Janet Evanovich: Stephanie Plum, a szingli fejvadász

Néhány krimi és egy pár teljesen félresikerült kísérlet után azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy megtaláltam a tökéletes nyári kikapcsolódást nyújtó olvasmányt, amit kerestem. Janet Evanovich Stephanie Plum-könyvei viccesek, szellemesek, jól vannak megírva, tele szerethető karakterrel, és közben úgy lehet velük lazítani, hogy az ember nem érzi azt, hogy totál hülyének néznék. Nem vártam túl sokat tőle, átlagos picsakönyvre számítottam, a viccesebbik vonulatból, ehhez képest veszettül jól szórakoztam.

Stephanie Plum harminc éves, elvált, szerelmi élete mondhatni sivár, leginkább az anyukája által kinézett vőlegényjelöltek lekoptatásában merül ki, hónapok óta nincs állása, már minden bútort eladott a lakásából, hűtője egész tartalma egy fej rohadt saláta és némi penészes kenyér. És még a hörcsöge is megsértődik rá a gagyi rágcsálóeledel miatt. Amikor az ember a telefonszexnél és a kutyatenyészeti kisegítőnél húzza meg a határt az álláskeresésben, beállni óvadéki szerződést érvényesítő ügynöknek a perverz bácsikánkhoz egészen vállalható meló. Stephanie is így gondolja, és rögvest kifogja az aranytojást tojó tyúkot, vagyis a tízezer dollárt érő Joe Morellit. Morelli zsaru, aki fegyvertelent ölt, aztán elfelejtett megjelenni a bíróság előtt, mellesleg szívdöglesztő pasas, aki New Jersey összes lányáról lebűvölte a bugyit legalább egyszer. Naná, hogy Stephanie sem kivétel.

Fejvadászunk első két napján kétszer botlik bele Morellibe, aztán rájön, hogy bevinni már nem olyan egyszerű, ráadásul nehéz úgy lelőni valakit, ha az ember fél a saját fegyverétől, arról nem is beszélve, hogy ha a gyanúsított egyéb érzéseket is ébreszt benne. Közben besétál a képbe egy szadista bokszoló, aki Stephanie-ra hajt, egyre fogynak a gyilkosság szemtanúi, és körvonalazódni látszanak egy nagyszabású bűnügy szálai. A végén már nem Morelli becserkészése a fő kérdés, hanem a bűnügy felderítése és egy sorozatos erőszaktevő leleplezése. Persze azért az a tízezer dollár nem jönne rosszul, ezért fejvadászunk bármilyen eszközt bevetne…

Túlzás nélkül imádtam ezt a könyvet olvasni. Stephanie családja az első oldalakon belopta magát a szívembe, konyhatündér anyukája, akinek élete a töltött káposzta, a püspökkenyér és elfajzott leánygyermeke jó útra térítése körül forog, TV- és Buick-mániás apja, és főleg a hetvenéves, de kilencvennek kinéző, magát viszont kb. húsznak képzelő Mazur nagymama, akinek kedvenc témái a szex, a biciklisnadrágok és a fegyverek. Amikor a családi vacsoránál szétlőtte a sültcsirke seggét, konkrétan felröhögtem a metrón, remélem, senki nem cserkészett be a mitolvas-ról…

Fejvadászunk tágabb környezete, New Jersey Burg nevű negyede egy igazi hamisítatlan vidéki falura emlékeztet, mindenki ismer mindenkit, mindenki valakinek a rokona, barátja, iskolatársa, a legjobb infókat a fodrásznál meg a pizzériában lehet beszerezni és minden nyomozásnál hatékonyabb, ha az ember felhívja pletykafészek barátnőjét, aki aztán bárkiről bármit kiderít. Mindenféle náció él itt együtt, zömében olaszok, de szép számmal kelet-európaiak is, köztük Stephanie magyar felmenői.

Elolvasgatnám még sok-sok könyvön keresztül a Burg hétköznapjait, nem is kellenének ide bűntények, szinte zavartak. Kicsit kilógott a lóláb, mert az egész túl erőszakos volt, túl nagyszabású, túl macsós egy kezdő kis fejvadásznak. Persze ez New Jersey, lehet hogy ott ez a hétköznapi módi… Mindenesetre nagyon jó szórakozás volt, mindenkinek ajánlani tudom, aki kikapcsolódásra, jó sok nevetésre, és egy igazi, minden romantikát nélkülöző ironikus férfi-nő párharcra vágyik. 

Kiadó: Ulpius

Korábbi kommentek: