdték mindenhol kicsit komolyabban venni, a kiadók elkezdtek intenzíven könyvekkel támogatni minket – amit ezúton is köszönök nekik, hihetetlen jó érzés és elismerés; bennem meg újra elkezdett mocorogni a kisördög, hogy tudok én írni, ha akarok. Miközben fél évet munkanélküliként töltöttem itthon, temérdek szabadidővel, amit főleg olvasásra meg írásra fordítottam, felmerült hogy miért is ne próbálhatnék meg többet kihozni belőle? Volt bennem egy jó adag bizonyítási vágy is – ha másnak sikerült, nekem miért ne; egy adag tanulási vágy – úgy gondoltam, ha valamivel profibb oldalakra írok, akkor a szerkesztőktől majd tanulok; meg egy adag birtoklási vágy (bocs) – hogy még több könyvhöz jussak hozzá.

Azt hiszem, én lepődtem meg a legjobban azon, hogy sikerrel jártam. Július óta rendszeres szerzője vagyok az ekultura.hu-nak, amit imádok, és ahol nagyon jó szívvel fogadtak, elhalmoznak mindenféle jóval – nem csak könyvekkel, programokkal, filmvetítéssel, zenével is – nekik köszönhetően interjúztam Baráth Katalinnal, ami nagyon jó élmény volt; és kaptam egy nagyon jóleső pozitív visszajelzést egy szerzőtől, akinek a könyvéről írtam – azt hiszem, ez az év egyik legnagyobb sikerélménye. Ritkábban, de viszonylag rendszeresen írok a konyves.blog.hu-ra, ami kihívás, egyfelől a látogatottság, másfelől a szőrösszívű indexes kommentelők miatt. Megjelent egy írásom a Literán, amire aztán tényleg nem számítottam, és nagy megtiszteltetésnek tartottam -  minden álszerénység nélkül úgy gondolom, hogy oda azért kevés vagyok, a szakadék a könyves blogok (most tök mindegy, hogy amatőr vagy szponzorált) és egy profi irodalmi portál között azért nem kicsi. És az év végén amatőr pályafutásom vicces megkoronázásaként megjelent az első nyomtatott kritikám a Hammer Magazinban :)

Hogy mi lesz ennek a folytatása, nem tudom. Most annyira zavaros az életem, hogy nem is nagyon tervezek előre, meg aztán egyelőre el sem tudom képzelni, hogy ha ilyen tempóban változnak a dolgok nálam és úgy általában a blogok háza táján, akkor mit hoz a jövő. Megélni ebből egy darabig még nem fogok, de mindenképpen folytatom, a lehető legtöbbet szeretnék eztán is olvasni, és írni a legjobb tudásom szerint. És itt jön a bökkenő.

Mivel az olvasásra és írásra fordított idő, akárhogy is nézzük, annyi, amennyit a munka és a mindennapi élet meghagy, szembe kell néznem azzal a szomorú ténnyel, hogy nem tudok mindent elolvasni – ez mindig nehéz volt, de most, hogy lehetőségem nyílna szinte bármit beszerezni, főleg kihívás. Ha valaki olyan hörcsögtermészettel van megverve, mint én, akkor lemondani egy recenziós könyvről olyan, mitnha a karomat vágnám le, de sajna muszáj: egyszerűen nem tudok annyi könyvet elolvasni, amennyit kínálnak. Így hát a jövő év legnagyobb feladata a szelekció lesz. És bizony, sokkal komolyabban kell majd szelektálnom, hogy mit akarok elolvasni, mert én amúgy olyan olvasó vagyok, aki bármit bekajál, nem nagyon válogattam eddig, ami újdonság volt, népszerű volt, érdekesnek tűnt, sokan szerették, azt elolvastam, mert kíváncsi voltam rá – erről le kell szoknom. Annyi a jó könyv, amire nem jut idő, hogy csak azért mert valami épp menő, mert a kiadó nyomná, mert mindenki olvasta és mert kíváncsi vagyok, tényleg akkora durranás-e, nem fogom elolvasni. Azért meg pláne nem kérek be semmit, hogy aztán jól lehúzzam, mert előre tudom, hogy szar – ez egyszerű időpocsékolás…

Ez olyan dolog, ami nyilván nem tetszhet mindenkinek – a legtöbb kiadó szeretné, ha minden friss könyvéről születnének kritikák, meg kell hát tanulni kedvesen nemet mondani arra, ami nem érdekel; mint ahogy meg kell tanulni kezelni azt is, ha nem tetszik nekik, amit írunk… Nekem hála az égnek még nem volt konfliktusom sem kiadóval, sem szerkesztővel, eddig még senki nem akarta megvágni, átírni, amit írtam, és egy kiadó sem jelezte, hogy lehetnék elnézőbb a könyvükkel – de mindkettőre hallottunk már példákat. Azt hiszem ez az a kérdés, ami minden könyves bloggernél vagy épp hivatásos kritikusnál afféle vízválasztó – azt, hogy ki mennyire hajlandó a marketing oltárán beáldozni a saját véleményét, mindenkinek magának kell eldöntenie. Én most itt leírom, hogy én semennyire. Számomra az egyetlen ami hitelessé tesz valakit, az az őszinteség, és ha bárki mást vár tőlem, az csalódni fog. Persze az őszinte véleményt is lehet így csomagolni, meg úgy, de ez már megint más kérdés…

S hogy visszakanyarodjak kicsit szeee bevezetőben említett felvetésére – bizony, rohadtul igaza van, elkeserítő, hogy a legtöbb olvasót az agyonhájpolt könyvekről írt kritikák vonzzák – de ugyan miért lenne másképp? Nem meglepő, hogy a neten is arra keresnek, arról olvasnak, amit a könyvesboltokban ezerszám megvesznek, és a sikerlisták élén tanyáznak, más kérdés, hogy engem például tökre idegesít, amikor minden blogon – beleértve a magamét is – ugyanazt a szezonális sikert látom :) Ugyanakkor van néhány blogger – juszt se fogok most se nevesíteni – akik következetesen távol tartják magukat a fősodortól, és előtérbe helyezik a minőségi irodalmat, akkor is, ha régi, ha nem osztogatják a kiadók, ha nem kattintékony. Na, őket picit csodálom :) És pont emiatt tetszett nagyon Lobo várólistás játéka, mert felhívta a figyelmünket (nekem is) arra, hogy a sok újdonság mellett hever egy csomó olyan könyv mindannyiunk polcán, amit régóta el akarunk olvasni, de mindig kitúrja valami új, valami hájpolt, valami recipéldány, ésígytovább, ésígytovább… nem véletlen, hogy csatlakoztam.

Jól elkalandoztam, de ezek azért már kikívánkoztak. Aki idáig bírta, és nem unta meg félúton, annak köszönöm, hogy végigolvasta. Furcsa és eseménydús év volt, könyves fronton is, meg egyébként is, remélem, a jövő év legalább ennyi sikerélményt és jó könyvet (újat avagy régit) hoz minden bloggernek. Ha azt nézem, mennyi minden változott az elmúlt egy évben, megsaccolni sem merem, hol leszünk egy év múlva…