Kiskorában az öccsével, Phillel
egy ágyon osztozik. A családja mélyen, fundamentalista módon keresztény, ott,
ahol ez még tényleg jelent valamit. Főleg, ha valaki szegény. A nyolcvanas-kilencvenes években járunk, az amerikai középnyugat megrögzöttségei lassan erodálódnak.
Craignek nem jut egyszerű kamaszkor. A kiürülő-félben lévő államok lakójaként -
ahol néhányan (az ő szülei is) még mindig nem a növekedés, hanem az egykori puritánok (újabb prédikátorok által újrafogalmazott) álmait álmodják. Vidéken, amely lassan ugyan,
de változik: Craig és Phil imákba és csínyekbe göngyölt gyermekkora inkább kivétel már, mint szabály. Olyannyira, hogy páriákká lesznek az iskolában, a
bibliatáborokban - a növekedés-álmot kergetők prédájává, kívülállóvá válnak.
Egy szubkultúra csodabogaraivá - mondanám, holott pont ez az egyik
alapfeszültsége a mesének: az ő "szubkultúrájuk" komolyan veszi azt,
amit a többiek már régen csak létük plakát-vékony kulisszájaként
érzékelnek. A befelé fordulásba nőnek,
ahogy minden csoport szélére szorult - a rajzba, egy szenvedélybe, amihez nem
kell sok dolog, csak a fantázia. Hogy aztán ezt a befelé forduló életet, Craig
életét teljesen kifordítsa a bibliatáborban megismert lány: Raina.
Nem fogod elhinni, de ez az
alapjában belső történések rajzba csorgásából álló, szelíd történet
szívszorítóan izgalmas. Talán mert Craig Thompson minden szégyen és a
szégyentelenség összes szenzációja nélkül vetkőzik a szemed láttára meztelenre
benne. Egy bizonytalan kamaszember minden görcsét, érésének minden stációját
feltárva - kimondja a maga igazságait. Szembenéz veled, ahogy a kötet végén a
képről, annyira nyíltan, amire a legtöbben nem vagyunk képesek. Ez egy teljesen
hétköznapi történet, amit valaki igen mélyen élt meg - a tévedéseit ugyanúgy,
ahogy a megtalált igazát. Az elbizonytalanodástól árulásig tartó utat, hiszen
valakit el kell áruljon. Ha valaki ennyire mélyen éli a hitében meglátott
számos igazságot (amik közt igazából senki nem igazítja el - pedig alapvető
ellentmondásokkal terhesek), ha életrendszerűen élné mindezt, az rendszerint az
életébe hatoló kamaszságában komoly görcsökre kárhoztatja magát. Hiszen közben
nem tanulja meg mindazt, amit a többi (rendszerint túl korán és rosszul, de)
abszolvál: hogy mit kezdjen a neki nyíló másik emberrel.
Craig Thompson egyszerűen őszinte
veled, és elmondja az is: senkivel nem cserélne. Elmondja azt is, hogy ezeken a
kerülőutakon tanulta meg hogyan örüljön a világnak, a családjának, a másik
embernek, hogyan engedjen a kíváncsiságnak, és hogyan ne féljen, talán
legfőképp hogy hogyan ne féltse önmagát. Szembenézve azzal, hogy egy ponton,
amikor fordulhatott volna másképp, önmagát árulta el. Ebben sincs semmi dráma.
Ez a történet mer a leghétköznapibb módon egyszerűen mesélni. Még a drámát is -
például az abúzust. Mert amit mi a leginkább drámaként vagyunk hajlandók
fogyasztani, az a legtöbbször várakozással, unalommal és visszatérő, rossz
ritmusokkal terhes hétköznap amúgy. A legtöbbször nincs benne semmi rendkívüli,
sajnos. A tálalás így kerüli az úgymond csúcspontokat, a mesélés ismert
szerkezeteit, amivel feszültséget kelthetne - inkább visszanyúl a Bibliához:
stációkat épít, Craig Thompson profán evangéliumát, amelyben kiszeret a vallásból
és rálel a maga hitére, és nem utolsó sorban rálel önmagára.
A látszólag egyszerű rajzi világ
ezt a hétköznapiságot és egyszerűséget sugallja, de ha belemerülsz,
észreveszed: folyvást túlnyújtózik a szokvány képregényes kereten. Szürrealitásba,
súlyosan, megejtően vastag múltakkal terhes szimbolikákba nyúlkál, s ezzel párhuzamosan
innovatív mozgóképes képi beállításokba, az amúgy gyönyörűen megfogalmazott
szövegre folyamatosan ráhúzva még egy plusz réteget. Sőt, olykor tökéletesen
beszélve a képpel többszörösen összetett mondatokban a szavak helyett is. Semmi
harsányság - de ez egy igen súlyosan innovatív anyag rajzban, nem csodálom,
hogy megkapta a legfontosabb képregényes díjakat a megjelenésekor.
Ahogy körbeudvarolja a történet a
címet. A hótakarót Wisconsinban és Michiganben. Az életet melengető
rétegét a szónak. A gyermekkor takaróját, ami alá együtt bújt a két testvér. És a létet fojtó rétegét ugyanennek a takarónak. Az életre takart látszatokat,
amelyekben mindenki él - s amit Craig szinte minden esetben észrevesz. Végül a
maga "takaróját" is, amit a saját életére terít. A Rainától kapott
patchwork takarón át megértve, amit ajándékba kap. Gyönyörű tudás ám ez: amit
magadból megértesz, azt a legtöbbször ajándékba kapod. Erővel nem tanulható,
nem bányászható ki. De egyszer észreveheted, hogy meglátta rajtad a másik. És
beleszőtte a maga élete szőttesébe, belevarrta, mint egy kockát a maga takarójába.
Nézegetheted. Nem spórolod meg vele az átélést - de legalább érted, mi történt
veled. Craig Thompson a maga őszinteségével így szövi a magadét is a takarók
lapjaira, ha hagyod, ha nem szégyellsz ráismerni a téged jelentő mintákra. És
ez a csendes szavú srác megmutatja: ne szégyelld. Minden önértékelési zavarral
küzdő, csöndes kamasznak, minden nem gyógyuló sebeket hurcoló felnőttnek a
kezébe adnám a könyvét!
Kiadó: Vad Virágok Könyvműhely
Fordította: Rusznyák Csaba
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése