V. M. Straka: Thészeusz hajója*

„Ami a víznél kezdődik, ott is végződjék, és ami ott végződik, kezdődjék el újra. A szó a holtaknak ajándék, az élőknek figyelmeztetés.”

Magányos férfi baktat egy esőáztatta tengerparti kikötőváros sikátoraiban. Nem tudja, ki ő, nincs neve, nincsenek emlékei, nincsenek céljai, csak egy suttogást hall olykor a fejében – ami a víznél kezdődik, ott is végződjék… Nem tudja, hogy került oda, ahol van, s nem tudjuk mi sem. Egy névtelen férfi, egy névtelen városka, egy meghatározatlan idő. Valahol, valamikor, a vízparton. Egy kocsma, egy nő, egy rejtélyes könyv, valamiféle derengő emlékfoszlány – aztán a kába, vak sötétség.

A férfit - nevezzük mi is „S”-nek, ha már a folyvást őt kísértő szimbólum után így nevezte el magát - elrablói egy hajóra viszik, mely az ismeretlen kikötőből tart ismeretlen célok felé, fedélzetén kísértethistóriába illő bevarrt szájú matrózokkal, vért izzadó térképekkel, fedélközében titkos rituálékkal. Miért került a hajóra S? Hova tartanak? Milyen szerepet szánnak neki? Megannyi kérdés, válaszok nélkül. Mígnem egy jótékony vihar árnyékában S útja újabb ismeretlen kikötő felé fordul. De vajon ezen a helyen válaszokat talál a vízből egy munkástüntetés közepébe kibukkanó amnéziás hősünk? Vajon a kocsmabélire kísértetiesen emlékeztető lány nyomában megtalálja saját magát? Vagy jobban teszi, ha a lázadó munkások kicsiny élcsapatához csatlakozva bujkálásra adja a fejét a hegyekben? Vagy…?

S ha újabb tragédiák és menekülések után útja ismét a vihar ütötte sebeket maga mögött hagyó hajóra vezeti, vajon mi vár rá? Hol van nagyobb esélye meglelni önmagát, elvesztett identitását, a hajón vagy a hajóról menekülve? Ki ő, mi ő, miért jut vissza mindig ugyanabba az agyonkarcolt falú kajütbe, bármit is tesz? Mi köti a hajóhoz, mely deszkáiban hordozza az „ő” szimbólumát? S miért hajóznak vele újabb és újabb partok felé, mintha csak újabb és újabb küldetések felé vinnék?

V. M. Straka művének középpontjában az identitás és annak örök keresése áll – főhőse maga a nagybetűs kérdőjel, aki a hajón leélt évtizedek alatt sem találja a választ a legalapvetőbb kérdésre: ki vagyok én? Vajon az „egykorvolt” én identitása számít vagy amit az elmúlt évtizedekben megtettem? Mi határoz meg minket, mi határozza meg, mit tehetünk? Emlékezet nélkül egy forradalomba csöppenve vajon várnunk kell arra hogy eldőljön, kik vagyunk és melyik oldal a „miénk”? Identitásunk határozza meg, mit teszünk, vagy a tetteink határozzák meg az identitásunkat? És ha elfeledett „énünk” meggyőződése ellenében cselekszünk, vajon felülírhatjuk-e „önmagunk”? Újjászülethetünk-e pusztán tettek által? No és ha megtaláljuk őt, aki választ adhat az összes kérdésre, mit teszünk? Visszaköveteljük egykori valónkat vagy harcolunk tovább új bőrünkbe bújva?

Nem véletlen a címadás – a metafizika egyik nagy kérdését jó ideje Thészeusz hajójával illusztrálják. A legendás hős hajóját az athéniek oly nagy becsben tartották, hogy időtlen időkig javítgatták, deszkáit folyvást kicserélték, testét megújították. De vajon meddig marad a hajó ugyanaz amin Thészeusz hajózott? Ha minden deszkáját kicserélték, ha már egy alkotóeleme sem azonos azzal a hajóval akkor is „Thészeusz hajója” marad? A fizikai elemek vagy az elme által ráaggatott konstrukció teszi a tárgyat azonossá önmagával? Ahogy Thészeusz hajója, úgy S hajója is változik az évekkel – teste nem is hasonlít egykori önmagára, legénysége megfogyatkozott, térképei vérbe borultak. Mégis – ugyanaz a szimbólum vezeti útját. Ahogy a rajta utazó férfiét is.

Küldetésről küldetésre. A feszesen tíz fejezetre osztott regénybe ékelt Közjátékban kapunk támpontot arról, hol és milyen időkben járunk. 1914, a trónörökös meggyilkolása – Európa vérbe borulásának előestéje. Nagyhatalmak esnek egymás torkának, miközben milliók halnak meg a frontokon vagy éhen a hátországokban. Munkáslázadások, gyilkosságok, összeesküvések – s a háttérben egy minden szálat kézben tartó vállalatbirodalom, mely kihasználja a háborút, a nyomort, az emberi kapzsiságot. De vajon hol ér véget S hajszája? Ott, ahol megtalálja önmagát, vagy ahol leszámol konstruált ellenségével? Mi a végső cél? Létezik egyáltalán? Vagy szerepünk a történetben mindössze annyi, hogy gördítsük előre a kereket és megágyazzunk az utánunk jövő generációknak? Mit ér a fegyver, a lázadás, a gyilkolás? És mit ér a tinta? Ha vérünket adjuk a világ megőrzéséért, miközben fogalmunk sincs, miért is adjuk, az a vér attól még mi vagyunk? Talán a legfőbb identitásmeghatározónk az, mit vagyunk hajlandóak feláldozni magunkból.

Straka lenyűgözően burkolja metafizikai kérdéseit kalandos mozgalmi regénybe. Miközben olvassuk, remekül szórakozunk, S története igazi kikapcsolódás, a szó legnemesebb értelmében, ha az olvasó szeszélye úgy diktálja, meg is maradhat ennyinek; ugyanakkor ez a rendre önmagába csavarodó kutatás az elveszett és meglelt identitások körül az arra fogékonyaknak hosszú időre adhat kutatni- és töprengeni valót. Pláne, ha elolvassuk a fordító, F. X. Caldeira előszavát, melyben ízelítőt ad a szerzőt körülvevő rejtélyről – és ha mindehhez hozzávesszük, hogy az általunk olvasott mű valójában Caldeira rekonstrukciója Straka kéziratából, melyből épp a legfontosabb: a vége hiányzott. Ilyesformán sosem tudhatjuk meg, maga Straka milyen válaszokat adott volna (ha adott volna…) a saját kérdéseire.

Mindenesetre amit Caldeira leír - és ahogy magyarázza saját bizonyítványát a kiegészített befejezés kapcsán - az több mint érdekes. V. M. Straka a huszadik század egyik legizgalmasabb elfeledett szerzője, akinek további 18 regénye vár felfedezésre – miközben személye és élete még ma is ismeretlen az irodalomkutatók előtt, éppúgy lehetett cseh munkás, aki fiatalon fordult az irodalom felé, hogy a tollával lázadjon a kizsákmányolók ellen, mint híres gyermekkönyvszerző, aki más műfajba tett kirándulást. A találgatások száma végtelen, egy biztos: akárki is volt Straka, a Thészeusz hajója után én mindenképpen szeretnék még olvasni tőle!

Kiadó: Szárnyas Saru

Fordító: F. X. Caldeira

* A könyv természetesen fiktív - valódi szerzője Doug Dorst, ötletgazdája J. J. Abrams, megjelent a kettejük által jegyzett S című kötetben**

** Hogy ennek következtében jelen kritika is okvetlenül fiktív-e arra visszatérünk a következő posztban...